Nagy Ervin: "Néha muszáj kimondani a kínos dolgokat"
Nagy Ervin nemrég a családon belüli erőszak elleni kampányban vállalt szerepet. Nem áll ki minden ügy mellett, de ha hisz benne, akkor nem nézi, hogy mennyit profitál belőle. Interjú.
hvg.hu: Hogy lett a családon belüli erőszak elleni kampány részese?
Nagy Ervin: Semmi kivételes nem volt ebben a helyzetben. Felhívtak és elvállaltam, mert úgy éreztem, hogy ez fontos. Ennyi.
hvg.hu: A hozzáállásán változtatott az, hogy már van családja?
N. E.: Az mindig is zavart, ha egy nőt megütöttek. Apám sem engem, sem az anyámat nem bántotta. Talán épp ezért érzem azt, hogy kifordul a világ a medréből, amikor elkezdenek ütni egy nőt. Filmen sem bírom egyébként elviselni, ha megerőszakolnak egy nőt, a Visszafordíthatatlant például épp ezért meg sem néztem. Egyszerűen nem bírom, ha a női nem porba van tiporva és kész.
hvg.hu: A családját elkerülte a bántalmazás, de egyébként találkozott ilyen helyzettel?
N. E.: Persze, hallottam is, láttam is, hogy ütnek nőt. Egyszer a Vígszínház mellett meg is tudtam akadályozni, hogy súlyosabban elverjenek egy lányt, megint más kérdés, hogy nem sokkal később láttam azt is, amint összeölelkezve elsétált ugyanazzal a férfival. Furcsa, hogy milyen jól reprezentálja ez az egy szituáció az egész helyzetet. A nők ellen elkövetett erőszak egyik "táptalaja" egy hihetetlen érzelmi függőség. Ezek a nők sokszor nem csak azért nem lépnek, mert félnek a bosszútól. Mind láttunk már olyan perpatvart, ahol elszállt egy-két pofon aztán súgva-búgva szerelmesen ment tovább az élet. Ez egy nagyon mélyen gyökerező pszichés probléma, épp ezért nehéz beleavatkozni is ezekbe a helyzetekbe.
hvg.hu: Beleavatkozik, ha kell?
N. E.: Borsodban egyszer délelőtt tíz órakor négyen szaladtak át hozzám, hogy az egyik asszonyt seprűnyéllel verte el a férje, és segítsek. Máskor én láttam meg egy nyitott ablaknál, hogy lendül az ember keze, és bekiabáltam. Tudja, ezzel az a baj, hogy akkor ott voltam, de ez meg fog történni az év további 364 napján, amikor meg nem vagyok ott, és nem tudom, lehet, hogy csak rontok a helyzeten.
Ameddig ez a nagyon macsós, patriarchális társadalomszemlélet uralkodik az országban, aminek az átalakításához még csak most kezdtek hozzá páran, addig ez nem is fog változni. Ez olyan, mint a cigánykérdés, vagy az, hogy a melegeket megdobálják az Andrássyn. "Aki meleg, az beteg, és nemkívánatos", a "cigány csak lopni tud, és másra nem képes" – közhelyekben gondolkodunk, kirekesztőek vagyunk, és ez a legnagyobb baj. De legalább már hozzányúltunk a problémákhoz, öt éve nem beszélgettünk így ezekről a kérdésekről. Épp ezért vállaltam el ezt a kampányt is, mert úgy gondolom, még generációknak kell felnőni ahhoz, hogy bármi átalakuljon. De ahhoz, hogy egyáltalán esély legyen a változásra, el kell kezdeni valahol a munkát. Mindenesetre, ha ez a helyzet még az én életemben egy kicsit változhat, akkor boldog ember leszek.
hvg.hu: Ha már a társadalmi hozzáállásról beszélt, a nők ellen elkövetett bűncselekmények hallatán még mindig túl sokszor hangzik el, hogy "mert biztos megérdemelte", "miért ilyen ruhában ment el otthonról", "miért idegesítette fel a férjét" stb…
N. E.: Ez egy óriási marhaság! A hazugságnak meg a gyávaságnak mindig az az ismérve, hogy magyarázatot próbálunk találni rá. Megpróbáljuk megmagyarázni, miért kísértünk zsidókat a Dunába. Meg hogy magukra vessenek a melegek, ha elverik őket, kellett nekik kihúzni a gyufát, meg vonulgatni fel-alá. Én is tudom, hogy van olyan nő, hogyne lenne, aki bárkiből kihozza az állatot. De azzal meg nem kell együtt élni. Rázárod az ajtót, otthagyod és kész. Nem elvered, hogy hátha az majd megoldja a helyzetet. Mer’ az asszony megérdemelte…?!
hvg.hu: Milyen férfiszerepben hisz? Mármint családon belül.
