A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Punnany Massif lett volna az egyik fellépő a jövő hétvégén esedékes Soproni Sörnapokon, azonban a szervezők felbontották a szerződést a zenekarral – tudta meg a 444. A lap értesülései szerint a döntést Farkas Ciprián, a település polgármestere hozhatta meg attól tartva, hogy „a Tusványosihoz hasonló balhé” lesz a háromnapos soproni fesztiválon.
Itt arra utalt a lap forrása, hogy az idei Tusványoson a Punnany Massif népszabadságos pólóban és áthúzott KDNP-logó előtt lépett fel.

A bezáratott Népszabadságra emlékeztetett a Punnany Massif Tusványoson
Cabrera Martin
A lapnak a zenekar menedzsere, Narday Ákos is megerősítette a lemondást. Tájékoztatása szerint a Soproni Sörfesztivál szervezői július 29-én informálták őket arról, hogy a „rendezvény koncepciójának átalakítása miatt” elállnak a szerződéstől.
„Ehhez minden joguk megvolt, és a szerződésben foglaltak szerint teljesítették is az elállásra vonatkozó feltételeket, mi pedig sajnálattal, de természetesen tudomásul vettük a döntésüket” – nyilatkozta Narday.
A zenekar a Soproni Városmarketing Nonprofit Kft.-vel állt szerződésben, ami a 444 szerint száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég, ügyvezetője jelenleg Kuslics Balázs, aki korábban a városháza sajtófőnöke volt, de korábban köze volt a kormányközeli Mediaworks által kiadott Soproni Téma nevű hetilaphoz is.
A lapnak nyilatkozó forrás szerint a szervezőknek egymillió forintot kellett kifizetniük a zenekarnak azért, mert kiléptek a már aláírt megállapodásból. A polgármester és a sajtóreferens egyelőre nem kommentálta az ügyet.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól. Olyan a helyzet, mint a késői Kádár-korban, amikor hiába volt sziklaszilárd a hatalom és szinte teljes a társadalmi kontroll: a nyolcvanas évek fiataljai – Orbán Viktor korosztálya – már nem féltek az állampárttól, kiröhögték vagy legyintettek rá, még akkor is, ha úgy tűnt, hogy a rendszer, amelyben már senki nem hitt, életük végéig velük marad.
Nyitókép: Fazekas István