szerző:
R.A.
Tetszett a cikk?

Ez meg mi ez? Ez nem művészet! Ezt egy gyerek is megcsinálja. Sőt, fogom az iPhone-om, és megcsinálom én. Különben is, ki ez az Ojvé Vei, valami kamuművész putriképekkel?

Aj Vej-vej, és nem putriképek. Annál sokkal hasznosabb: szemét. Amit az Ernst Múzeumban lát az értetlenkedő látogató valóban megoldható egy okostelefonnal… csakhogy a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a kínai-amerikai művész fotói készültek New York-ról, még csak analóg fényképezőgép létezett, nemhogy iPhone.

Háromszor is elmentünk és magunkkal vittük fotós ismerőseinket, magyarázzák meg, miért fontos a kiállítás. Gálos Viktor fotóművész és Stiller Ákos fotóriporter kollégánk kommentálta, mit fotóztak AiPhone-nal.

Sablon - 700 év kínai építészetének faelemeit használta Ai, de művét egy vihar ledöntötte. Neki így jobban tetszett.
Wikipedia

Aj Vej-vej nem fotós. Óriásinstallációkat épít és provokálja a kínai kormányt, nagyjából erről híres. Készített már egy óriás faépítményt Sablon címmel, ahol a kínai történelem 700 évéből gyűjtött fa épületelemeket, és újraépítette őket – az óriásszobor végül egy vihar miatt összedőlt. Aj-nak jobban tetszett így.

Szervezett Kínából 1001 fős látogatást, ahol a meghívottak az általa tervezett ruhákban bőröndöt húztak maguk után. Beterítette a londoni Tate Modern nagytermét 8 millió kerámia napraforgómaggal, amelyet 1600 kínai művész kézzel festett meg. És készült még tucatnyi más vájtfülű és sólyomszemű közönséget megcélzó mű is.

Egy pici fényképezőgép azonban a kezéhez nőtt. Látjuk ezt a galériában vetített életrajzi filmeken és a kiállított fotókon is, ha éppen tükröződő felülettel szemben fényképezett. Miért?

Google Képek előtt

Blogol – kölcsönzi Gálos Viktor a mai szóhasználatot. Ez alatt mit értsünk? Hát azt, - folytatja - , amit a haverjaink művelnek, amikor elmennek nyaralni. Egy barátom nemrég hazajött, és megkérte, hogy nézzük át együtt a képeket. Megkérdeztem, hány képről van szó. 20 000-ről.

Annyi a fotó ma, mint a szemét. Ez az élmény a 80-as évekből nem ismert. Hogy értsük, mit jelent ez a különbség, tegyünk egy kísérletet: menjünk a Google képek oldalra, és üssük be, hogy „Times Square”. A tengernyi fotóban elveszünk, és hiányzik a kontroll a képáradatban. Hiányérzetünk arról szól, hogy nincs senki, aki leválogatná nekünk a fontos és kevésbé fontos képeket.

laughingsquid.com

Most vegyük elő a családi albumot. Mielőtt elkezdenénk böngészni, találjuk ki, hogy mihez keresünk illusztrációt. Például dönthetünk úgy, hogy megpróbálunk olyan illusztrációt találni, ami az „így főzött a család 10 éves koromban” képaláírással jelenne meg. Egyáltalán nem biztos, hogy találunk képet. Hiányérzetünk most a nem a tömegből, hanem a vákuumból származik. Elvesztettünk egy kis darabot a múltból. Vagy inkább: nem tudunk kényes megrendelőként fordulni az emlékezethez, nem idezhető fel bármi az iPhone előtti évekből.

Aj Vej-vej fotósorozata a 70-es 80-as évek New Yorkjáról nem szép. Nem hasznos. Nem mutat újat. Azonban Aj Vej-vej fejében megszületett a 70-es években egy fotós munkafolyamat, ami esélyt ad arra, hogy Google képböngésző nélkül is találjunk fotókat.

Ázsiai tömegesség

A kulcs tehát a mániákus fotózás, a fényképek tömege. Ujjlenyomat minél több helyszínen, hogy elmondhassa a művész: itt is jártam, itt is jártam.

Nagyon kínai. Látjuk, hogy a portrék ugyan individumokról készülnek, néha még érzelmet is látunk az arcukon, de leginkább kilúgozott képek. Nehéz egyéni vonásokat felidéznünk, hacsak nem jellegzetesen hosszú hajról van szó, mint a hegedűművészek portrésorozatában, vagy egy férfias bajuszról, amit Jao Csing-csang visel. Mint az agyaghadsereg: nincs két ugyanolyan szereplő, de mégis nehéz elválasztani egyiket a másiktól.

Éppen ezért csak tömegesen állítható ki. Az Ernst galériában a képek számozása 200 felett ér véget.

Jegyzetek egy filmhez és szemét

Ákos szerint nem is blogszerű, nem is tömeges ujjlenyomat, hanem a forgácsdarabok. A felesleg, ami egy művész asztaláról lehullott. Vagyis értékes munkafolyamat és nyersanyag része, de nem művészeti termék.

Ernst Múzeum

Sőt, szemét, a kukába került skiccek. Ahogy Leonardo skicceit is kiállítják, itt Aj Vej-vej háttérkutatási anyaga kerül a falakra.

Jegyzetek fotókon. Egy-egy kép mintha egy Woody Allen film mellékszereplőihez keresne színészeket, vagy helyszíneket. Egy kapualjba húzódó zenész páros, egy boltja előtt várakozó kínai kereskedő, vagy Ginsberg otthonában.

Filmszerű jegyzet azért is, mert a negatív tekercsen egymást követő képkockák osztoznak a képkeretben, együtt lógnak a falon. Egy kis múltidézés: amíg mindannyian analóg fényképezőt használtunk, a negatívokról kérhettünk először kontakt másolatot. Ilyenkor a fotólabor 5-6 csíkra vágta a negatívot, ráterítette egy fotópapírra és közvetlen printet készített az összes fotóról. Ebből válogattuk össze azt az egyik-másik képet, amiről teljes méretű nagyítást vártunk.

Aj Vej-vej hasonló kontakt képeket készített, de most 2-4 fotót tett egymás mellé. Azt az érzést támasztja, hogy tényleg a nyers valóságot látjuk, ahogy fotózta őket, rögtön papírképet gyártva, manipulálás nélkül.

Aki valaha látott már analóg fotólabort, tudja: amit a falon látunk, mégiscsak trükk. Hiszen ha több képet egymás mellett szeretnénk látni, éppen úgy, ahogy a negatívon, akkor nem nagyítható. A nagyítóba csak egy kockát tudunk elhelyezni, kettőt vagy annál többet nem. Itt tehát a nyers valóság illúziójához egy ügyes technikát keresett, hogy megkaphassuk az A4-A3 méretű képek sorozatát.

Szemét, mondja Ákos, ami kukába került, azt állították ki. Humbug szerinte. Talán az, hiszen Aj Vej-vej nem fotós. Szemét is, igen. De azt is tudjuk, hogy az egyik leghatékonyabb társadalomtudományos és gazdasági elemzés abból áll, hogy elemezzük a háztartási hulladék tartalmát. Ebből kiderül, mennyire vagyunk pazarlóak, válogatósak, lusták.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!