Művészet és igazságszolgáltatás

Április 22-én a bíróság első fokon öt hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Sugár János képzőművészt egy konceptuális graffiti miatt. Még 2008 nyarán fújta fel a „Wash your dirty money with my art”, azaz „Mosd a piszkos pénzedet a művészetemmel” feliratot két helyre Budapesten, a Kogart épülete elé és a VAM Design falára. A VAM-nál Sugár már a mű keletkezése idején is kihúzta a gyufát, feljelentést tettek, a művészt rabosította a rendőrség. Egy, a VAM által felkért szakértő cég, a Pretorium akkor 1 463 000 forintnyira értékelte a kárt, amelyet a fekete festékkel a falra fújt felirat jelent. Az abszurditások sorát gazdagítja, hogy ez az összeg végül 43 ezer forint lett, s az is, hogy ez most öt hónapot ért. Mint azt a sajtóban többen kiemelték, a bíróság egyáltalán nem vette figyelembe, hogy itt művészi tettről volt szó: a ténynek még egy zárójelet sem szentelt, maradt a szimpla rongálás.

Hogy a VAM-ot mi bőszítette fel, nem világos. A pénzmosásra való utalás? Az angolban az money laundering volna, a szöveg pedig nem így szól. Az Index.hu-nak 2008-ban levelet írt az ügyben Vincze Miklós (VAM Design). A szöveg nélkülözte a kohéziót, mégis úgy tűnt, a VAM-nál megértették, hogy a Műcsarnok Na, mi van? című kiállításán is megjelent, falra fújt mű kritikai gesztus, és ezért kifogásaik esztétikaiak. Szó szerint: „egy, a társadalmi felelősséget hangsúlyozó művésztől joggal várhatóak el a társadalmi felelősség egyezményes etikájának és szabályainak betartásának fényében képződő alkotások (...) melyek, amennyiben a street art avagy public art, sőt a protest art deklaráló formáit választják, megfelelően képviselik ezen művészi kifejezési formák valódi artisztikus és artikuláló mechanizmusait”.

Avdei Ter-Oganyan: Radikális absztrakcionizmus, 2004.

PERMM Museum of Contemporary Art

Akkor a Műértőnek Sugár így nyilatkozott (2008. december): „Egy szép szürke homlokzatra feltettem valamit, aminek a tulajdonos szerint nincs ott helye. (…) Engem az érdekelt, hogy egy groteszk vagy kritikus megjegyzés egy állami intézmény falain belül, illetve egy magánintézmény falán is megjelenik: ebből érdekes helyzet, feszültség keletkezik.” Nos, keletkezett. Falfirka miatt született már letöltendő börtönbüntetés is Magyarországon, felfüggesztett több is. E szempontból a bíróság konzekvens volt; abban pedig következetesen szemellenzős, hogy a Sugár-ügyben nem vette figyelembe: művészi gesztusról van szó. Azt pedig súlyosbító körülményként értékelte, hogy Sugár az első pillanattól elismerte, ő felelős a firkáért.

A mű azonban betalált. Érzékeny pontokat sértett, akár egy vírus, amely teszteli a rendszert. A VAM rendőri eszközökhöz nyúlt, a bíróság hallani sem akart művészi véleménynyilvánításról, a média és a netes közvélemény pedig ráindult az ügyre, ami a VAM számára egyértelmű PR-vereséget jelentett. PR-győzelem csak az lett volna, ha megvásárolják Sugár művét, de ezt egy magángyűjtő tette meg.

Ami az abszurditásoknál komolyabb, az a véleménynyilvánítás szabadságának kérdése. A rendszerváltás óta volt már botrány efféléből. Az Új Hölgyfutár című folyóirat 1991-ben verte ki a biztosítékot: Bernáth(y) Sándor a magyar koronás címert ábrázolta obszcén-ironikus közegben, s ez Torgyán József parlamenti interpellációját váltotta ki. Az ügyészség ennek nyomán indított vizsgálatot a kiadó és Szkárosi Endre felelős szerkesztő ellen. A vád közszeméremsértés volt, és az elsőfokú ítélet szerint -- a kérdéses lapszám megjelenése után jó fél évvel -- a lapot csak új borítóval lehetett volna forgalmazni. Másodfokon végül is ejtették a vádat, s mint az akkori felelős szerkesztő emlékszik: mérlegelték, hogy műalkotásról van szó. S bár elhangzott, hogy műalkotás is sérthet jogot, figyelembe vették a művészi kifejezés szabadságát. Ez, húsz évvel később, Sugár esetében már fel sem merült.

