Jó napot kivánok, a nevem Gladiátor. Van egy filmötletem, amit meg szeretnék valósítani.

Nagyjátékfilm, a fociról szól, arról, hogy miért ócska a magyar labdarúgás. Egyszer csak jön egy fiatalember, olyan, mint Brad Pitt a Pénzcsinálóban, csak ott a baseball várt forradalomra. A mi hősünket Dezsőnek hívják, maga is focista volt, most vasaltinges manager, valami belvárosi üvegpalotában olyan szavakat használ, mint projekt, bríf és míting.

Dezső igazi profi, érzelemmentesen terelgeti a marketing labdáját a gólig. Szikráznak az elektromossággal telített jelenetek Dezső körül, hiszen cinikus profizmusa állandóan súrlódik lobogó missziótudatával.

Dezső csatár arany spicce elé állandó akadályt gördítenek az ellenségek. Megvetik az edzők, nem értik a játékosok, és szerelni próbálnak a riválisok. Ő feladja a budai hegyekben a kertes házat, az Armani öltönyöket, az Audit, mindent.

Fazekas István

 Addig-addig küzd, amíg a magyar csapat végre tönkrever mindenkit a világbajnokságon. Dezső nyer. Felemelő sikertörténet, ami egyidőben metafora, népmesei csavarral beojtott székely furfangok tartják 170 felett a közönség pulzusát.

Nézzük, mire lesz szükségünk, hogy megvalósuljon. Ha jól értesültünk, akkor Andrew G. Vajnánál kell menzára befizetni, de mielőtt ezt készpénznek vennénk, mégiscsak naivan sorra vesszük, mit követel egy jó film. Nem feltétlen remekmű, elég, ha jó, és mindenki megkeresi a pénzét.

Szükségünk lesz legitimációra

Ha nem tudjuk igazolni, hogy ennek a filmnek van közönsége és feladata, akkor nem kapunk pénzt. Ha valahogy mégis kapnánk pénzt, akkor is hatalmas bukta lesz a mozi legitimáció nélkül, így soha máskor nem kapunk pénzt. Például Vidnyánszky Attila Liberté ’56 című látomása senkihez sem szól. Nagyjából ennyien is nézték meg.

Hogy ez velünk ne történhessen meg, felelősségteljesen járunk el a közönséggel szemben. Ha kommersz filmet készítünk, garantáljuk, hogy jól fognak szórakozni, a gól robbanékony, a pofon látványos, a dekoltázs mély lesz.

Ha művészfilmet csinálunk, vállaljuk a felelősséget, hogy a történelemtől és jelentől meggyötört magyar futballközönség magára ismer.

A legitimációért küzdjön meg a producer. Egyik eszköze legyen a forgatókönyv. Az író a producerrel fejlessze a forgatókönyvet, tanuljuk az angolszász film- és tévéipartól... nyilván a nyomor viszi rá őket.

„Produceri szakmába érkezhet az ember a gyártási vonalon. Először lóti-futi, aztán harmadik rendező asszisztens, majd második, első, line producer és végül producer. A másik tipikus út az, hogy irodalmat vagy színházat tanulsz, bekerülsz egy dramaturg csapatba, majd forgatókönyv-doktor leszel.” Lynn Horsford, a két karrier útvonal közül a másodikat járta be, ma nagy volumenű BBC tévédrámákat forgat. Nem engedi meg, hogy a rendezők szabadon garázdálkodjanak, a forgatókönyvek egy-másfél évig fejlődnek. Már-már tervrajzok. Saját irodalmi múltjából ismeri a jelentőségét. A rendező persze nála is megmarad a forgatások királyának, de a történetnek van egy feladata, és ezt még a király sem írhatja felül, nem forgathat bármit, ami az eszébe jut.

Hát jó, kövessük mi is ezt a rendszert, vessenek a szkriptdoktorok elé, szedjék szét a művünket. Döntsenek, kinek készül a film, és a kijelölt célközönségből vezessék le a legsúlyosabb következtetéseket. Például Dezső ne legyen menedzser sikerember, elvonja a figyelmet a lényegről, arról, hogy a magyar foci generációk óta rohad. Dezső legyen Brad Pittnél egy generációval idősebb. Még sportos, de mégsem napbarnított, atléta-üzletember.

