Perlasca, egy (majdnem) elfelejtett hős
Ötezer magyar zsidót mentett meg a biztos haláltól egy Budapesten mindenféle felhatalmazás nélkül tevékenykedő egykori falangista olasz kereskedő. A történetét feldolgozó filmet az elmúlt héten mutatták be a mozikban. 1944 telén Budapesten Giorgio Perlasca valószerűtlenül cselekvő ember volt.
A jótett egyszerűsége. Giorgio Perlasca története - ez a címe annak a regénynek, amely a Budapesten spanyol diplomataként zsidókat mentő olasz marhakereskedő történetét dolgozza fel, s amely csak 1991-ben, negyven évvel a történtek után került papírra. Az itthon 1997-ben megjelent könyvből magyar-olasz-svájci-francia koprodukcióban készült, Budapesten forgatott film csütörtöktől látható a magyar mozikban. De ki volt ez negyven évig visszahúzódva élő, halála előtt alig négy évvel „felfedezett” hős?
Perlasca meggyőződéses fasiszta, polgárháborús falangista veterán volt, aki a háború előtt Franco tábornok oldalán harcolt a kommunizmus ellen. Budapestre 1943-ban, egy olasz katonákat marhahússal ellátó vállalat megbízásából érkezett. Azok után, hogy a németek szeptember 8-án elfoglalták hazáját, a királyhoz hű emberként előbb egy diplomataszállásra kerül, majd a spanyol nagykövetséghez fordul, ahol – egy korábbi háborús érdemei miatt Francótól kapott elismerő dokumentum bemutatásával - Jogre Perlasca névre kiállított spanyol útlevélhez jut, és mandátumot kap arra is, hogy az ibériai származású zsidó polgárokat összegyűjtse, s védett házakba elhelyezze.
A spanyolok más semleges hatalmak diplomatáival, Carl Lutz-cal, Raoul Wallenberggel és másokkal együtt, immár Perlascával oldalukon folytatják tevékenységüket, egészen Szálasiék hatalomra jutásáig. Minthogy Spanyolország de jure nem ismeri el a nyilas kormányt, a Budapestre akkreditált spanyol ügyvivő, Angel San Briz 1944. december 1-én Svájcba távozik. Az erről értesülő belügyminisztérium elrendeli a védett házak kiürítését, s Perlasca ezen a ponton veszi át a távozó nagykövet szerepét.
Önmagát spanyol konzulnak kiadva meghátrálásra kényszeríti a magyar hatóságokat, s folytatja a budapesti „spanyol származású”, valójában spanyol rokoni szállal nem is rendelkező zsidó polgárnak a Szent István parkban álló védett házakba menekítését. Negyvenöt napon keresztül – amelyet a film is megörökít - spanyol védlevelekkel több, mint 5000 életet ment meg (köztük Giorgio Pressburger magyar származású olasz író-színrendezőét, aki majd csak 1956-ban hagyta itt az országot ikertestvérével). Perlasca tekintélyt parancsoló fekete Fordja naponta kétszer gördül a házak elé, hogy kiszállva tüzetesen ellenőrizze, kellő biztonságban vannak-e védencei.
„Van, aki szerint spanyol útlevélhez segítettem a nyugatra szökni akaró nyilasokat, s ezért hagyták, hogy tevékenykedjek. Ez nem igaz, sosem kértek tőlem hasonlót” – írja Perlasca visszaemlékezéseiben, azt azonban leszögezi: ha ez lett volna az ár, amit az emberéletekért cserébe kérnek, szó nélkül kiállíttatta volna azokat az útleveleket. A szovjetek bevonulásakor még ír nekik egy levelet, amelyben védelmébe vesz egy bizonyos Tarpataki őrnagyot, igazolva, hogy „jó” ember, s segítette őt.
