Az utcán hun dogot árulnak, van Mangalica Schwein, szittyaburger, meg magyar címeres szőrme kézmelegítő. Arrébb fűrészek, kalapácsok, áramforrás után kutató ideges férfiak – próbálják felhúzni a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren. Azonnal le lehetne forgatni egy két-három perces előzetest a Karácsonyi Lidércnyomás Budapesten című filmhez.

Nem kell sokat sétálnunk ahhoz, hogy egy teljesen más világba, mégis ugyanoda érkezzünk. Pár emelettel feljebb koponyák, emberi csontok, és sötétben pislákoló mécsesek közül indulunk el az év kiállításaként meghirdetett gyilkos tárlaton, a Murderen.

Elindulunk, közben mégis végig az az érzésünk, hogy ugyanott maradunk: filmelőzeteseket nézünk. Huszonhárom szoba, huszonhárom beharangozó, a végén egy tanulságosnak szánt, mégis zavarba ejtő csavarral.

Villódzó belső szervek

Murder

Ha nem olvastuk volna a Hidegvérrelt Truman Capote-tól, valószínűleg kevesebbet vártunk volna a leghírhedtebb gyilkosságokat és sorozatgyilkosokat feldolgozó kiállítástól. Egyértelmű, hogy nem adhatja ugyanazt egy Magyarországon valóban kivételes technikákra épülő egyórás átfogó kiállítás, mint egy hosszú évek szinte beteges kutatómunkájából megszületett regény, a kontraszt mégis hiányt szül.

Hangok, fények, és villanások maradnak a fejünkben. Képek táskába gyömöszölt emberi belső szervekről, kivéreztetett szüzekről, hűtőben tárolt nemi szervekről, emberi bőrből összeeszkábált bútorokról, az Andokban elásott kislányokról, kifőzött koponyákról, emberi maradványokra tapadt spermiumról, és kivágott szemekről.

Ellopott borzongás

A történetek sokszínűek, érdekesek, és akár felkavaróak is lehetnének, mégis spot-jellegűek maradnak. Épp mintha a sztorik valóságosságát erősíteni hivatott technika venné el tőlünk a borzongást (ezen az sem segít, hogy a szinkronban az egyik kereskedelmi csatorna hangját is többször hallani véljük). Minden túlságosan filmszerű, a filmekről pedig racionális pillanatainkban pontosan tudjuk, hogy nem igazak. Ezek az ésszel nehezen felfogható gyilkosságok viszont valószínűleg mind megtörténtek. Így vagy úgy.

Vlad Tepes hatéves uralma alatt a legkisebb kihágásokért is olyan válogatott kínzásokkal büntette alattvalóit, mint a karóba húzás, a fülek, a nyelv, és a nemi szerv kivágása, vagy a bőr lenyúzása. A rémgróf halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok.

Báthory Erzsébet állítólag szüzek vérében fürdött, ám ezt cáfolják a biológiai tények.

Jesse Pomeroy 13 éves korában ölt meg egy négyéves és egy kilencéves gyereket – bár halálra ítélték, hatvan évet töltött börtönben, ebből negyvenet magánzárkában.

Hasfelmetsző Jack az East-End szajhái közül szedte áldozatait. Az egyik nő testét kivágott szerveivel rakta körül, egy másik torkát gyakorlatilag a gerincéig vágta át. Sosem derült ki a személyazonossága.

John Wayne Gacy, a szodomita homoszexuális bohóc marihuánával csalta el férfi áldozatait. A hivatalos számok szerint huszonkét emberrel végzett, miután megerőszakolta és megkínozta őket. Mielőtt beadták volna neki a halálos injekciót ítéletének végrehajtásakor, annyit mondott: "nyaljátok ki a seggem!"

Irányított érzékek

Egymás után nyílnak az ajtók, sötét folyosókon megyünk át, nyögések, sikolyok, horrorfilmekből jól ismert zenei effektek zúgnak a fülünkben, az élethű bábuk és a körülöttünk lévő tárgyak néha még meg is mozdulnak, mégis ott marad a végén a hiány.

Murder

Mert nincs idő elgondolkodni, nincs idő megállni, nincsenek leírások, vagy történetek, amiket átböngészhetnénk. Irányítottan működnek az érzékeink, nincs csapongás - a füles a fejünkön, és a koordinátor határozza meg a tempót, vagy hogy éppen merre nézzünk. Ez persze lehet hálás állapot is. Amíg arra várunk, hogy kinyíljon a következő kapu, biztosan nem gondolunk rá, jó doksit küldtünk-e át a főnöknek, bezártuk-e a kocsit, megcsal-e a szerelmünk, vagy éppen megszorítós kedvében van-e Matolcsy.

Elfogadjuk, hogy egy rejtélyes gyilkos attól rejtélyes, hogy tele van titkokkal. Ezeknek az embereknek a pszichológiai működésére és motivációira mégis valamivel több választ várnánk, mint hogy miénk a felelősség gyermekeink felneveléséért, és hogy oda kell figyelnünk rá, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz.

Meditáció a Zsoltárok könyve árnyékában

A tárlat egy furcsa meditációs szobában zárul, azt mondják, azért, hogy fel tudjuk dolgozni a látottakat. Fehér bőrfotelekben leülünk egy műanyag almafa köré, csordogál a víz a beltéri szökőkútból, szól a nyugtató zene, s miután elhangzik a didaktikus tanulság társadalmi felelősségünkről a potenciális sorozatgyilkosok iránt, egészen zavarba ejtő módon megszólal egy részlet a Zsoltárok könyvéből.

A konklúzió szerint senki sem születik szörnyetegnek. Mérgező szülők, gyermekkorban elszenvedett szexuális zaklatás, testi és lelki terror, kiközösítés és a fiatalkorban szerzett mély lelki sebek húzódnak meg minden történet hátterében.

"Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!  
Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;
Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog.
Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben."

hvg.hu

Felelősségünk tiszta ügy, a zsoltár üzenete mégis disszonanciát visz a felvázolt társadalmi rendszerbe, amikor azt állítja: a bűnös csak Isten ellen vétkezett.

A kiállítás megtekinthető a Vörösmarty téren, az Üvegpalotában, 2012. november 16-tól 2013. május 31-ig.