Szükségünk lesz egy forgatókönyvre

Ki dönt a forgatókönyvről itthon?

Bárki is, Andrew G. Vajna readerei készítik fel őt. Vajna 2011. januárja óta a magyar filmszakma megújulásáért felelős kormánybiztos, aki a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) élén vezérigazgatóként tevékenykedő Havas Ágnessel együtt a forgatóköny-fejlesztő módszertant követi és követteti . A readerek, azaz a forgatókönyv olvasók azok, akik a pályázat egyik szűrőjét képviselik: Divinyi Réka (Szabadság, szerelem, Csak szex és más semmi), Hegedűs Bálint (Mázli) és Lovas Balázs (Született lúzer, Konyec) olvasnak és konzultálnak, fejlesztenek.

Tisztázzuk most, ők nem hoznak döntést, csak az első betűtől az utolsóig mindent elolvasnak, és írnak ez alapján egy jelentést. A döntőbizottság, amely 5 tagú ezeket a jelentéseket is figyelmbe veszik, amikor mérlegelik a pályázatokat. Az olvasók azonban képviselik a forgatókönyvek fundamentális feladatát.

Az ő asztalukon landol tehát Dezső csatár története.

Fazekas István

A bizalmunk azonban nem teljes, ha a Magyar Filmművészek Szövetségének (MFSZ) február 2-án tartott taggyűlésén körbekérdezünk e readerekről. Az MFSZ erőtlenül próbál Vajna ellenzékeként viselkedni élén Tarr Béla filmrendezővel, vagyis egy igazi, világszerte elismert szerzői filmessel. Tarr semmiképpen sem illik bele az angolszász filmiparos rendszerbe, de ő kivétel – ahogy kivételek a Coen testvérek, Tarantino, TomTykwer vagy Woody Allen is. Ők a filmvilág Puskás Öcsijei, különleges génállomány, kihagyhatják a forgatókönyv fejlesztőket.

A többiek kövessék a szabályokat.

Aki mégsem szeretne vajnai szabályok között élni és alkotni, az a a readereket sem szereti, nem bízik bennük. A művészetet iparrá szeretnének silányítani, mondják, hová lesz az egyéni hang? Akadt olyan névtelen nyilatkozó, aki a hvg.hu-nak csak annyit mondott, a Vajna-csapat legfeljebb közepes szakemberekből áll. Miért kéne ezekre a sarlatánokra hallgatni?

Mások inkább azt kárhoztatják, hogy kevés és hasonló érdeklődésű olvasó dönt a filmek sorsáról. Kende János operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori megbízottja, korábban Film és TV- tanszékvezető ki is mondja, ezek az emberek olyan filmízlésűek, mint Vajna, hol marad tehát a diverzitás?

Kende véleményét egészíti ki Muhi András producer. Szerinte a korábbi Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) kuratóriumainak nagy előnye volt, hogy cserélődtek a döntőbizottsági tagok, vagyis nem tudott gyökeret verni egyfajta ízlés, mint most, amikor nem tudni pontosan, hogy a bírálók a következő években is a helyükön maradnak-e. Havas Ágnes szerint erre pontos és megnyugtató válasz létezik: "A Filmalap napon 400 ember előtt egyértelműen elhangzott, hogy lesz cserélődés a döntőbizottságban."

Kell egy producer

A Vajna-rendszer körül kialakult hidegháború, illetve a forgatókönyvek sorsáról szóló harmadik vélemény a fenti kritikáknál sokkal súlyosabb: a magyar producerek többsége aligha alkalmas arra, hogy történeteket ápoljon. Vajna utánfutói, gyávák, megalkuvók, talpnyalók. Kúsznak-másznak a lábtörlőig - mondják a sértettek.

A magyar produceri lelkület megértéséhez egy kis kitérőt kell tennünk.