Az olasz kereskedő ezt követően hazautazott, s Padovában élte az olasz nyugdíjasok életét. Perlasca, állítja Franco nevű fia egy cikkben, sosem dicsekedett tettével, a történtekről szóló első beszámolóját a spanyol külügyminiszternek címzi 1945-ben, de ez inkább beillene egy bocsánatkérésnek, amiért jogtalanul bitorolt egy tisztséget. Arra hivatkozik tevékenységének sikere igazolhatja döntését. Részletesebb visszaemlékezései az 1983-ban elhunyt újságírónak, holokausztkutatónak, Lévai Jenőnek unszolására készülnek el. „A csaló” (L’impostore) címet viselő feljegyzésben Perlasca szinte kívülállóként írja le a 44-45-ös eseményeket, mintha csupán egy szemtanú lett volna. (Lévai útján már 1947-ben ismerték történetét, a magyar kormány azonban nem akart egy francoistát kitüntetni, Perlasca feledésbe merült). Szerénysége és visszafogottsága miatt tetteit évtizedekig csak a megmentett zsidók tartották számon, akik azonban a „spanyol” „Jorge” Perlascának tulajdonították megmenekülésüket.
1988-ban magyar és német zsidó asszonyok találnak rá a padovai nyugdíjasra. Rövidesen Itália, Izrael, az Amerikai Egyesült Államok és a Magyar Köztársaság legmagasabb állami kitüntetéseit kapja.
2002-re elkészült az Alberto Negrin által rendezett filmalkotás is, amelyet két éve április 16-án a Holokauszt-napon már nálunk is bemutattak, azóta azonban nem került a mozikba. Az olasz–francia–svájci–magyar koprodukcióban készült Perlasca – Egy igaz ember története című film első epizódját Itáliában két éve január 28-án, egy nappal az olaszországi Emlékezés napját követően sugározta a közszolgálati televízió. Az első részt 11 millió, a második epizódot egy nappal később 13 millió néző követte figyelemmel, ami kiemelkedőnek számít.
A film alapjául szolgáló könyv 1991 óta Olaszországban tizenhat kiadást ért meg, szerzője Enrico Deaglio, aki a tavaly a világ legjobb újságjának választott „Il Diario” című hetilap szerkesztőségét vezeti. „Mikor először találkoztam Perlascával, megkérdeztem tőle, miért tette – meséli Deaglio - ő végtelen nyugalommal azt válaszolta: „Maga mit tett volna a helyemben?”, azután hozzátette: „Úgy mondják, alkalom szüli a tolvajt. De velem egészen mást tett az adandó alkalom…” Perlasca, amikor Budapesten járt, hogy átvegye az odaítélt díjat, elment megnézni, állnak-e még a védett házak. Mind megvolt. Deaglionak el is árulta: azért ellenőrizte őket, mert otthon nyugdíjasként a padovai parkban sétálgatva néha úgy tűnt neki, lehet, hogy a budapesti események meg sem történtek, s az egészet csak álmodta…
Perlasca meggyőződéses fasiszta, polgárháborús falangista veterán volt, aki a háború előtt Franco tábornok oldalán harcolt a kommunizmus ellen. Budapestre 1943-ban, egy olasz katonákat marhahússal ellátó vállalat megbízásából érkezett. Azok után, hogy a németek szeptember 8-án elfoglalták hazáját, a királyhoz hű emberként előbb egy diplomataszállásra kerül, majd a spanyol nagykövetséghez fordul, ahol – egy korábbi háborús érdemei miatt Francótól kapott elismerő dokumentum bemutatásával - Jogre Perlasca névre kiállított spanyol útlevélhez jut, és mandátumot kap arra is, hogy az ibériai származású zsidó polgárokat összegyűjtse, s védett házakba elhelyezze.
A spanyolok más semleges hatalmak diplomatáival, Carl Lutz-cal, Raoul Wallenberggel és másokkal együtt, immár Perlascával oldalukon folytatják tevékenységüket, egészen Szálasiék hatalomra jutásáig. Minthogy Spanyolország de jure nem ismeri el a nyilas kormányt, a Budapestre akkreditált spanyol ügyvivő, Angel San Briz 1944. december 1-én Svájcba távozik. Az erről értesülő belügyminisztérium elrendeli a védett házak kiürítését, s Perlasca ezen a ponton veszi át a távozó nagykövet szerepét.
