„Halálra félek minden alkalommal” - mondja a 65 éves Charlie
Lehetett volna híres balett táncos vagy még híresebb trombitás, mégis énekes lett az a férfi, aki ismertté tette, hogy a jéghez dupla viszki kell, mert fordítva nem működik. Interjú a Horváth Károlyként született 65 éves Charlieval, karrierről, irigységről és három túlélt autóbalesetről.
Ami soul az szól című könyvének címével élve, a lélek szól a baseball sapkát és Ray-Ban napszemüveget gyűjtő világutazó torkából. December 29-én a Budapest Sportarénában több mint hat évtizedről ad számot Charlie, akit 65 éve Horváth Károlyként anyakönyveztek.
hvg.hu: A kerek évfordulónak van jelentősége az életében?
Charlie: A zenére tettem fel az életemet. Minden napnak jelentősége van, amikor énekelhetek. Szerencsés vagyok, sok kollégám az én korosztályomból már ezelőtt húsz-huszonöt évvel feladta, és legfeljebb egy comeback-koncertre jönnek össze. Gyerekként mindenki arról álmodozott, hogy világsztár lesz, ebből aztán nem sok valósult meg. De: ha csak a negyedét értem volna el annak, amit elértem, akkor is boldog lennék.
hvg.hu: Több világsztár zenekar hívta, persze nem most, régebben, amikor nem lehetett csak úgy utazgatni. Ha ez tényleg igaz, miért nem ment?
Charlie: Volt egy Corpus nevű zenekar, amit egy svájci basszusgitáros alakított: nem a hangszere meg a játéka a fontos, hanem, hogy milliomos volt. A zenekar igazi hippi rockzenészekből állt, mint a Rolling Stones. Amerika összes nagy stadionját végig játszották, ott lett volna egy lehetőségem. Aztán még egy jó pár, amiről nem szeretnék beszélni. Az az igazság, hogy akkor engem jobban szerettek kint, mint itthon.
hvg.hu: Azután mégis hazajött és tartósan itthon maradt. Sok-sok korszaka közül az első meghatározó a Generál-időszak volt.
Charlie: Funky-t játszottunk, amit mostanában, harminc év után kezdenek idehaza játszogatni, jól-rosszul. Balladákat is mi csináltunk először, mint a Könnyű álmot hozzon az éj. A Generál hibája, talán az én bűnöm is az volt, hogy túl korán játszottunk egy olyan zenét, ami Magyarországon túl bonyolultnak számított. Itthon akkor a három, négy akkordos rockzene ment. Az persze más kérdés, hogy a zenésztársak körében figyeltek ránk és elismertek voltunk. Éjjel-nappal külföldön koncerteztünk, Lengyelországban, az NDK-ban, még az NSZK-ban is bemutatkozunk, sőt kijuthattunk volna egy világkörüli turnéra az akkor abszolút élvonal belinek számító War nevű zenekarral.
hvg.hu: De nem ez történt, hanem az, hogy a sokszor elátkozott popcézár, Erdős Péter pihentette a Generált. Talán azért, mert konkurenciának a fejében és a szívében ott volt a Neoton. Végül is ezért bomlott fel a Generál?
Charlie: Erdős engedte is a konkurenciát, szerette is a rivalizálást, meg nem is. A "Húzd meg, ereszd meg-politika" volt a kedvenc játékszere. Akkoriban támogatott, megtűrt és a buliból kifelejtett zenekarok és előadók voltak. El volt osztva, hogy ki csinálhat lemezt, ki nem. Elkészült a Zenegép című albumunk, majd a Heart of Rock című angol nyelvű nagylemezünk Varsóban, ami milliós példányban fogyott el. Itthon is szerettünk volna nagylemezt, de várni kellett rá vagy három évet.
Az utolsó percben nagy kegyesen beszólt egy nagynevű zenekar, hogy bemehetünk ötven órára a hangstúdióba, holott komoly zenekarok hatszáz órát szoktak kapni lemezfelvételre. A féltékenységnek van egy sajátosan magyar mutációja: ha nekem nem jó, másnak se legyen az, ha én nem lehetettem világsztár, más se legyen.
hvg.hu: Ezért ment el hosszú évekre a Pannonia Expresszel?
Charlie: 1980 tavaszán egy zseniális jazz zenészekből összeállt zenekarral turnéztam. Egy hét alatt lekottáztunk száz dalt, majd kiküldtük az anyagunkat. Ez a kis kiruccanás két évig tartott, és ezalatt kicsit összeszedtem magam anyagilag. Ezt követő nyáron két kollégám hívott a Pannonia Expressbe. Katival, a feleségemmel megbeszéltük, hogy idehaza nincs nagy sanszom. Ő is sokkal jobbnak látta, ha kint alapozom meg a jövőnket. Közben megszületett Ákos fiam. Nem volt könnyű napi négy- öt órákat a színpadon állni, távol a családtól.
hvg.hu: Disszidálhatott volna, nem?