2010-ben a Filmalap elődje (hatalmi és nem jogi értelemben!) az MMKA volt. Az MMKA a parlament által megszavazott költségvetésből kapta pénze jelentős részét. Ha sok milliárdot szavaztak meg az Országgyűlésben a következő évre, akkor örvendezett a filmszakma, ha keveset, akkor búslakodtak. Medgyessy Péter miniszterelnök ígért 10 millárdot is, lett belőle 6 – ez utóbbi is hatalmas összeg, ugrásszerű növekedést jelentett az előző évekhez képest. „Túl gyorsan emelték meg ezt az összeget”, nyilatkozta Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. szakembere, a 90-es évek elején az Alapítvány egyik atyja (akkor még nem Közalapítvány) a hvg.hu-nak.

A gyakorlat rendkívül veszélyes volt. Egyrészt egy ilyen hirtelen növekedés felhajtja az árakat, a rendezők, az operatőrök egyszercsak magasabb összeget kérhetnek. Másrészt a költségvetés megingásakor könnyen előállhat az a helyzet, hogy meg kell nyirbálni a filmeseknek adott pénzeket, vagy esetleg csúsznak a kifizetések. Mindez utólag, azután, hogy a megítélt összegeket kiosztották a nyertes pályázatok között.

Az utóbbi be is következett. Az MMKA először megismerte, hogy a törvényhozás milyen összeggel támogatja a következő évben, majd e keretet szétosztotta. Amikor kiderült, hogy a politikusok megbízhatatlanok, és késtek a pénzek, akkor elharapózott a hitelezés, mint megoldás. Az MMKA már nem pénzeket utalt, hanem támogatási szerződéseket írt alá, amivel vállalta, hogy a hitelfelvevő producerek és produkciós cégek megkapják a pénzüket – utólag.

Ám ha még többet késtek a költségvetési forintok, akkor az alapítványi tartozásokkal is át-átcsúsztak a következő évbe. Így aztán éves szinten nem is egyszer túlköltekezett a Közalapítvány, több pénzt ítélt oda, mint ami a kasszába év végéig tényleg bekerült, a hitelek meg csak gördültek, gördültek. Jött 2010, az MMKA ellen már három per volt folyamatban, amit bankok indítottak. A nemzeti filmvagyon jelentős része akár tartozás-végrehajtás tárgya is lehetett volna, állítja Havas Ágnes, az MNF vezérigazgatója.

Kameleon

A bajba került MMKA mellett pedig a producerek is rettegtek, hiszen jelzálog volt kocsin, lakáson, kertesházon, hiába hadonásztak a nyertes pályázattal. „A banki hitelállományban 49 cég (produkciós cég, filmforgalmazó stb.) volt érintett, összesen hét bankkal kötött hitelszerződések alapján, összesen 149 hitel szerződéssel, amelyek mögött MMKA-val kötött támogatási szerződések álltak,” ad pontos helyzetleírást Havas.

A 2010 és 2012 között eltelt időszak a rettegés két esztendeje. Bármikor bekopoghatott volna Luca Brasi, hogy tegyen egy ajánlatot, amit nem lehet visszautasítani.

Mindez tartott addig, amíg Vajna megérkezett, alkudott egy kört az érintett bankokkal és a sok tucat érintett producerrel. A bankok is beérték kevesebbel, a producerek is, mindenki vesztett egy picit, de nem mindent, amikor a Filmalap törlesztett – úgy, hogy az MMKA minden vagyonát átvette.

Ezért senki ne csodálkozzon azon, hogy az öreguras, fáradt, erőtlen, foghíjas MFSZ taggyűlésen a Filmalap elleni kirohanások és kétségbeesett útkereső szónoklatok között Pataki Ágnes producer (többek között az Üvegtigris I-III. filmek producere Kovács Gáborral) és Szekeres Dénes (Magyar Producerek Szövetségének elnöke) egyedüliként nyilatkoztak „hálás szívvel a Filmalapról”.

Az elégedetlenek azonban kivásárlást emlegetnek. Vészi János, a Magyar Rendezők Céhe éléről a február 2-án tartott MFSZ taggyűlésen azt mondta, hogy Vajna körül „régi barátaink ülnek… Ez is Vajna tehetségét bizonyítja.” Vészi nincs egyedül azon véleményével, miszerint „a túlélési ösztön a szolgalelket” váltja ki sokakból.