Hermann Nitsch 1999-es budapesti, Kiscelli Múzeumbeli kiállításának ürügyén szintén botrány és tiltakozások sora zajlott. A Református Egyház ügyészségi állásfoglalást kért, Semjén Zsolt akkori egyházügyi helyettes államtitkár a tárlat bezárását követelte. Figyelemre méltó mondata egy korabeli hírműsorból: „Mi történne, hogyha holnap jönne Szabó Albert, és mit tudom én, különböző horogkereszteket és egyebeket festegetne egyéb vallási szimbólumokkal, és utána azt mondaná, hogy ez neki a művészi alkotásának és önkifejezésének a része?” Feljelentés az ügyben nem volt, illetve egyedül a múzeum jelentett fel egy képrongálót, aki az utolsó nyitvatartási napon belefirkált egy műbe.

Másutt Kelet-Európában keményebb művek és még keményebb fenyegetések hívták fel a figyelmet arra, hogy a posztszocialista társadalmak és kormányzatok nehezebben tűrik a művészi szabadságot, mint a nyugatiak. Tavaly a párizsi Louvre októberre tervezett Ellenpont című orosz kortárskiállítása előtt az orosz kulturális minisztérium lépett közbe az intézménynél, hogy Avdei Ter-Oganyan munkái ne szerepelhessenek a diplomáciai szempontból fontos eseményen. Ter-Oganyan akkor már több mint tíz éve Prágában élt, mert odahaza az egyház eljárást kezdeményezett ellene, amiért ikonokat tört össze egy 1998-as performanszában. A putyini államgépezet pedig azért fordult ellene, mert egyik műve, a Radikális Absztrakcionizmus Projekt egy darabja „veszélyt jelent” az elnökre. Elvont geometrikus alkotásokról van szó, amelyeken szövegek is szerepelnek. Az egyiken, a 8. számún ez: „Ez a mű arra buzdítja önt, hogy támadást kövessen el V. V. Putyin ellen abból a célból, hogy véget vessen állami és politikai szerepvállalásának”. (Más képek más szöveget tartalmaztak, az egyik ezt: „Ennek a műnek a célja, hogy megalázza az oroszokat és a zsidókat”.)

A nyilvánvalóan ironikus provokációt az orosz állami politika nem akarta a Louvre falán látni. Erre a kiállítás 15 művészéből 7 bojkottot jelentett be. Ezt követően az orosz hatóságok mégis úgy döntöttek, nem gördítenek akadályt Ter-Oganyan művének bemutatása elé. Hogy mi késztette őket erre, nem tudni, mindenesetre a kényelmetlen helyzetbe került Louvre tárgyalásokat kezdett velük az ügyről. A múzeum bejelentette, minden az eredeti tervek szerint valósul meg, ám erre Ter-Oganyan vonta vissza munkáját a tárlatról.

Vallás és politika játszották a főszerepet a lengyel Dorota Nieznalska esetében is (Műértő, 2004. február). A 2003-tól húzódó ügy a Pasja (Passió) című installáció 2002 elején történt televíziós bemutatása nyomán robbant ki. Ha a munka megmarad a gdanski Wyspa galéria kiállításának keretei között, talán nincs is történet. A jobboldal, ezen belül is a szélsőjobbos Lengyel Családok Ligája (LPR) az adás után frontális támadást indított a művész ellen. A műben szerepelt egy kereszt, amelyen férfigenitália-fotó volt látható. A vád szerint a művész megsértette a vallásos emberek érzelmeit, ami szerintük a büntető törvénykönyvbe ütközik.

A bíróság figyelembe vette, hogy művészi tettről van szó, de a kijelentette, „annak a ténynek, hogy a munka a művészet keretein belül van, nincs jelentősége abból a szempontból, hogy sérti-e mások érzéseit”. Kétezer zloty büntetést helyeztek kilátásba, ám a bíró súlyosbította a büntetést: a művészt közmunkára ítélték, és utazási tilalommal is sújtották. Az ügy a művészeti közvéleményt is megosztotta. Aláíráskampány kezdődött Nieznalska mellett, amelyben művészek és közéleti személyiségek is részt vettek, ugyanakkor konzervatív kollégák elítélték a művészt és munkáját, mondván, „olyan alacsony színvonalú”, hogy kiállítani sem lett volna szabad. A Wyspa galéria bezárni kényszerült. Nieznalskát hosszas eljárás, többszöri fellebbezések után 2009-ben végül felmentették, amit a sajtó liberális szellemiségű része üdvözölt. Tavaly még felmerült, hogy a művészt újra bíróság elé citálják, végül azonban erre nem került sor.

Nagy Gergely