Charlie: A srácok, ott nyugaton mindig azt mondogatták nekem: „Charlie you are wasting time.”Ha disszidálok, nem sikerül ennyi minden. Utólag azt mondom, talán Isten így akarta. Egyedül Norvégiában fordult meg a fejemben úgy hat-hét év zenélés után, hogy érdemes lenne kint maradni, mert ott minden olyan klassz. Svájcban, Svédországban, Norvégiában luxushajón játszottunk, ami kemény volt, de komoly szakmai biztonságot adott, és anyagilag sem volt rossz.
Ha a feleségem és a fiam meglátogattak, küldtem nekik repülőjegyet. Az is előfordult, hogy hazajöttem három napra, aztán kiautóztunk Oslóba. Számukra minden új és lenyűgöző volt, hiszen itthon még szappant sem lehetett kapni. Emlékszem, micsoda boldogság volt, amikor a dollár-számlámról cigit meg televíziót lehetett venni. Így profitáltunk abból, hogy valójában és fizikailag egymástól távol kellett lennünk.
hvg.hu: Külföldi utazásai során három súlyos karambolban is része volt, akik ismerik, azt mondják: mindháromszor meghalhatott volna.
Charlie: Amikor Norvégiából jövet Svédországban egy kamion hátulról belém szállt, megtanultam repülni. Látszólag akkor megúsztam, de később gerincproblémáim támadtak az ütközéstől. Szerencsére rendbehozott egy csontkovács. Másodjára a Suzukim megcsúszott a hóban és felborult. A harmadik balesetem előadásról hazafelé jövet történt. A TT Coupémmal durrdefektet kaptam, de azt is megúsztam.
hvg.hu: Ez akár lehetett volna figyelmezetés is, hogy rossz úton jár, nem?
Charlie: A feleségem szokta mondani, nincs értelme ilyen sok mindent bevállalni. Talán figyelmeztetésnek kaptam, hogy nem kell hajszolni magamat, rohanni egyik helyről a másikra, hanem kicsit nyugodtabban csinálni. Régebben egyik napról a másikra éltem. Nagyjából tíz éve tudom, hogy mit kell tenni. Pihenni és odafigyeléssel elvégezni a munkát. A baj csak az, hogy ezt az ember nem fiatalon csinálhatja meg. El kell telnie egy csomó időnek, amíg valaki élvezheti a közös munkát az öreg kollégákkal, a professzor barátokkal.
Szóval, ez a dolog nem csak rólam szól. Én nem táncdalénekes vagyok, aki bemegy a Magyar Rádió hatos stúdiójába és lesz, ami lesz alapon felénekli valakinek a dalát, akit nem is ismer. Mi egészen mást csináltunk akkor is, amikor lázadó kis amatőr zenekarok voltunk, és akkor is amikor tanult zenészekből a lehető legjobb produkciót hoztuk össze.
hvg.hu: A tánctól jutott el a zenélésig. Otthonról hozta a tehetséget és az érdeklődést ?
Charlie: Apám nem szerette a trombitálást, a zenélést, anyukám viszont mindig is a művészetek közelében élt. Nagyon szép nő volt, néptáncot tanított, festett, nagyon jól énekelt. Ötévesen már néptáncoltam, ő tanította nekem a kanásztáncot, amivel felléptem a kultúrcsoportban. Oklevelem is van róla. Már akkor is úgy féltem, mint ahogy manapság. Halálra félek minden bulin.
hvg.hu: Hogyan jött a balettiskola?
Charlie: Nem akartam én balettos lenni, azt sem tudtam, mi az. Nyolc-kilenc évesen anyám odavitt, felvettek, bekerültem a kollégiumba. Aztán a krónikus vesegyulladásom miatt abba kellett hagynom. Kálmán Etelka, a mesternőm javasolta, hogy zenével foglalkozzam, mert jók voltak a szolfézs és zongora jegyeim.
hvg.hu: Már akkor ilyen smirgilis hangja volt?
Charlie: Már akkor is tudtam Louis Armstrongot utánozni. Jó hangutánzó voltam. A mostani lemezeimen nem hallani semmilyen rekedtséget, kristálytiszta a hangom. Mellesleg az sem lenne furcsa, ha elhasználódott volna a hangom, mert ennyi évet talán senki nem énekelt, mint én. Ha csak a külföldi munkákat veszem alapul, az húsz év, évi háromszáz koncert, napi négy-öt óra a színpadon.
hvg.hu: Kívülről nézve kész kalandregény az élet: New Yorkot és a skandináv éjszakákat dalban is megörökítette. Melyik az a hely, ami nehezen ereszt el?
