szerző:
Hárs Géza
Tetszett a cikk?

A második legnagyobb hazai írószervezet, a Szépírók Társasága programot indít A könyv utóélete címmel. Egy igazi „művházi” műfajt elevenítenének fel, az író-olvasó találkozókat. A könyvterjesztés hiányosságait próbálnák vele pótolni, legalább részben átvenni a tulajdonképpen nem létező hazai szépirodalmi marketing szerepét.

A vállalkozás korántsem nosztalgiából fakad, inkább szükségből. A Szépírók Társasága, mint szervezőiroda koordinálná az írói turnékat. Csakhogy a körút a promóció egyik fontos, de nem egyedüli eleme. Így ha a program megvalósul, az a faramuci helyzet is előállhat, hogy az író előbb jut el egy távoli könyvesboltba, vagy könyvtárba, mint a könyve. A hvg.hu Kukorelly Endre írót, a program gazdáját kérdezte.

Tetszhalott műfaj?
Kukorelly, Darvasi, Tóth Krisztina, Esterházy és
Parti-Nagy egy felolvasóesten
Kukorelly Endre: Feltaláltuk a melegvizet. Régóta próbálom különböző kiadóimon keresztülverni, hogy vegyék át a Németországban bevált rendszert: egy könyv megjelenésekor a szerzőnek és a kötetnek felolvasókörutat szerveznek. Egy-egy város reprezentatív könyvesboltjában, a záróra után – ez fontos, tehát zárás után, nem úgy, mint nálunk– kezdődő esteken megjelenik ötven-hetven érdeklődő, és a találkozó végén rendszerint el is fogynak a könyvek. Ilyen egyszerű, minden szereplőnek megéri, a boltos elad, a kiadónak promóció, a publikum megismeri a szerzőt, a szerző honoráriumot kap, a kisvárosban pedig, ahol amúgy alig van kulturális esemény, történik valami.

hvg.hu: Ha felolvasó körútról van szó, az feltételezi, hogy helyben kapni lehessen a könyvet. Ismerve a hazai terjesztési viszonyokat, a kezdeményezésük azonnal ebbe a problémába ütközik majd; vagyis, hogy a kortárs hazai irodalmat Budapest határain kívül alig lehet megtalálni.

A terjesztés összes sebéből vérzik, a hazai könyvügy katasztrófa sújtotta területe. Elgondolásunknak épp az a lényege, hogy ha megjelenik két-három szerző új könyve, ezek a szerzők beülnek egy autóba, és elmennek különböző helyekre. Nem feltétlenül csak nagyvárosokba, Pécsre, Debrecenbe, közepes vagy kis településekre, ahol a művelődési házakban talán évek óta nem történik semmi. Természetesen egyetemi városokba is el kell menni, ám ott, mivel csomó minden van, adott esetben kisebb az érdeklődés, mint mondjuk Mátészalkán. Az íróval együtt a könyv is eljut ezekre a helyekre, és a személyes kontaktus révén sokkal nagyobb az esély, hogy meg is veszik – szerzőt és könyvét -, mint azt akár a legtökéletesebb terjesztés is el tudná érni.

Ha már a feltételrendszernél tartunk, ehhez a látszólag pofonegyszerű ötlethez is kell pénz. A kortárs irodalmat gondozó kiadók pedig többnyire nulla forint marketing költséget rendelnek egy-egy könyvhöz. Hogy áll össze ennek a programnak a háttere?

Eredeti koncepciómat valamikori kiadómnál, a Jelenkornál próbáltam elfogadtatni: ez tulajdonképp semmibe sem került volna. Egy adatbázis, címlista a komputerben, meg egy munkatárs, aki e-mailezik és telefonál. Mindenhol van ugyanis középiskola, főiskola, könyvtár, művelődési ház, mindenhol akad erre valamennyi pénz is. Fontos, hogy ők is részt vegyenek, beszálljanak a költségekbe. Hakniműsorok vételére költik a költségvetést, ha ennek töredékét fordítják írók meghívására, már jó. Ha egy intézmény kap ilyesfajta felajánlást, talán nem csak Bajor Imrét vagy a Pa-Dö-Dö-t hívja meg. A mostani koncepció annyiban különbözik a korábbitól, hogy a Szépírók Társasága fogja össze a szervezést. Erre pályázott, és kapott is hárommilliót, ami elég ahhoz, hogy a programot el lehessen indítani. A pénzből kipótoljuk azt, ami helyben rendelkezésre áll. A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesületétől (MASZRE) nyertük a pályázatot. Ez egy jogkezelő szervezet, amely a fénymásolás, a CD-k és hanghordozók után befizetett jogdíjakat kezeli. Azt csak zárójelben teszem hozzá, hogy a közönség akár fizethetne is valamennyit, legalább jelképes összeget, a belépőjegyért.

