szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?

Eddig sem volt leányálom spárgát gyűjteni Németországban napi 10–12 órában, de a koronavírus-járvány miatt minden még nehezebb lett.

10 ezer eurót költött egy parasztgazdaság arra, hogy vendégmunkásokat hozzon be a spárgaszezonra – írja a közszolgálati Deutsche Welle, amely összeállításban számol be arról, hogy a gazdák "kissé idegesek". Tavaly márciusban a Romániából érkezett vendégmunkások amint meghallották, hogy a vírust felfedezték Németországban is, beszálltak az autóikba és meg sem álltak hazáig – annyira féltek.

A 250 hektáros gazdaságban, melyet a Deutsche Welle riportere meglátogatott, vendégmunkások nélkül semmire sem mennének. Jórészt Romániából jönnek, de idén csatlakoznak hozzájuk ukrán diákok is, akik egy-két korsó sör után fütyülnek a Covid-szabályokra, amelyeket viszont a gazdáknak szigorúan be kell tartaniuk. A vendégmunkás szállásokon például már nem lehet 10 embert egy szobába zsúfolni, mint korábban. Emiatt viszont szálláshelyeket kell bérelni a vendégmunkásoknak.

Ebben a gazdaságban ez 30 ezer eurós többletkiadást jelent. Ezenkívül még 9000 eurót kell költeni egy takarító brigádra, amely az előírások szerint fertőtleníti a helyiségeket. A vendégmunkásoknak azt is meg kell szokniuk, hogy nincs közös ebéd, és a boltba sem mehet mindenki, csak néhány kijelölt személy.

A határon pedig csakis negatív PCR-teszttel engedik át a vendégmunkásokat, akiket azután újra tesztelnek a gazdaságban is. A tesztelést is a gazdának kell fizetnie.

Tavaly Bajorországban egy-egy parasztgazdaság 7000 eurót fizetett ki a tesztelésért az eperszezonban. Merthogy a spárga után jön a többi zöldség és gyümölcs, amelyek betakarítása szintén nem megy vendégmunkások nélkül.

"Tavaly egy vendégmunkásnő megfertőződött. Szerencsére egyedül lakott, ezért a karantént ott tudtuk biztosítani. Megfizettük a munkabérét. Aztán a német állam azt ígérte: visszatéríti azt nekünk, de mindmáig hiába várjuk a pénzt" – emlékezik vissza a német gazda.

Mi van akkor, ha a vendégmunkást kórházba kell vinni? "Mi minden vendégmunkás javára kötöttünk egészségbiztosítási szerződést" – mondja ez a gazda. A Deutsche Welle gyorsan hozzáfűzi: ez egyáltalán nem gyakori. A törvény ugyanis csak 70 napos munkaviszony után teszi ezt kötelezővé, márpedig kevés keleti vendégmunkás marad ilyen sokáig szezonmunkán Németországban.

Tavaly ezt 115 napra emelték a járvány miatt. Idén is ezt kérték a gazdák, de a munkaügyi minisztérium egyelőre nem bólintott rá erre.

350 ezer vendégmunkás – ilyen sokan dolgoznak a zöldség- és gyümölcsbetakarítás idején Németországban. Javarészük Európa keleti feléről érkezik. A munkaidő olykor 13 óránál is több naponta, a munkabér pedig kicsi – állapítja meg a Deutsche Welle.

A meglátogatott gazdaságban a riporternek azt mondták, hogy náluk a munkaidő 8–9 óra. A vendégmunkások megkapják a legális minimális órabért: ez 9 euró 50 cent. Németországban ez kevés, de Európa keleti felén jó órabérnek számít. Ezenkívül van még teljesítménybérezés is.

A vendégmunkások béréből persze vannak levonások is: napi 9 euró a szállás, a szállítás a mezőre és vissza összesen 200 euró egy szezonra. Egy vendégmunkás 2500 eurót kereshet meg egy hónapban – nyilatkozta a német gazda a Deutsche Welle tudósítójának.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!