Fél órával a Hunyadi László bemutatója előtt ikeás műanyagszékeken ülnek az emberek az Andrássy úton és megy az össznépi tapsolás a "hej élet, be gyöngy élet" típusú verbunkos nótákra. Két német nő valójában az Operettszínházat keresi, és nem igazán hiszik el, hogy ez nem az. Nem csoda: ez a vásári hangulat: bocskai jelmezek, selyemruhák százforintos műanyag hajcsatokkal, szekerek és pereczabálás inkább az operetthez illik.

Az évadnyitás körüli furcsaságoknak ezzel azonban még nincsen vége. A színpadon megjelenik Ókovács Szilveszter, köszönti a tisztelt államelnököt, (első emeleti középső páholy, nejjel) a minisztereket, és "végül, de nem utolsó sorban" a közönséget. Miután elmondja, hogy az Operaház a nemzet egészének a kultúrájáért vállal felelősséget, elénekeljük a Himnuszt együtt.

MTI / Szigetváry Zsolt

A vállalás nagy, az eszközök pedig egyrészt csekélyek másrészt kétesek, de a Hunyadi László új rendezése az első pillanatokban még a célhoz mérten bátornak is tűnik. Az első szín szereplői öltönyben jelennek meg. A jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte; úgy tűnik elegendő pénzből, és jó ízléssel az ezernyolcszázas évek közepét idézve, de talán egyes énekesek fizikai adottságait kevésbé figyelembe véve. A díszlet jelzésszerű, de nem szép; Libor Katalin munkája.

A kivetítőn - mert az is van -  egy repülő érkezik, majd hollóvá válik; nem bonyolították túl, ami azért nem baj, mert bár sokszor úgy írják le a Hunyadi Lászlót, hogy arról szól, hogy a Hunyadi család feláldozza az elsőszülött fiát a hazáért, erről szó sincsen. Hunyadi, ahogyan ez gyakran előfordul a különféle operákban, egy jókor jött félreértés és a saját naivitása miatt kell, hogy meghaljon, nem pedig családja hóhérjához való lojalitása miatt.

Egy operának nem feladata sem a történelmi tényekhez való ragaszkodás, sem a főszereplő fejlevágás előtti utolsó gondolatainak megfejtése, legalábbis Szűcs Gábor rendező szerint biztosan nem : a modorosságokra, amelyekre számítani lehetett egy ilyen nemzeti darab kapcsán, csak nagyon keveset sütöttek el, és azokból is csak Cillei tánca volt fájdalmasan kínos.

A palotástáncolás Hunyadi László és Mária esküvői jelenetében befért, pláne, hogy az átkötő zene alatt valaminek úgyis történnie kell a színpadon. A darab az olasz operai hagyományokon alapul, de azért nem nélkülözi a magyaros elemeket sem: például csak magyar énekesekkel vihető színre, mert a szöveg és a zene hangsúlyai gyakran nem azonos idejűek, és ezt az énekeseknek kell valahogy kompenzálni. Pataky P. Dániel mint V. László és Fekete Attila mint Hunyadi László ezt mindketten sikeresen végre tudják hajtani, úgy, hogy bár talán Fekete a nevesebb énekes, mégis Pataky hangja szól könnyedebben. Azt est sztárja azonban Miklósa Erika: egyrészt kifogástalanul énekel, másrészt ő az egyetlen, aki nem csak jó énekes, hanem jó színész is.

A tizenkettedik sorból simán hihető, hogy ő egy tizenéves lány, aki néhány megpróbáltatás után most már tényleg az esküvőjére készül. Az illúzió csak az esküvői jelenetben szakad meg, amikor Miklósa egy pánt nélküli menyasszonyi ruhában jelenik meg, melynek hasonmását bárki kikölcsönözheti a körúti mennyasszonyi ruhaszalonok bármelyikéből, viszont biztosan nem viseltek ilyet 150 évvel ezelőtt. Ez az ő magánszáma volt, és ennek megfelelően meg is tapsolták. Fodor Beatrix Szilágyi Erzsébetként meggyőző, de sajnos nem a koloratúráival, hanem inkább egyszerre sötét és anyás karakterével.

MTI / Szigetváry Zsolt

Olyan hangok is jelen vannak - a más vállalható jelző híján műkedvelőnek nevezhető nézők között - miszerint, "ha olyan uralkodónk (!) lenne, mint Hunyadi, akkor visszaszerezhetnénk Erdélyt." Bár lehet, hogy az angol színházlátogató is megfogalmaz bizonyos követelményeket II. Erzsébettel szemben az Artúr király megnézése után; mondjuk azt, hogy szerezze vissza Indiát, de azért az kevésbé érthető, hogy egy olyan sztoriból, ahol a főszereplő csupán azért nem lép le a börtönből, mert hisz a jog igazságosságában, hogyan vonták le az előbbi következtetést.Biztosan azért, mert ez is a nemzet egészének kultúrájának a része.

Lesz feladata még a nemzeti kultúrával még Ókovácsnak és Héja Domonkosnak, a főzeneigazgatónak, aki egyébként ezt az előadást vezényelte, és elmondása szerint az a célja, hogy kirakat darabokkal "karon fogja a fiatalokat és bevigye őket az Operába és az Erkel Színházba, mert az jó lesz nekik."

Héja azzal érvel az opera mellett, hogy mivel "összművészeti ág", nagyon sokat adhat a kulturálódó fiataloknak. Nyilván igaza van, azt leszámítva, hogy az opera feladata nem az, hogy művelt embereket építsen, hanem az, hogy szórakoztasson és valamiféle érzelmi katarzist okozzon; művelt, vagy műveletlen embereknek. Az operához nem lehet megtérni; legalábbis gimnazista korban biztosan nem. Ha Héja úgy gondolja, hogy könnyűzenéhez szokott fülek egyszercsak, mondjuk egy Hunyadi  László-előadás után, azt fogják hallani, amit ő hall, miközben vezényel, akkor valószínűleg téved. 

MTI / Szigetváry Zsolt