Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Több mint ezret, de nem csak a vasúti, hanem a buszpályaudvarokon is nekigyürkőznek.
Rövid posztban számolt be az építési és közlekedési miniszter arról, hogy az év eleji vállalásainak egyik sarokköve, a pályaudvari utasmosdók rendbe tételéhez felmérték, pontosan mennyi helyiség rendberakására lesz szükség. Mint hétfő délutáni posztjában írta,
Az év végéig 1202 utasmosdót korszerűsítünk, ebből 946 a vasútállomásokon, 256 pedig az autóbusz-állomásokon lesz elérhető.
Lázár János tíz vállalást tett a hónap elején, amelyek között egyebek mellett szerepel késési biztosítás, vécéfelújítás, vonattakarítás, új autóbuszok villany- és dízelmozdonyok vásárlása, bérlése, a GYSEV felvásárlása, és így tovább. A felügyelete alatt álló MÁV a vállalásokkal járó költségekre hivatkozva mondta le a Rákosrendező kitakarítását, amit így szemetesen adnának el a dubaji befektetőnek, ha meg nem torpedózza a területre elővásárlási joggal rendelkező főváros.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.