Iskolából ismerős zeneműveket, klasszikusokat tesz még érdekesebbé, varázsol emberközelivé koncertprogramjával Rákász Gergely koncertorgonista.
unknown
Rákász Gergely szokásához híven nem csak zenél, hanem mesél május 17-én a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dísztermében, és az azt követő további „sulis koncerteken”.
Az orgonakoncerttel egybekötött történelmi érdekességek emberközelivé varázsolják a századokkal ezelőtt alkotó klasszikusokat, megjegyezhetővé és izgalmassá teszik az iskolában tanultakat. Az ősztől hat részes sorozatot bemutató művész ezúttal ízelítőként a klasszikus zene elmúlt 300 évének titkairól lebbenti fel a fátylat.
A zenei időutazásban Vivaldi Négy évszakától indulva, egy kis színpadi zenén át a moziba jutunk - így derül ki, hogy ott a mai napig klasszikus zenét hallgatunk. A kapcsolódó zenetörténetből pedig megtudhatjuk, hogy mennyire volt lusta Rossini, vásárolt-e ágyúkat Verdi, vagy, hogy milyen pap volt Vivaldi.
Nem titok, hogy a fiatalok klasszikus zenéhez közelítése Rákász Gergely szívügye, ezért is indította el 2004-ben iskolaprogramját, amelyben azóta több mint 40 ezer diákkal találkozott.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.