Megszólalt a Suzuki a kirúgott szakszervezeti vezető ügyében
A kirúgott vezetőt munkájának minőségére hivatkozva bocsátották el, az érintett azonban azt mondja, arra soha nem volt panasz.
A kirúgott vezetőt munkájának minőségére hivatkozva bocsátották el, az érintett azonban azt mondja, arra soha nem volt panasz.
hvg.hu
A veszélyeztetett állatfajokért indított kampány során 1775 pólót készített a Lacoste, a bevételt egy kihalás szélére sodródott állatokért küzdő szervezet kapta meg.
hvg.hu
Az ottani szakszervezet közlése szerint a hatvani Robert Bosch az összes főbb pontban engedett, így a fizikai dolgozóknak egységesen nyújtott, jelentős béremelés is teljesült.
hvg.hu
Egy állami megbízásokból élő informatikai cég testvérvállalatánál lett vezérigazgató Tiborcz Péter.
hvg.hu
Arról is beszélt, hogy egy tapodtat sem enged a GMO-mentességből.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Decemberben lejár Bróker Marcsi előzetes letartóztatása, de ítélet leghamarabb csak jövőre várható.
hvg.hu
Nem törődik a kormány azzal, hogy a részmunkaidős foglalkoztatást vagy a távmunkát díjazza, pedig a magasabb támogatásokkal sem lesz olcsó feladat egy nagycsalád megélhetését biztosítani. Ráadásul a munkaerőhiány is megnőne, ha valóra válna a kormány terve.
hvg.hu
Egy év alatt több, mint ötödével nőtt a Budapest Airport kereskedelmi egységeinek forgalma.
hvg.hu
Egyre több cég teszi át a székhelyét a Brexit miatt Nagy-Britanniából Hollandiába.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nagy lökést adhat az ingatlanpiacnak a csok kibővítése a Duna House szerint.
hvg.hu
Több városban is le kell cserélni a korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég által uniós pénzből kihelyezett lámpatesteket, mert túl sötét van, a csongrádi városban pont Lázár János kedvenc fejlesztése miatt.
hvg.hu
A technológiai fejlődés segítségével szupererős pozícióba került vállalkozókra nem találhatunk jobb példát azoknál, akik önerő nélkül, néhány év alatt egy régóta létező ágazatot gyökeresen átalakítottak - vagyis az Airbnb alapítóinál. Az egész néhány felfújható matraccal kezdődött.
HVG Extra Business
Az Európai Központi Bank közzétette, mely bankjegyeket hamisítják a leggyakrabban.
hvg.hu
A nagyobb átlagjövedelmű európai országokkal összehasonlítva is rendkívül sokat fizet egy átlagos magyar banki költségekre, derül ki az MNB által készített tanulmányból.
MTI
A gyógyszerhamisítás elleni küzdelem újabb beruházásokra kényszerítette a gyártókat és a gyógyszertárakat. Az ebből adódott többletköltségük milliárdos, nem szeretnék egyedül vállalni.
hvg.hu
A Szarvasinak és a szombathelyi világítástechnikai cégnek közös volt a tulajdonosi köre.
hvg.hu
A 2008-as világválság sokakat ösztönzött arra, hogy alternatívát keressenek a bankok által működtetett pénzügyi rendszerre. A digitális transzformációnak köszönhetően ígéretes újítások láttak napvilágot, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg a banki dogmákat. Ezek közül mutatunk be két izgalmas példát.
HVG Extra Business
Kovács Jónás a Lego cég történetét dolgozta fel, az ötlet limitált szériában jelenik majd meg.
hvg.hu