N. E.: Hiszek abban, hogy egy férfi meghatározó alakja kell, hogy legyen a családjának. Akire fel lehet nézni, és aki megvédi a családját, ha kell. Fontos, hogy legyenek alfahímek, de tiszteljék őket, és ne rettegjenek tőlük.
hvg.hu: Mióta él azzal a lehetőséggel, hogy a neve és a kiállása fel tudja hívni a figyelmet ilyen fontos kérdésekre?
N. E.: Nem olyan régóta, és igazából most sem állok oda feltétlenül minden mellé, politikai kérdésekkel kapcsolatban például kétszer is meggondolom, hogy állást foglaljak-e. Olyannyira, hogyha jobban meggondolom, nem is voltam még politikai rendezvényen soha. Egyik irányban sem ezerszázalékos a meggyőződésem, és mivel mindig valahol félúton látom az igazságot, ezért nem éreztem túl nagy kényszert rá, hogy most akkor ide vagy oda soroljam magam. Arról nem is beszélve, hogy amennyire csak lehet, igyekszem őrizni a függetlenségemet. Egyébként öt-hat éve állok oda bizonyos társadalmi kezdeményezésekhez. Ehhez idő kellett, mármint hogy annyian megismerjenek, hogy az arcommal akár az UNICEF, akár a NaNe kampánya eladható legyen. Ezért éri meg egyébként híres embernek lenni.
hvg.hu: Mi a legjobb a hírességben?
N. E.: Az, hogy hisznek nekem. Hogy tizennyolc éves gyerekek elhiszik, amit mondok nekik. Ha valamiért érdemes ebben az országban dolgozni, akkor az a következő generáció, és színészként is feléjük, a fiatalok felé próbálok/próbálnék nyitni. Nekik még lehet üzeneteket közvetíteni, és ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni.
hvg.hu: Ők nyitottak arra, amit mond nekik?
N. E.: Remélem igen, mindenesetre próbálkozunk, hogy meghalljanak bennünket. A színház és a fiatalok kapcsolata pont úgy működik, mint azok a fontos társadalmi kérdések, amikről az előbb beszélgettünk. Négy-öt éves koruktól kezdve szoktatni kell őket a színházhoz, mint közeghez, fejtegetni velük ennek a művészetnek a kódjait, és akkor természetes lesz számukra a színházba járás, később pedig a gyerekeiket is elviszik majd magukkal. Nyugat-Európában ez már működik, rájöttek, hogy vagy beviszik a nézőtérre a fiatalokat, vagy nem lesz, aki az előadásokat látogassa, mert elfogytak a nézők. Ott elfogytak, Magyarországon pedig elöregedett a közönség. Bár jobban belegondolva, ma egy magára adó egyetemista például eljár a Mundruczó, meg a Pintér Béláék előadásaira, de jó lenne, ha nem csak azért mennének, mert ezek most divatos helyek. Ezért indította el a Katona a junior programját. Megyünk gimnáziumokba, beszélgetünk velük, és próbálunk olyan előadásokat kínálni, amik reflektálnak a problémáikra.
hvg.hu: Mint például az Illaberek?
N. E.: Például az Illaberek igen, ami az elvándorlás kérdésére próbál reagálni. Az az érzésem, hogy ezeknek a gyerekeknek sokkal hamarabb fel kell nőniük, mint mondjuk az én generációmnak kellett. 25 éves koromig megúsztam azt, hogy politikailag bármilyen színtéren is állást kelljen foglalnom. Ezzel szemben ma 18 évesektől elvárják, hogy álljanak ide vagy oda. Ez abszurd, de ha ez van, akkor erre kell valahogy reagálnia a színháznak is. Aztán, ha erre az egy előadásra eljönnek, talán megnézik a többit is, és 30-32 évesen jó esetben a gyerekükkel fognak bejönni. Most van lehetőség arra, hogy kialakuljon Magyarországon az a társadalmi réteg, amit polgárságnak hívunk. Félreértés ne essék, nem arra a lózungra gondolok, amit bizonyos pártok megpróbálnak kisajátítani, hanem a valódi polgárságra. Arra a rétegre, akik igenis bejönnek a Katonába, pártszimpátiától függetlenül azért, mert olyan normákat, olyan eszmerendszert találnak itt, amivel azonosulni tudnak.
hvg.hu: Azt megbeszéltük, ha fontos, akkor kiáll bizonyos ügyek mellett, de hogy áll azzal, ha nemet kell mondani valamire?
