Az idén nem lesz Szolidaritás Éjszakája Szegeden, inkább kirándulni viszik a hajléktalanokat
Másfél évtizeden át a Szegedi Egyetemi Lelkészség szervezte a hajléktalanokért a virrasztást, de idén változik a program.
Másfél évtizeden át a Szegedi Egyetemi Lelkészség szervezte a hajléktalanokért a virrasztást, de idén változik a program.
A Mediaworksnek nem csak a bevételei, de a kiadásai is nőnek, a médiaportfólió mögött pedig akkora adósságtömeg van, ami miatt az állami hirdetések nélkül összeroppanna a médiabirodalom.
Nils Wahl főtanácsnok szerint a devizahitel-szerződések tartalmát módosító magyar jogszabályi rendelkezések összhangban vannak az uniós joggal.
Jövőre a mostani 500 millió forintról 10 milliárd forintra növekszik a fejlesztési tartalék képzésének lehetősége, azaz, ha egy cég kellően nyereséges, és nagyobb beruházás előtt áll, akkor átmenetileg – akár 40 évig – nem kell megfizetnie a társasági adót. A lehetőséggel elsősorban az ingatlanberuházók járnak jól.
Dollárszázmilliókat kapott Mexikó két elnöke a Köpcös által irányított drogkartelltől. Legalábbis ezt állítja Mexikó első számú drogbárójának ügyvédje. Szerinte a Sinaloa kartell második számú embere: Ismael "El Mayo" Zambada volt a pénzes postás a Köpcös és a két elnök között.
Bár 7 százalékkal növelné a béreket az Audi, a cafeteria-keret változatlan maradna. A szakszervezet szerint az adóváltozásból eredő hátrányokat ezzel egy az egyben a munkavállalókra terhelnék, ami nettó bérkiesést okozna náluk.
Majdnem egymillió magyar vallja magát nassolásfüggőnek, de összességében kevesebb cukrot fogyasztunk az európai átlagnál. Kérdés, megvesszük-e az édességeket jövőre is, ha 20 százalékkal emelkedik az ár.
A korábban érinthetetlen fideszes politikust korrupciós ügyekkel vádolják, mentelmi jogát is felfüggesztették.
Már csak az állam hozzájárulására vár a bükkszentkereszti gyógynövényüzem, hogy terjeszkedhessen. Szabó György, ismertebb nevén a bükki füvesember, Gyuri bácsi családi vállalkozásának még a kínai egészségügyi miniszter is a csodájára járt. Cégportré.
A Magyar Fejlesztési Bank ezért 8 millió forintot fizetett egy kft.-nek.
Jövő májusban, első körben Budapesten és környékén.
Félrevezető közlés miatt vonta vissza korábbi határozatát a Gazdasági Versenyhivatal, és 90 millió forint bírságot is kiszabott.
A K&H Banknak nem ez az első ilyen jellegű munkája.
Nagyot nőtt a HVG Top 500 listájára felkerült cégek nyeresége, nem kis részben a külföldi vállalati eredmények megugrása miatt.
Mi vár a szigetországban dolgozó, illetve mostanában oda készülő magyar munkavállalókra a Brexit ügyében kedden bejelentett fejlemények után? Mi a menetrend, mit kell mérlegelni? Ezekre a kérdésekre kértünk válaszokat a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó szakjogásztól.
Már csak a munkavállalók 59 százaléka tekinthető elkötelezettnek itthon – derül ki Magyarország legnagyobb kutatásából, amely a munkavállalók válaszai alapján mutat átfogó képet az aktuális munkaerőpiaci trendekről.
120 millió euró értékben vállalt kezességet a kormány Debrecen javára.
Az AFP tudósítója a nemrég megnyitott szír–jordániai határállomáson járt, Nassibban, és megdöbbent azon, amit látott.
A kormány további 699 millió forintot hagyott jóvá a hatvani sport- és rendezvénycsarnok építésére, ezzel már meghaladja a kétmilliárdot az állami támogatás.
Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatta Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t.