"Ezek néha rémes beszélgetések!" – mit csinálnak Vajna forgatókönyv-olvasói?
A forgatókönyvírás fattyú műfaj. Szövegben kell megfogalmazni egy történetet, ami aztán képekben jut el hozzánk. Bitang nehéz, és mégis kulcsfontosságú. Régóta kritizálják a magyar filmvilágot, hogy éretlen a forgatókönyv-kultúrája. Segít orvosolni a bajt Andy Vajna reader-rendszere?
Még a színházi dráma is szövegszerető műfaj, de filmet úgy írnak a szerzők, hogy képeket látnak és láttatnak. Bitang nehéz.
De felmentés nincs. Írni kell. És amíg nincs történet, addig nincs film. Finanszírozható a produkció forgatókönyv nélkül is, de a bukás biztos, ezt tanultuk Amerikától és az angolszász tévéipartól is, ahol az író szent.
Innen hozta el az Andrew G. Vajna által épített magyar finanszírozás a readerek rendszerét, vagyis az olvasók beépítését a döntés előkészítésbe, akik azt követelik az elkényelmesedett hazai filmesektől, hogy a házi feladatot oldják meg: írják meg a filmet, rendesen. A szereplők legyenek következetesek és fejlődjenek, a történet időben induljon el, a párbeszéd legyen hiteles.
Régóta kritizálták a magyar filmeseket, hogy rossz történetmesélők: nincs érett forgatókönyvíró-kultúra, és elharapózott a felelőtlenség a közönség iránt, a szerzők azt forgatták, amihez kedvük volt. Még a fesztiválszereplések sem hoztak annyi trófeát, mint remélték. Vajna reformja legalább a forgatókönyvek területén hozott régen várt változást.
Ez persze önmagában nem garantálja, hogy egyszer csak tucatjával nőnek ki a földből a sikerszerzők. Sőt, nem nőnek, úgyhogy muszáj nevelgetni is őket. A Magyar Nemzeti Filmalapnál ezért nemcsak olvasók, hanem fejlesztőkonzulensek is dolgoznak, ők azok, akik a sikeres pályázók mellett segítenek a forgatókönyvek fejlesztésében.
Így indul egy film
A pályázatokat először az olvasók látják. Ők írnak egy elemzést, ami részben a Döntőbizottság, részben a forgatókönyv-fejlesztőkhöz jut el. A hvg.hu által megkapott két forgatókönyvterv értékelése közül az egyik egy elutasított pályázót, a másik egy támogatásra megítélt munkát értékel.
Az elutasított terv esetében csak az ötletről értekeznek – amit érdekesnek tartanak. Amolyan gyerekek és a túlvilág mesekapcsolata körül kering a történet. A kezdeti biztatást rögtön kemény kritika követi, amiből kiderül, hogy a történet nyakatekert, a belső elemek filozofikusak és nehezen mesélhetőek el képekben, a treatment, vagyis egy rövid folyószöveges összefoglaló pedig irányt téveszt: többet foglalkozik a misztikus összefüggések elmagyarázásával, mint egy kerek történeti ív felépítésével.
A támogatott pályázat is kap hideget-meleget, de már technikai kérdésekben. Hol indul el a történet? Hány oldalt, vagyis mennyi filmidőt tölt az író a világ bemutatásával, és mikor alakul ki végre a kezdő konfliktus? Érthető-e az, hogy az egyes szereplőket mi motiválja?
A pályázók az első beszélgetésen öt script doctorral, vagyis forgatókönyv doktorral találkoznak. Közülük választhatnak konzulenst a nyertes pályázók az alapján, hogy az első beszélgetésen ki volt számukra a legszimpatikusabb, kivel érzik az összhangot a forgatókönyv további fejlesztéséhez.
Nincs kegyelem
A történet- és forgatókönyvírás technikája alól csak kivételes esetben van felmentés. Ilyen kivétel a Zero (Nemes Gyula jelenleg forgatáson járó filmje) című forgatókönyv, amely kifejezetten elveti az ismert technikákat, Fliegauf Benedek: Parázsló féreglyuk kísérletifilm-ötletének pedig nem is volt klasszikus értelemben vett forgatókönyve. Mindkettőt támogatta a Filmalap.
De nem ez a jelemző. Sőt, ha kell, akkor az eddigi biztos befutókat is visszaküldik a startvonalra. Mesélik: „Kamondi Zoltánnak (Alkimista és a szűz) volt például egy filmterve, amit elkezdett fejleszteni, izgalmasnak ígérkezett. Egy rendszerváltási történet. De nem sikerült, nem tudott úgy fejlődni, hogy egy igazi szatíra legyen a korról. Ahogy én tudom, az író még gondolkodik, próbálkozik. Kántor Lászlónak (Dallas Pashamande) is volt egy filmterve, amit egy elsőfilmessel tervezett. Azért bukott el, mert annak, aki írta – és történetesen a rendező is ő volt –, nem volt a világa az, amiről írt. Ezért hamisnak is tűnt.”
