Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megvált egy jól prosperáló cégétől Orbán Győző, aki a tranzakcióval tisztán 800 millió forinthoz juthatott.
Eladta az egyik kizárólagos tulajdonában álló céget, a Nehéz Kő Kft.-t Orbán Győző – írja az Mfor.hu a társaság cégkivonatában szereplő adatokra hivatkozva. A vállalkozást Orbán Viktor miniszterelnök öccse, Orbán Áron alapította 2008-ban.
A vásárló a NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi Zrt., amelyet 2016-ban szintén Orbán Áron alapított Bihari Lajossal közösen, aki mára egyedüli részvényese a cégnek. Az új tulajdonos át is nevezte a Nehéz Kő Kft.-t, már FuvarozNak Kft.-nek hívják.
Az Mfor.hu szerint a cég vételára bruttó 750 millió forint volt. Az összeget hitelből fizette a NAKK, amit a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB Banktól vett fel. A dokumentumok szerint 644,1 millió forintot utaltak át Orbán Győzőnek, 105,9 milliót pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak közterhek címén.
A lap szerint Orbán Győző a vételár mellett a bruttó 185,7 millió forintos osztalékra is igényt tart, amelyből adózás után 156,3 millió forint maradhat. Vagyis az eladót 800 millió forint körüli összeg illetheti meg.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.