Perre megy a rab, mert elvették a tévéjét
Egy elítélt indított polgári pert fogvatartotti jogaiért a szegedi Csillagbörtön ellen, mert elvették a tévékészülékét.
Egy elítélt indított polgári pert fogvatartotti jogaiért a szegedi Csillagbörtön ellen, mert elvették a tévékészülékét.
hvg.hu
A 6 milliárdos fedett, többfunkciós tornacsarnok építését egy belga futballutánpótlás-szakértő cég javasolta, így nem volt mit tenni.
hvg.hu
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. viszont méltánytalannak és túlzónak tartja a szakszervezeti követeléseket. A szakszervezetek nemcsak a juttatások, hanem a nukleáris védelem miatt is aggódnak.
hvg.hu
A cselekvést és a gyors problémamegoldást nagyra értékeljük, és ezek alapján ismernek el bennünket is. Pedig az előttünk álló kihívások kezeléséhez gyakran nem elkapkodott intézkedésekre van szükség.
HVG Extra Business
Szédületes gazdasági siker.
hvg.hu
Felmondási védelem illeti meg a reprodukciós eljárásban részt vevő munkavállalót, de legfeljebb hat hónapig, és csak akkor, ha előre közli a munkáltatóval, hogy kezelést fog kapni. A bejelentéssel viszont komoly kockázatot vállal az alkalmazott.
hvg.hu
A Wizz Air földi kiszolgáló személyzete hirdetett munkabeszüntetést. A sztrájk mintegy 60 járatot és ezzel több ezer utast érinthet.
hvg.hu
Két település már biztosan elunta az alkudozást a helyi fiókjaikat bezáró takarékokkal, és új bank után néztek. Vannak falvak, ahol még kivárnak, de többen követhetik a más bankot keresőket.
hvg.hu
A Stand, Széll Tamás és Szulló Szabina csupán fél éve nyitott fine dining étterme kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat.
MTI
Az ingatlankezelő cég 100 milliós alaptőkével alakult, egyedüli tulajdonosa Nyerges, az ügyvezető igazgató pedig Lévai Anikónak az unokaöccse.
hvg.hu
Százezreknek lesz könnyebb a közlekedés.
hvg.hu
Megtéveszthetik a fogyasztókat a magyar szolárium hirdetései, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért versenyfelügyeleti eljárást indított a KiwiSunt üzemeltető céggel szemben.
MTI
Miután a Market Zrt. alapító-vezérigazgatója, Scheer Sándor tulajdonába került a magyarországi McDonald’s, teljes portfólióját átszervezi. A Market Zrt.-ben már csak cégén keresztül tulajdonos.
hvg.hu
Nyilvánosságra kerültek a menzaüzemeltetés szerződésének részletei.
hvg.hu
Elutasította a kormányhivatal az Avalon Business Center környezetvédelmi engedélyét, mert a méretei eltúlzottak lennének a helyszínhez képest.
hvg.hu
Munkaügyi eljárás vár a Sparra a Magyar Nemzet szerint, mert több dolgozó alapbére nem érte el a garantált bérminimumot. A cég szerint az időbérrel és a teljesítménybérrel együtt már jól kijönnek a számok.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nem is gondolnánk, hány olyan technológiai fejlesztés áll már ma is a rendelkezésünkre, amelytől úgy érezhetnénk, mintha a jövőben élnénk. Fiktív reggeli rutinnal mutatjuk meg a jelenben élő jövőt.
HVG Extra Business
Újra divatba jön a papír térkép, különösen az, amelyik jobban áttekinthető, mint az okostelefonos navigáció, és persze sose merül le benne az akkumulátor.
HVG
A bónusz mellett most sikerült megegyezni a bérfejlesztés kérdéséről is, 18 százalékos lesz az emelés.
hvg.hu