Ez bizony az írástechnika területe – a technika azonban egy olyan kifejezés, ami egy alkotó-filmes fülének gorombán cseng. Aki ismer filmambícióval alkotókat, pontosan tudja, hogy sokan először beleszeretnek néhány villanásnyi képbe, hangulatba, ami a fejükből kipattan, majd megpróbálnak filmet kanyarintani köré, persze ragaszkodva a látomásokhoz. Pedig a helyes út: ötlet, történet, film. És ebben a 118 év mozitörténelem legtöbb szereplője megegyezik.
Ezért a több hónapos fejlesztési tortúra. „Ezek néha rémes beszélgetések. Valamikor 5 órán át tartanak, és a szerzők vert seregként távoznak. Néhány nappal később felszabadultabbak” – mondja Divinyi Réka, forgatókönyvíró, a Filmalap fejlesztő csapatának élén.
„A forgatókönyvírás egy hosszú, hosszú folyamat”, teszi hozzá Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, a Döntőbizottság tagja. „Alan Parker [Angyalszív, Evita – szerk.] mesélt erről a forgatókönyv-kurzuson, hogyan bontunk ki és építünk fel egy történetet, ami minden pillanatában leköti a nézőt, hogy a karakterek következetesek. Ő a karaktereket meg a legfontosabb fordulópontokat felírja egy kis cédulára és felteszi a falára, hogy el ne felejtse, az egyik dadog, a másik kettő meg csak ekkor-meg-ekkor találkoznak össze…”
Két lezárt fejlesztés
Az egyik győztes Köbli Norbert, aki a Vizsga című film egyik szerzője. Annak a Vizsgának, amelyet mára számos országban eladtak Irántól Dániáig, sőt az „airline rights”-ra, a globális forgalmazásra, azaz számos légijáraton való felhasználásra is megvásárolták a licenszét. Azt gondolnánk, hogy a kevés nemzetközi siker egyik kiemelkedő példája tágra nyitja a kapukat a szerző előtt, de a nyertes Mancs (munkacím) forgatókönyv már 8 éve készült, amikor a Filmalap is mögé állt.
A Mancsról Köbli még 2005-ben beszélt a Vizsga rendezőjével, Bergendy Péterrel és a Kontroll című film operatőrével, Pados Gyulával. A TV2 már támogatta 2007-ben a forgatókönyvet, majd az egykori Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA), a Filmalap elődje is felkarolta a híres magyar mentőkutyáról szóló családi film tervét. Csakhogy az MMKA már nem élte meg azt a napot, amikor a Mancsért támogatást vehetett volna fel Köbli.
Időközben a kissé elfáradt író átadta a szerzői stafétabotot Pejó Róbert rendezőnek, akinek a tolla alatt a 8. változat született meg. Köbli újra csatlakozott szerzőként, a Filmalapnál már a 9. verzióról beszélgettek, ahol a script doktorok közül Benkő Orsolyát választották konzulensnek. „Én Orsolyát nem ismertem előtte, de nagyon nagy segítség volt” – vallja Köbli.
A pályázat 3 millió forintot nyert, azonban ezt az összeget – és más nyerteseknél is ez az elv – nem vehetik fel rögtön. Először nagyjából 1,5 millió forintot kapnak az első változatért, ami a Filmalap segítségével készül, és a folyamatos konzultációk folyamán döntik el, hogy valóban halad-e előre a könyv, érdemes-e további finanszírozásra.
„Viszonylag empatikusan állnak a fejlesztési munkához”, mondja Köbli Benkőről és a teljes fejlesztési rendszerről. „8 évig írtuk, kezdtük elveszteni a fonalat, nem igazán tudtuk, hogy Törökországban vagy Egyiptomban fejezzük be a történetet.”
Egy másik nyertes Lovas Balázs, aki 20 százalék önrésszel egészítette ki a 3 milliós támogatását. Hasonló kaliberű szerzőnek és pályázónak tűnik, mint Köbli, hiszen szintén sokéves forgatókönyvíró múltja van, többször újraírt könyvvel érkezett. Aminek aztán a „80 százalékát újraírtam, 8 hónapon át, 3 további változattal”. Lovas is jó véleménnyel van a konzultációkról, s mivel egy szociodráma-fantasy bizarr hibriddel próbálkozott, ezért segítettek neki „a túlzások visszavágásában, és abban, hogy a szocióval szemben a fantasy erősödjön”.