A Szépírók Társasága egy írószervezet. Ebben az esetben, mint valamiféle szervező, vagy menedzser iroda működne?

Ezt akarjuk csinálni. A dolgot a Szépírók Társasága fogja össze. Az interneten szerveződik meg, a névlistákat, az ajánlatokat a Szépírók Társasága küldi szét és a tagság is hozza a maga kapcsolatrendszerét. Ha tíz helyből egy vevő a programra, már jó az arány. Mi azt mondjuk, hogy ezt a tevékenységet munkának kell felfogni, munka a szervezőknek, munka a szerzőnek is. Elutazik, elmegy helyekre, promotálja a saját könyvén keresztül a magyar irodalmat, és ezért pénzt kap.

De miért szálljon be ebbe a hazai kultúrafinanszírozás? Ha ez promóció a kiadóknak, akkor fizessék ők a költségeket, nem?

Most akkor elhátrálhatunk a probléma gyökeréig: a kultúra egy jelentős szelete, ha a feje tetejére áll sem képes piaci alapon működni. Nem él meg a piacról, mert az túl pici. A német nyelvű piac százmilliós, a mienk tízmilliós, a kommerszen kívül az irodalom jelentős része nem állhat meg a lábán támogatás nélkül.

No de támogatási rendszerek működnek így is, a könyvek megjelennek.

Rendkívül rossz hatékonysággal működik a könyvtámogatási rendszer; általában a kultúratámogatás. Nem beszélve az arányoktól. Egyetlen közepes költségvetésű, háromezer fizető nézőt vonzó-taszító film árából az összes kortárs irodalommal foglalkozó könyvkiadót szanálni lehetne, egyszer s mindenkorra lábra állítani. Ilyen film amúgy átlag húsz készül évente. Olyasmire, amire kellene, rendszerint nem jut, honoráriumról ne is beszéljünk, de a kiadással, a puszta megjelenéssel nincs megoldva a könyv sorsa, reklámra nincs pénz, így hát nem is veszik meg.


A minimális közös érdek (Oldaltörés)



hvg.hu:A Könyv utóélete projekt tehát a jelenlegi elosztás rendszerének és szempontjainak kritikája is? Mintha arra hívná fel a figyelmet, hogy a promóciót, a könyv „célba juttatását” jobban kellene támogatni. Mitől volna ez a pénz hatékonyabb elköltési módja?

Bizonyos városokban egyáltalán nincs jelen a
kortárs irodalom  -  Kukorelly Endre
Kukorelly Endre: Bizonyos városokban Magyarországon egyáltalán nincs jelen a kortárs magyar irodalom. Túl azon az alapvető bajon, hogy az oktatásban egyáltalán nem szerepel. Érettségizni, humán felsőiskolát végezni lehet anélkül, hogy pont azokat a könyveket ajánlaná olvasásra a tananyag, amelyek tematikájukban, nyelvezetükben mégiscsak közelebb állnak a gyerekekhez. Az irodalom mint történeti diszciplína inkább elijeszti, elidegeníti a fiatalokat az olvasástól. Az iskola a „jó indián a halott indián” pandant-jára a „tuti szerző a régi szerző” koncepciót adja elő. A tanárok – tisztelet a számos kivételnek - maguk sem tájékozottak, nincs rá idejük-pénzük, nem érdekük a szemléletváltás. Ha – tegyük fel – holnaptól hibátlanul megszerveznék a terjesztést, az új kötetek ott állnának a csillogó-villogó kisvárosi könyvesboltokban, akkor is, hiába megy be az ártatlan olvasó, nem ezeket a könyveket venné meg. Mert miért pont ezeket? Soha nem hallott róluk. Ha viszont a szerző odamegy, találkozik a helyi értelmiséggel és diáksággal, el tudja magát adni, akkor van rá esély, hogy megvegyék, úgy ahogy van.

