szerző:
hvg.hu

A médiaalapot értesítette az MTV, az örökös tagok viszont a Népszava cikke szerint a laptól tudták meg, hogy nem kapják tovább a 240 ezer forintos életjáradékot.

A Népszava arról számolt be, hogy májustól nem kapja a Magyar Televízió 10 örökös tagja a havi 240 ezer forintos életjáradékot. Az örökös tagok eredetileg 12-en voltak, de az időközben elhunytak helyére egy idő után nem választott új tagokat a kuratórium.

Az örökös tagok: Balogh Mária, Bíró Miklós, Bednai Nándor, Horváth Lóránt, Horváth Ádám, Horváth Pál, Kudlik Júlia, Lénárt István, Vitray Tamás és Mihályfi Imre. Elhunyt már Czabarka György, Sík Igor, Vértessy Sándor, Bíró Istvánné, Antal Imre, Kézdy Lóránt, Mahrer Emil és Palásty Pál is.

"Az úr adta, az úr vette el" - így reagált a Népszavának Vitray Tamás arra a hírre, hogy nem kapja tovább az életjáradékot. A közmédiában 53 évig dolgozó televíziós a lapnak elmondta, hogy a megvonásról nem kapott értesítést. A korábban elnöki főtanácsosi státuszban lévő Vitray Tamástól 2009-ben vált meg a köztévé, az akkori döntést is a forráshiánnyal indokolták - írja a napilap.

A köztévé 2004-ben hozta létre az Örökös Tag Alapítványt azért, hogy "részben törlessze régi adósságát a magyar közszolgálati televíziózás nagy öregjeivel szemben". Az MTV szerint az intézmény új, törvényileg meghatározott költségvetése nem teszi lehetővé, hogy az Örökös Tag Alapítványt a továbbiakban támogassa. Az MTV erről médiaszolgáltatóját, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot levélben tájékoztatta".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bivalyerős chipet tett le az asztalra a Huawei, a mesterséges intelligencia veheti hasznát

Bivalyerős chipet tett le az asztalra a Huawei, a mesterséges intelligencia veheti hasznát

Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Valter Attila szakaszt nyert a fiatalok Tourján

Valter Attila szakaszt nyert a fiatalok Tourján

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Ez most akkor nyúl vagy holló? Egy videó miatt vitáznak most a netezők

Ez most akkor nyúl vagy holló? Egy videó miatt vitáznak most a netezők

Itt az új Star Wars-sorozat első hosszú előzetese

Itt az új Star Wars-sorozat első hosszú előzetese