Önmagát spanyol konzulnak kiadva meghátrálásra kényszeríti a magyar hatóságokat, s folytatja a budapesti „spanyol származású”, valójában spanyol rokoni szállal nem is rendelkező zsidó polgárnak a Szent István parkban álló védett házakba menekítését. Negyvenöt napon keresztül – amelyet a film is megörökít - spanyol védlevelekkel több, mint 5000 életet ment meg (köztük Giorgio Pressburger magyar származású olasz író-színrendezőét, aki majd csak 1956-ban hagyta itt az országot ikertestvérével). Perlasca tekintélyt parancsoló fekete Fordja naponta kétszer gördül a házak elé, hogy kiszállva tüzetesen ellenőrizze, kellő biztonságban vannak-e védencei.
„Van, aki szerint spanyol útlevélhez segítettem a nyugatra szökni akaró nyilasokat, s ezért hagyták, hogy tevékenykedjek. Ez nem igaz, sosem kértek tőlem hasonlót” – írja Perlasca visszaemlékezéseiben, azt azonban leszögezi: ha ez lett volna az ár, amit az emberéletekért cserébe kérnek, szó nélkül kiállíttatta volna azokat az útleveleket. A szovjetek bevonulásakor még ír nekik egy levelet, amelyben védelmébe vesz egy bizonyos Tarpataki őrnagyot, igazolva, hogy „jó” ember, s segítette őt.
Az olasz kereskedő ezt követően hazautazott, s Padovában élte az olasz nyugdíjasok életét. Perlasca, állítja Franco nevű fia egy cikkben, sosem dicsekedett tettével, a történtekről szóló első beszámolóját a spanyol külügyminiszternek címzi 1945-ben, de ez inkább beillene egy bocsánatkérésnek, amiért jogtalanul bitorolt egy tisztséget. Arra hivatkozik tevékenységének sikere igazolhatja döntését. Részletesebb visszaemlékezései az 1983-ban elhunyt újságírónak, holokausztkutatónak, Lévai Jenőnek unszolására készülnek el. „A csaló” (L’impostore) címet viselő feljegyzésben Perlasca szinte kívülállóként írja le a 44-45-ös eseményeket, mintha csupán egy szemtanú lett volna. (Lévai útján már 1947-ben ismerték történetét, a magyar kormány azonban nem akart egy francoistát kitüntetni, Perlasca feledésbe merült). Szerénysége és visszafogottsága miatt tetteit évtizedekig csak a megmentett zsidók tartották számon, akik azonban a „spanyol” „Jorge” Perlascának tulajdonították megmenekülésüket.
1988-ban magyar és német zsidó asszonyok találnak rá a padovai nyugdíjasra. Rövidesen Itália, Izrael, az Amerikai Egyesült Államok és a Magyar Köztársaság legmagasabb állami kitüntetéseit kapja.
2002-re elkészült az Alberto Negrin által rendezett filmalkotás is, amelyet két éve április 16-án a Holokauszt-napon már nálunk is bemutattak, azóta azonban nem került a mozikba. Az olasz–francia–svájci–magyar koprodukcióban készült Perlasca – Egy igaz ember története című film első epizódját Itáliában két éve január 28-án, egy nappal az olaszországi Emlékezés napját követően sugározta a közszolgálati televízió. Az első részt 11 millió, a második epizódot egy nappal később 13 millió néző követte figyelemmel, ami kiemelkedőnek számít.
A film alapjául szolgáló könyv 1991 óta Olaszországban tizenhat kiadást ért meg, szerzője Enrico Deaglio, aki a tavaly a világ legjobb újságjának választott „Il Diario” című hetilap szerkesztőségét vezeti. „Mikor először találkoztam Perlascával, megkérdeztem tőle, miért tette – meséli Deaglio - ő végtelen nyugalommal azt válaszolta: „Maga mit tett volna a helyemben?”, azután hozzátette: „Úgy mondják, alkalom szüli a tolvajt. De velem egészen mást tett az adandó alkalom…” Perlasca, amikor Budapesten járt, hogy átvegye az odaítélt díjat, elment megnézni, állnak-e még a védett házak. Mind megvolt. Deaglionak el is árulta: azért ellenőrizte őket, mert otthon nyugdíjasként a padovai parkban sétálgatva néha úgy tűnt neki, lehet, hogy a budapesti események meg sem történtek, s az egészet csak álmodta…
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