Van abban valami heroikus, hogy az egyenkénti, személyes meggyőzést tartják a leghatékonyabbnak …

Másképp ugyanis nem működik. Volna még, hogy holnaptól a médiában nyomatni kezdenék a kortárs irodalmat, a kortárs művészetet. Ha a média közéleti szereplőként tekintene az írókra, megkérdezné őket egyben-másban, kérdéseit nem pártpolitikusokra pazarolná, és egyszer csak mindenki elcsodálkozna azon, hogy nicsak, így mennyivel érdekesebb a média. De ez épp a médiának nem érdeke: ő saját maga kíván érdekes lenni. Nincs más mód, elmész különféle – érdekesebbnél érdekesebb – helyekre, és megismerteteted magad.

Az egész projekt illeszkedni látszik abba a témasorba, amelyet az Irodalmi Kerekasztal tett le az NKÖM elé, s amelyben az irodalmi finanszírozás, a könyv- és könyvtártámogatás, a másodlagos szerzői jogok kérdése mellett ott volt a terjesztés-támogatás problémája is. Hogy látja Ön az Irodalmi Kerekasztal újjáalakításának esélyeit?

Mindenképpen folytatódnia kell a Kerekasztal és a minisztérium tavaly megszakadt tárgyalásainak. A Kerekasztalt viszont nem lehet olyanformán fenntartani, ahogy eddig. Léteznek ugyanis szervezetek valódi tagsággal, ezek kielégítően reprezentálják, mintegy lefödik az írótársadalmat, képviselik – sok mindenben eltérő – érdekekeit; és (nem) léteznek fantom-szervezetek. Olyanok, amelyek csak azért jöttek létre, hogy duplázzák, vagy triplázzák bizonyos érdekcsoportok szavazatait. Ez ilyen durván egyszerű. A buli-szervezeteket ki kell hagyni.

A mindenkori magyar kulturális minisztérium azonban általában akkor mutat tárgyalási hajlandóságot, ha úgynevezett „széleskörű szakmai konszenzus” alakul ki. Amit Ön mond, egy másik modellt feltételez: kis létszámú, tárgyalás- és döntésképes, szakértői kerekasztal az egyik oldalon és minisztériumi emberek a másik oldalon. A minisztériumnak ekkor el kellene fogadnia, hogy nem ezren ülnek az asztal körül, nincs ott - úgymond - az egész írótársadalom.

A művészet ugyan nem demokratikus (hanem arisztokratikus, lelki-szellemi-arisztokratikus) dolog, ám ha érdekérvényesítésről beszélünk, az csak demokratikus módon képzelhető el. Az írók minimális közös érdekei képviselendők, függetlenül attól, ki, milyen világnézetű, és hogyan határozza meg magát. Az rendben van, hogy olyan szervezetek üljenek egymás mellé érdekképviseleti ügyekről beszélni, amelyek egyébként más dolgokban nem értenek egyet és az egész szakma próbáljon meg minimál-konszenzusra jutni bizonyos kérdésekben. Az ellen van kifogásom, ha ez nem fair módon történik, és fantomcsoportocskák is helyet kapnak. Amelyeknek a tagjaik is fantomok, vagyis egyszerre tagjai több szervezetnek csak azért, hogy több helyen megjeleníthessék csoportérdekeiket. Fontos, hogy komolyan vegyük ezt a dolgot. Az irodalom érdekérvényesítő képessége, mérhetetlenül gyérebb, mint egyéb művészeti ágaké: nem csapatjáték, és relatíve kevés benne a pénz. Négy olyan szervezet van ma amúgy, amelyik lefedi a teljes magyarországi írótársadalmat, valódi tagságot reprezentál, és igazi működést produkál: a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a fiatal írókat tömörítő JAK (József Attila Kör), valamint FISZ (Fiatal Írók Szövetsége).

Most interregnum van, a régi kulturális miniszter már nem foglalkozik semmivel, új pedig még nincs. Mi az, amit a Szépírók Társasága várna egy új minisztertől?

Katasztrofális, mondjuk úgy, komikus volna, ha a tárgyalási hajlandóság a miniszter személyén múlna.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Nem látogatta meg a haldokló anyját a holland miniszterelnök, mert betartotta a szabályokat

Nem látogatta meg a haldokló anyját a holland miniszterelnök, mert betartotta a szabályokat

Orbán Balázs: Július elejéig lehet majd Budapesten ingyen parkolni

Orbán Balázs: Július elejéig lehet majd Budapesten ingyen parkolni

Pénteken nyit a Plázs Siófok

Pénteken nyit a Plázs Siófok