Mielőtt berontana Dezső gól-jelenetébe Gregory Peck és Vajna szellemét kiűzni visszamenőleg is, nem tudjuk elfordítani tekintetünket a neten keringő vitriolos megjegyzésekről, amivel a magyar filmművészeket savazzák.

„Kik vagytok? – Nagyon híres magyar filmesek! – Mit akartok? –PÉNZT! – Mennyit? – Sokat! – Mire kell a pénz? – Filmre! – Ki adja a pénzt? – Mindenki! – Ki nézi meg a filmet? – Senki! – Ki szólhat bele, hogy mire költitek a pénzt? – Senki! – Azt’ elmentek-e a picsába?”

Ennek a rendkívül szellemtelen képregénynek az alkotója, aki azon kívül, hogy sarkít és téved, valamint a beszólás lehető legolcsóbb műfaját műveli, nevezetesen a tudatlanságból elkövetett földön heverők rugdosását, azt az általános véleményt képviseli, hogy a magyar film rossz, és hogy a magyar filmes önző.

Ezzel a hazugsággal az a legnagyobb probléma, hogy részben igaz. A bőség éveiben több mint 200 dokumentumfilm is elkészülhetett – hatalmas szám, és csak töredéke volt legitim. Ezen túl a magyar filmesek többnyire azokat a filmeket készíthették el, ami őket érdekli. A legitimációt néha felülírta a rendszer. A filmesek legfontosabb feladata ugyanis az volt, hogy pályázatot nyerjenek, nem az, hogy a közönségen törjék a fejüket. Ez két különböző feladat.

A producer is a pályázattal foglalkozott. Kicsit bajban vagyunk tehát a választással, Dezső a cserepadon várjon, erre még visszatérünk.

Szükségünk van tudásra és gyakorlatra

Ugyanakkor hány kisjátékfilmet, dokumentumfilmet, animációs produkciót kell elkészíteni ahhoz, hogy legyen Fliegauf Benedek siker Berlinben? Kenyeres Bálint győzelem Európában? Hajdú Szabolcs, Pálfi György, Iványi Marcell, sőt, Szabó István, Sándor Pál, Mészáros Márta, Fábri Zoltán, satöbbi?

Muhi András, az Inforg Stúdió alapítója és producere több mint egy évtizeden keresztül ápolt fiatal tehetségeket. A korábbi rendszer bőségesebb és ínségesebb epizódjai alatt mindig meg tudta oldani, hogy tömegével készüljenek a filmek a kisműfajokban: kisjáték, dokumentum, animáció vagy kísérleti filmek.

Muhi szerint ennek a műhelymunkának egyik legnagyobb előnye az, hogy az ország rendkívül alacsony áron (értsd: alacsony költségvetésű produkciókban) nevelhette ki a sikeres alkotókat. Velük nemzetközi fesztiválokra látogathattak. Így, ha azt az alptételt elfogadjuk, hogy a film a nemzeti kultúra része, akkor a jól szereplő filmesek az országimázs részei.

Most azonban a kisműfajok kikerültek a Filmalap felügyelete alól, és a közmédia diszponál felettük. Havas a Filmalap éléről azért tartja ezt helyes döntésnek, mert az új filméra elvei szerint az egyablakos rendszerben az alkotók onnan és csakis onnan kapják a támogatást, ahol munkájuk a közönséggel találkozik. A kisműfajok megjelenésének a helye a tévé, így hess innen, forgassatok nekik.

Havas Ágnes ezt a megoldást európainak tartja, hiszen máshol is megbízó szerkesztői rendszerben készülnek ezek a filmek. Ez igaz. De ugyanígy készülnek nagyjáték filmek is hasonló megbízással, tehát nem kisműfaj-specifikus a rendszer. Másrészt a mi közmédiásainkat néha olvasás helyett leköti a retusálás, az üres Andrássy út mutogatása, nehogy kiderüljön, hogy az ellenzéki tüntetésekre ezrek mennek, satöbbi. Nem boztos, hogy Dezső történeteinek megítélését rájuk bíznánk.

