„Hétvégén egy archívumból megtudtam, hogyan sikerült levédetni a ’pálinka’ terméknév jogát nekünk, magyaroknak. Történt, hogy az EU főbiztos előtt elő kellett venni mindkét félnek a bizonyítékait. A magyar tárgyaló nem cécózott, elővette a Román Értelmező Kéziszótárat s föllapozta a ’pálinka’ szónál, ahol ez állt: magyar eredetű kifőzött gyümölcspárlat. Mire az EU főbiztos: „Köszönjük szépen, Önöké a jog”. Állítólag a román tárgyaló szóhoz sem jutott...”

Legendavadászat

Az eszkimóknak több mint kétszáz különböző szavuk van a hóra. Agyi kapacitásunk alig tíz százalékát használjuk. Sörre bor mindenkor. Szerzőink megannyi elterjedt és bizarr tévhitet, összeesküvés-elméletet, rémtörténetet és kamufigyelmeztetést gyűjtöttek össze ebben a könyvben, öt fő motívum köré csoportosítva. Az egyes legendák tartalma mögé nézve igyekeznek felfejteni keletkezésük körülményeit, és szakemberek, vagy épp az anekdoták főhőseinek segítségével felderíteni azoknak cáfolatát is. Rendelje meg a könyvet most!

A fenti történet 2003-ban több internetes fórumban felbukkant, és elektronikus levelekben is terjedt, a „magyar kreativitás tanítandó példájaként”. De vajon hogyan zajlottak a „pálinkatárgyalások” és mi áll a román értelmező szótárban ’pálinka’ címszó alatt? Ezekre a kérdésekre mindenképpen választ kellett kapnunk ahhoz, hogy kiderítsük: van-e alapja a történetnek. Magyar részről a ’pálinka’ név levédésének ötlete 2002-ben, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) egyik elnökségi ülésén vetődött fel – állítja Dr. Győry László, a szövetség elnöke.

„Az uniós csatlakozás közeledtével úgy gondoltuk, a pálinkát ugyanúgy le kellene védeni az EU-ban, mint ahogy azt saját nemzeti italaikkal tették más tagállamok” – meséli Győry, aki 2004-ig volt az MSZSZT igazgatója. Ahhoz, hogy az italt levédjék, el kellett érniük Brüsszelnél, hogy a pálinka szerepeljen az Európai Unió ún. 1576-os definíciós alaprendeletében, amely minden tagállamra egyformán érvényes. Ebben a rendeletben rögzítik a védett italokat, többek között az olasz grappát, a görög ouzót, a német kornt, a francia calvadost. „Tudtuk, hogy az unió egy ilyen döntésnél kikéri az e szakterületenmeghatározó Európai Szeszesital Szövetség, azaz a CEPS szakmai véleményét, ezért arra törekedtük, hogy megnyerjük magunknak a szövetség illetékeseit” – meséli a volt igazgató.

Az ügy érdekessége, hogy az MSZSZT akkori elnöke a későbbi miniszterelnök, Medgyessy Péter volt. Az ő nevében írt levelet a szövetség a CEPS-nek, amelyben közölték: vendégül látnák szakértőjüket. A szervezet részéről Norbert Boutard, a CEPS definíciós bizottságának akkori elnöke utazott három napra Magyarországra. „Ha ő ilyen kérdésben jóváhagyását adta valamire, azt Brüsszel is elfogadta” – érzékelteti Győry László, mennyire fontos volt Boutard meggyőzése. Be is vetettek mindent: Kecskeméten a barackpálinka készítésének útját mutatták be neki a gyümölcstől a végtermékig, majd aszabolcsi szilva- és almapálinka következett – a gyümölcsültetvényekkel együtt.

„Köpni, nyelni nem tudtunk”

A CEPS ura – Győry elmondása szerint – remekül érezte magát a vendégségben,látogatását egy kellemes vacsorával zárták az egyik budapesti luxusétteremben. A magyarokat ekkor érte a hidegzuhany. „Vártuk, hogy Boutard azt mondja: uraim, maguk a legszebbek, a legjobbak, maguké a név. Ehelyett vacsora közben szót kért és az alábbiakat közölte: „Uraim, tegnap egy élelmiszerboltban jártam és ötszáz forinttól kétezer-ötszáz forintig háromféle pálinkához volt szerencsém. Melyik pálinkát is akarják maguk levédetni?’ – emlékszik vissza az igazgató a szakembergúnyos szavaira. Győry saját bevallása szerint „köpni-nyelni nem tudott”. Ő és kollégái azonnal tisztában voltak vele, hogy Boutardnak igaza van.