Charlie: Amikor különböző helyekre utazol, mindenütt mást érzel. Az egyikben visszafogottságot, a másikban gyanakvást, még akkor is, ha a külföldi menedzsered küld oda. Így volt ez Ománban vagy Dubaiban, Svájcban vagy Spanyolországban is.
hvg.hu: Mi a gyanakvás alapja?
Charlie: Ha az van kiírva, hogy Pannonia Express, tudják, a Balkánról jöttél. Te tudod, hogy nem onnan, de ez őket nem érdekli. Németországban például soha nem játszanék, mert akik ott dolgoztak, azt mesélik, olyan mint a bánya, és annak megfelelő a szállás és a kaja is. Mi annak idején kivívtuk azt a rangot, hogy mindenkinek külön szobája volt, még a hajón is.
hvg.hu: Azért Amerika volt a csúcs?
Charlie: Korábban ezt mondtam volna, de megváltozott a véleményem. Régen a zenéről szólt Amerika. Megváltoztak az értékek. Magyarországra is érvényes ez. Nem tudom, miről szól most a zene. Nincsenek dalok. Bekapcsolom a rádiót, és semmi nem szól belőle.
hvg.hu: Utoljára 2006-ban jelent meg lemeze, a Platina, de az sem új lemez volt, hanem egy válogatás. Mikor lesz új albuma?
Charlie: Most készült el négy új dalom, amit a december 29-i koncerten felveszünk és januárban kiadjuk. Sok érdekes dolog lesz a koncerten, hiszen az egész életemet próbáljuk eljátszani. Sokat gondolkodtam, ki hívjak vendégnek, ki az, aki a legjellemzőbben kísért végig az eddigi életemen. Végül Tátrai Tibinél maradtam, akivel az Olympiától a Generálon át a Tátrai Bandig mindig együtt voltam. .
hvg.hu: Még soha nem hallottuk, hogy a zenésztársairól, barátairól beszéll. Tátrain kívül van még valaki, akit emberi vagy zenei alappillérnek tekint
Charlie: A régi időkből Orszáczky Jackie-t, a Syriusból. Komár Lacit: őt mindenki a Táncoló fekete lakkcipőkről ismeri, holott már akkor énekelt, amikor még sem a Beatles, sem a Rolling Stones nem volt. Szinte neki volt az első igaza zenekara idehaza, a Scampolo. És persze: Cserháti Zsuzsa. Ő is kőbányai volt, tiszteltük egymást. Sokan nem tudják, hogy Zsuzsa vokálozott a Heart of Rock című Generál nagylemezen. Nagyon jó hangulatú stúdiómunka volt.
Aztán hosszú időre elmentem, majd egyszer csak jött egy távirat a hajóra, hogy van egy dal, amit velem tudna elképzelni. Három napra hazajöttem, közben a zenekart majdnem kirúgták. Felénekeltem a Száguldás Porsche Szerelem című dalt úgy, hogy nem volt hozzá zenei alap. László Attila csinálta meg abban a formában, ahogy ma hallható. 1984-ben senki nem játszotta, tíz év múlva lett belőle sláger, amikor kiadtam szólóalbumon.
hvg.hu: Mikor gondolt először arra, hogy újra itthon folytatja, de már szólóban?
Charlie: Tátrai Tibi már jó régen azt mondta, van egy zenekara két éve, megy is meg nem is. "Nem akarsz énekelni a Tátrai Bandben?” kérdezte. Én meg azt feleltem, bár nem terveztem, hogy beszálllok ebbe a hazai vizenyős beat zenélésbe, de" próbáljuk meg, csináljunk valami klassz dolgot.” Így kezdődött. Sokat dolgoztunk, talán ennek is köszönhető, hogy nagyon jól sikerült az Illúziók nélkül című album, ami kezdetben nkább a szakmának tetszett, nem annyira a közönségnek.
Az első koncerten, amit még Tátrai Band ex-Generál Charlie-ként hirdettek a plakátokon, voltak vagy öten. Azok, akik akkor kezdtek koncertekre járni, azt sem tudták, ki vagyok. A következő év hirtelen megindult, sikk lett járni a Tátrai Bandre, talán azért, mert ott rendes zenét lehetett hallani. Csináltunk tizenhét lemezt, közben 1994-től folyamatosan készítettem szólóalbumokat. Sokszázezer példány ment el, van egy pár dupla arany, dupla gyémánt, dupla platina lemezem, de a lényeg mégis az, hogy zenélhetek, érdek és már irigység nélkül.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