N. E.: Na, ebben a kérdésben befolyásol az, hogy van családom, mert már hozzájuk igazítom a döntéseimet, és igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy holnap is annyi kenyér legyen az asztalon, mint amennyi ma volt. Ezzel együtt, ha úgy érzem, könnyen mondok nemet, nem vagyok szorongó alkat, hogy „jaj, mi lesz, ha holnap nem hívnak?” Emiatt könnyen is konfrontálódok, nem vagyok szívbajos, ha arról van szó, hogy ki kell nyitni a számat. Ennek aztán az lett a következménye, hogy azt mondják a hátam mögött: velem nehéz együtt dolgozni.
hvg.hu: És ez zavarja?
N. E.: Őszintén? Egyáltalán nem. Ha nem érzem jól magam egy feladatban, mert destruktív, mert unom, mert nem épít, akkor tényleg nehéz velem. De azt hiszem, ez egy jelzés, hogy valami baj van ezzel az alkotófolyamattal. Jó, igen, velem nem könnyű, mert szóvá teszem, mert nem nézem a cipőm elejét. Annyi helyről élek, hogy megtehetem, hogy ekkora igazságérzetem legyen. Jöhet olyan időszak nekem is, hogy nem lesz ekkora szám, de most még nem ott tartunk. Meg vagyok győződve afelől, hogyha nekem igazam van, és ennek tudatában is vagyok, annak van akkora meggyőző ereje, hogy a másik se kételkedjen benne. Ezért is tudok könnyen nemet mondani. Ugyanis, ha én százszázalékosan meg vagyok győződve arról, hogy helyes valaminek a visszautasítása, akkor egy pillanatig sem aggódom miatta. Ugyanez igaz arra is, ha elvállalok valamit. Lehet, hogy tízből tíz ember visszadobna egy feladatot, de ha látok benne egy szikrányi értéket, akkor belevágok. Ha megkeresnek azzal, hogy szerepeljek a Szíven szúrt országban, akkor nemet mondok, mert megint csak az van, hogy nem tudok teljes meggyőződéssel melléállni. Ha egy végzős főiskolás megkér, hogy szerepeljek a vizsgafilmjében, amit egy Kundera novella ihletett, akkor nem kérdezem, hogy ki ő, vagy mit kapok ezért a munkáért. Egyszerűen megcsinálom, mert hiszek benne.
hvg.hu: Mindig ilyen magabiztos volt?
N. E.: Ezt nagyképűségnek hívják (nevet).
hvg.hu: Jó hát, ha ragaszkodik hozzá, mondhatjuk így is.
N. E.: Viccet félretéve, ez egy vékony vonal, könnyű átcsúszni rajta. Nekem, neked, a másiknak magabiztosság, az összes többinek nagyképűség. Nagyképűség a szinkronstúdiónak, ahol azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó 800 forint helyett 500-ért dolgozni. Erre ők azt mondják, hogy milyen nagyképű a Nagy Ervin. Ugyanis buták, és el sem jutnak odáig, hogy nem elsősorban magamért mondom ezt, hanem azért, mert ha én leadok ennyit, akkor annak a szerencsétlen főiskolásnak is ennyivel lesz kevesebb, aki még benne van ebben a munkában. Ha az enyémet lejjebb viszik, akkor az övét is lejjebb fogják, és akkor majd éhen hal. Megint az igazságérzetnél kötünk ki: meg merem ezt lépni, mert tudom, hogy igazam van. Szerintem csak az bántja őket, hogy ők maguk bizonyos helyzetekben nem tudnak így viselkedni, nem tudnak kiállni magukért, hát egyszerűbb azt mondani, hogy én nagyképű vagyok. Ugyanaz történik egyébként kicsiben, mint nagyban. Nem mernek konfliktusokat vállalni az emberek, pedig néha muszáj összeveszni, néha muszáj kimondani a kínos dolgokat.
hvg.hu: Változhat ez, ha beletesszük azt a két-három generációnyi munkát, amiről beszélt?
N. E.: Változhat? Változnia kell! Csak ehhez fel kell ismernünk, hogy vannak közös ügyeink! Olyan kérdések, amiben nincs fideszes, MSZP-s, meg akármilyenes. Amiben van egy közös nevező.
(Az interjú előző szövegváltozatát az interjúalannyal egyeztetve módosítottuk - A szerk.)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