Abban az időben ugyanis a magyar jogszabályok alapján háromféle terméket lehetett pálinkának nevezni. Egyrészt – szakszóval élve – a hidegutas előállítottat, aminek semmi köze nincs a pálinkához, mivel finomszeszből és aromából készítik. Másrészt a vágottat, amelyben már volt főzött gyümölcspárlat, ám 80-90 százalékban ez is csak finomszeszből és aromából készül. Harmadrészt pedig az igazi, főzött, gyümölcsből készült pálinkát – ez utóbbi egyébként a legdrágább, mivel előállítási költsége is nagyságrendekkel meghaladta az előbbi kettőt.

Boutard látogatása után az EU jelezte, hogy két feltétellel támogatják a magyarok kérését: a pálinka feleljen meg az 1576-os definíciós alaprendelet gyümölcspárlatra vonatkozó kitételének, és a környező országok ne állítsanak elő ilyen nevű terméket, illetve ne ellenezzék a magyar kérést.

Az MSZSZT tehát – kisebb felhördülést okozva ezzel a szakmában – úgy döntött, meghatározza, hogy a pálinka feleljen meg az unió 1576-os alaprendeletnek. A rendelet gyümölcspárlatra vonatkozó első számú kritériuma, hogy gyümölcspárlat az, amelyik kizárólag gyümölcs erjesztett cefréjéből készül.

Eközben – Győry elmondása szerint – az EU is megkérdezte a környező államokat: van-e pálinkájuk és opponálják-e vagy sem a magyarok törekvését. Csak Ausztria jelentkezett, mondván: négy osztrák tartományban készítenek barackpálinkát. Más ország nem emelt kifogást, a magyar terméktanácsot pedig nem zavarta az osztrák igény.

A legendával ellentéten az MSZSZT akkori igazgatója szerint Brüsszel nem mérlegelhetett a között, hogy Romániát vagy Magyarországot illeti-e a névhasználati jog, mivel román részről nem is érkezett ilyen jellegű kérés. Nem lepárlással, hanem „hideg úton”, az alkotórészek összekeverésével állítják elő.

„Románia csak azután állt elő a ’palinca’ (és nem a pálinka) név levédésével, miután a magyarok a pálinkára vonatkozó névhasználati jogot megkapták – meséli Győri. Igen ám, de sajtócikkek tanúsága szerint már 2002 végén, a csatlakozási tárgyalások során a román főtárgyaló arra figyelmeztette magyar kollégáit, hogy a palinca ősi román termék, amelyet Erdélyben évszázadok óta főznek. Ráadásul – szintén sajtóhírek szerint – brüsszeli illetékeseknél is interveniált pálinkaügyben, azt állítva: történelmi méltánytalanság lenne ezt az italt hungarikumnak nevezni.

A külügy használta a szótárt

A sajtóhíreket erősítette meg a jelenleg Brüsszelben dolgozó Pete Nándor is, aki Külügyminisztérium akkori főosztályvezető-helyetteseként a csatlakozási tárgyalások során egyebek mellett a pálinka ügyéről is tárgyalt az EU illetékeseivel. A vele folytatott beszélgetésünk során kiderült, az értelmező kéziszótárnak valóban fontos szerepe volt a tárgyalások során, bár nem olyanformán, mint ahogy a legenda szól róla.

Az unió ahhoz a feltételhez is kötötte a ’pálinka’ név levédését, hogy ne legyen használatban az akkori tagállamok és a tagjelölt országok egyikében sem. Ám hamarosan kiderült: a pálinka nevet Ausztriában és Romániában is használják. A magyar álláspontot előkészítők ekkor megnézték a környező országok értelmező szótárait, így találtak hasonló hangzású, de más helyesírású változatokat a pálinkára. Ezek egyike volt a román ’palinca’ szó – emlékszik vissza Pete Nándor.