Irány a web

„Ez eddig rendben is volna”, mondja erre Muhi András, „ha Vitézy [László, filmrendező, az NMHH és MTVA pályázatokat elbíráló bizottságának elnöke] nem úgy viselkedne, mint egy szerkesztő.” Muhi nagyon fontosnak tartja a szerzői szabadságot és a függetlenséget, és erre szerinte az lett volna garancia, ha kuratóriumokban a korábbi ígéretnek megfelelően csak egy tévés és négy, a szakma által delegált tag ülne. „Mindannyian tudtuk, hogy mi történt.” Vagyis a köztévé úgy dönt a pályázatokról, mint saját megrendelt műsorokról, amely jogot Muhi egyébként nem vitatja el, csakhogy így külsős beszállítója a rendszernek. Az innováció eltűnik ezekeből a műhelyekből, és ez nem a nemzetközi piacok vagy fesztiválok felé mutat, hanem csak a kevésbé nézett műsorsávokat tölti fel.

Fazekas István

Ugyanígy problémásnak tartja a nagyjátékfilmes stratégiát is. A jelenlegi rendszerből az következik, hogy Vajna producerként viselkedik a produkció és a teljes gyártás ideje alatt, sőt, még a forgalmazásban is, így a tényleges producerek inkább gyártási végrehajtói, semmint önálló műhelyek vezetői.

Dezső története csak független szemléletű lehet, hiszen a foci metaforaként csakis rendszerkritikát fogalmazhat meg. A még meg nem talált független producer azt javasolja, hogy ezt a vonalat erősítsük történelmi könryezettel, mondjuk a Horthy-korszakkal.

Szükségünk lesz pénzre

Úgy kell kiszórni az aprópénzt az ablakon, hogy az ajtón bankjegyek sétáljanak vissza”, tanította a milliomos létről Walden úr a fiatal Jan Ditét, aki nem sokkal később Őfelsége pincéreként is felszolgált.

Vajna stábjának van egy nagykoalícióban elismert eredménye is. A nemzetközi versenyben, ahol a közép-kelet-európai országok próbálták magukhoz csalogatni a nagy nemzetközi produkciókat, még 2004-ben megszületett a magyar csodafegyver. E fegyver lényege az, hogy egy-egy adott cég befizetendő társasági adójából támogathatta a filmet, a produkció gyártási költségeinek 20 százalékáig. Vagyis, ha Dezső, a csatár történelmi drámája 500 millió forintba kerül, akkor 100 millió forintos összeget tudnánk lecsapolni a Közgéptől.

De miért adná oda Lajos a pénzét egy Dezsőnek? Azért, mert leírhatja adójából és csökkentheti adóalapját. Ha például 1 milliárd forint adózás előtti nyereségéből 100 millió forintot ad egy képzeletbeli nagyjátékfilm elkészítésére, akkor a támogatás összegét levonhatja az adójából is, illetve csökkentheti vele az adóalapját is. 900 millió forintra csökken az adóalap, ennek adókötelezettsége 171 millió forint. De kisebb lesz az adó maga is, méghozzá a támogatás mértékével, vagyis végül 71 millió forintot fizet az adóhivatalnak Lajos, 19 millió forintot megspórolt.

Vajna ezt azzal egészített ki, hogy nem kizárólagos alapon létrehoztak egy letéti számlát. Ide önthetik a lajosok a pénzüket, ami azért jó, mert még az adott évben meg is kapják az igazolást, hogy filmtámogatást nyújtottak, becsületesen elszámolhatnak vele az adóhivatal felé. Akkor is igazolják őket, ha az adott összeg nem kerül rögtön felhasználásra. Erre a letéti alapra 3 milliárd forintig gyűjthettek pénzt 2012-ben, 2013-ban akár 7 milliárd forintra is megnőhet ez a bevétel.

Ezen túl a Filmalap gazdálkodhat a Hatoslottó adójával, ez változik évente, úgy 4 és 6 milliárd forint között.

Wikipedia

De nem a teljes összeget szeretnék 8-10 nagyjátékfilmre elkölteni, hiszen egyedi kérelem alapján még szakmai oktatáshoz kapcsolódó tevéknységre, fejlesztésekre is kell pénzt szánni. Akiknek jut, azok örülnek. Akiknek nem, és ők sokan lesznek, azok mehetnek vissza a balettbe ugrálni.

Ebből támogatják a filmünket, az a címe, hogy Régi idők focija. Jó film lesz, meglátják.