Mit finanszíroz a Filmalap?
Jelenleg nagyjából 70 forgatókönyv áll fejlesztés alatt, átlagosan 4 millió forintot ítélnek meg egy könyvre.
A fejlesztésre megítélt nagyjából 280-300 milliós támogatás nincs 10 százaléka annak a teljes összegnek, amit az összes elérhető támogatási kategóriában kiosztottak. Gyártásra, előkészítésre és fejlesztésre eddig 3,394 milliárd forintot ítéltek meg, ebből mintegy 2,74 milliárdot adtak 17 film gyártására.
A forgatókönyv-fejlesztés fajlagos ráfordítása rendkívül alacsony. A Filmalap szemszögéből nézve remek befektetés – de csak akkor, ha a szerzők felkészültek és elegendő pénzt kapnak. A nyertes pályázathoz csatolt olvasói véleményből azonban inkább az derül ki, hogy akadnak iskolás hibák.
A tanulás folyamata tehát a fejlesztési időszakra is átterjed. Havas Ágnes „kis lépéseket” említ az oktatásban. „A Színház- és Filmművészeti Egyetemen van már forgatókönyvíró és dramaturg szak, az ELTE visz forgatókönyvíró kurzust.” Akadnak tehát műhelyek, ahol fel lehet készülni.
Az olvasói rendszer azonban olyan mozgókép kultúrából érkezik (Egyesült Államokból, az angolszász tévéiparból), ahol a legjobbakat bízzák meg a legjobbak közül, hogy írjanak filmeket. Akár BBC-drámákra, akár észak-amerikai filmszínházba szánt mozira készülnek a produkciós cégek, dráma osztályok, nincs se kedvük, se szükségük arra, hogy oktassanak. Nem támogatnak, hanem megbíznak. Az angolszász országok szerzőinek olyan történetet kell képernyőre írniuk, amely felelősségteljes a közönséggel szemben. Azaz nem a maguk örömére mesélnek, hanem egy nagy, közös diskurzusban vesznek részt. Ki szórakoztat, ki kérdez, ki kritizál, de a szemüket a közönségen tartják.
Visszatérve hozzánk: „ez egy filmgyártás-finanszírózó állami szerv”, válaszolja a felvetésre Divinyi Réka. Hiába az angolszász reader-kultúra, a Filmalap továbbra is a szerzőket támogatja, csupán „kérdéseket tesz fel” és terelget. Nem mondják meg senkinek, miről és hogyan írjon forgatókönyvet, csupán visszajelzést adnak, hogy a forgatókönyv valóban olyan hatásos-e, mint azt a szerzője elképzelte. „Az előző rendszer problémája éppen a visszajelzés hiánya volt" – mondja.
„Teljesítsék a vállalásukat”, foglalja össze még tömörebben Havas. Választhatnak a szerzők, miről szóljon történet és milyen zsánerben szólaljon meg. De a döntésük legyen következetes.
Ez elég? Ettől a készülő Mancs-mozi vagy a szociodráma-fantasy közönségtudatos lesz? Köbli hőst keresett: „irigyeltem az amerikaiakat, hogy minden nap találnak maguknak hősöket. Én nem találtam, kivéve Mancsot.” Hősökön tényleg mindannyian osztozunk, úgyhogy a legendás mentőkutya sztorija akár esélyes is.
Lovas filmje „szívből jött, ami az alapja minden forgatókönyvnek. A 80-as években, amikor gyerek voltam, nagyon érdekelt ez a világ. Az írás alatt persze folyamatosan azon gondolkodom, hogy hogyan lesz másnak is a szívügye.”
A támogatottak ma Magyarországon 3-4 millió forintot kapnak az alaptól. Leggyakrabban nem is ők, hanem a hivatalosan pályázó produkciós cég kapja az összeget. Az már belügy, hogy a cég a teljes összeget a szerzőnek biztosítja-e, vagy sem. Köbli „határozottan tiltakozik az ellen, hogy a produkció lecsípje a maga százalékát. Ez a pénz az íróé.” Ki tudja, talán vitatható a kitétel. Hiszen a pályázathoz a cég papírmunkát végzett, munkaórákat kötött le, és még költött is. De ez tényleg belügy. Igaz, a Filmalap támogatási szabályzata meghatározza, mire költheti a produkció a megítélt támogatást, amiben szerepelhet fejlesztéshez kapcsolódó produceri díj.
Egyetlen forgatókönyv azonban nem elég a megélhetéshez. A legtöbben, akik ebből élnek, részt vesznek a kereskedelmi tévék szappanopera és reality szerzői munkáiban is.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