Pete szerint ennek köszönhető, hogy a magyarok innentől kezdve a pálinka szó levédését a magyar helyesírás szerinti pálinkára kérték. „A többire, így a román ’palinca’ szóra, nem is kérhettünk védelmet, hiszen erre nem volt jogi lehetőségünk” – magyarázta Pete Nándor, aki szerint a magyar helyesírás szerinti név védelmére vonatkozó kérelemmel kapcsolatban Ausztria kifogást emelt.

Az osztrákokkal sikerült megállapodnunk, így végül az Európai Tanács sorsdöntő ülése, a 2002 decemberében megrendezett Koppenhágai Csúcs előtt az EU áldását adta a pálinka magyar helyesírás szerinti nevének levédésére. Az EU döntése értelmében csak a Magyarországon, gyümölcscefréből és szőlőtörkölyből készült torokköszörűket tartalmazó üvegekre lehet ráírni „á” és „k” betűkkel, hogy pálinka, kivéve Ausztria négy tartományát, ahol azonban kizárólag kajszibarackpárlatra használható ez a terméknév.

Eközben Románia nemcsak Brüsszelben lobbizott a palinca levédéséért. A magyarországi pálinkabizniszben utazók nagy bánatára 2003 áprilisában a bukaresti képviselőház törvénybe foglalta, hogy a ’palinca’ román ital – ironikus módon mindezt egy erdélyi magyar, Kovács Zoltán, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei képviselőjének javaslatára tette.

Románia csatlakozási szerződésében ezután rögzítették, hogy a közösségi szabályozás védelmet biztosít a ’p linc ’ helyesírású névnek, azt kizárólag, a Romániában készült gyümölcspárlatok megjelölésére használhatják. Az MSZSZT ekkor névbitorlást emlegetett.

„Egy angol vásárló számára mindegy, hogy az üvegen pálinka vagy palinca felirat van, igazából külföldön nem tudnak különbséget tenni a kettő között – magyarázta Győry, miért zavarja a magyar pálinkagyártókat a román igény.

A fő gondot a magyar fél abban látja, hogy a román ’palinca’ szerintük nem tiszta gyümölcspárlat, azaz a benne levő finomszesz bekerülési ára lényegesebben alacsonyabb, mint a tiszta gyümölcsből készített párlaté. Így a termék tisztességtelen versenyelőnyre tesz szert, ami miatt az értékesebb magyar termék háttérbe szorulhat. Az erdélyi románok egyébként ’tuica’ (cujka) néven is emlegetik pálinkájukat, a magyar szakma ezért sajnálja, hogy a románok nem a tuicát védették le, hiszen akkor – vélik az MSZSZT-nél – nem sértettek volna magyar érdekeket.

Az interneten terjesztett történet szerint „a Román Értelmező Kéziszótárban” a pálinka szónál ez áll: „magyar eredetű kifőzött gyümölcspárlat”. Jóllehet nincs meghatározva, hogy pontosan melyik kéziszótárban található ez a kifejezés, az 1998-ban Bukarestben kiadott Dicionarul Explicativa (Értelmező Szózár) az alábbi szöveg szerepel: Palinca – tájszó; másként: rachiu, tuica; magyarból átvett szó; (PAL’INC , palinci, s.f. (Reg.) Rachiu; p. restr. uic . [Acc. si: p’alinc . - Var.: p l’inc s.f.] - Din magh. p’alinka.)

A Dicionarul Explicativa ugyan magyarból átvett szóként (és nem magyar eredetű kifőzött gyümölcspárlatként) említi a román palinca szót, igaz, az – legalábbis Balázs Géza néprajzkutató-nyelvész kutatása alapján – valójában szlovák eredetű. Balázs A magyar pálinka című könyvében – amelynek megírását egy évtizedes könyvtári és levéltári kutatás előzte meg – ugyanakkor azt írja, a román nyelvészek is elismerik, hogy román területre magyar közvetítéssel került a kifejezés. Balázs szerint egyébként Magyarországon a XVII. századtól használják a szlovákból átvett pálinkát a gabonaalapú párlatok kifejezésére,a szó egyéb, Magyarországon használatos változatai (gorolyka, gorelyka, gurulyka, goselka, rabasunka, brabasunka) szintén szláv eredetűek.

/Legendavadászat – Szóbeszédek, tévhitek, átverések nyomában; HVG kiadó 2006./