szerző:
Szegő Iván Miklós

Argentin történelmi eseményekről, illetve a pápa egykori lelkivezetőjéről, a Budapesten született és a dél-amerikai országban elrabolt, megkínzott Jálics Ferencről is szóló kötet jelent meg immár magyarul is. A 2013-ban pápának választott Jorge Mario Bergogliót korábban bíróság is kihallgatta az ügyben.

Jálics Ferenc Budapesten született 1927-ben. Hadapródiskolásként a második világháború végét Nürnbergben élte meg, ahol egy bombázás idején a tehetetlenség miatt előbb dührohamot kapott, majd valamilyen megfoghatatlan békesség fogta el. Erről a Vigília című lapnak részletesen is beszámolt pár évvel ezelőtt.

Ma már úgy fogalmazhatnánk, hogy ez volt az általa később kifejlesztett kontemplatív ima első „előjele”. Imametódusát többek között Dobogókőn – de a világ számos országában is – terjesztette, tanította. Munkásságát Németországban és Ausztriában is rendkívüli elismerés övezi, amint erről a Wikipedia német honlapja is tanúskodik, de a francia szócikkben szintén részletesen ismertetik Jálics pályáját.

Jálics Ferenc
©

Beszippantotta a rendszer

A magyar papnak később volt módja továbbfejleszteni az önmagában és a világban elmélyülés módszerét. Ezt egy dél-amerikai titkos börtönben, az argentin haditengerészeti műszaki akadémia, az Esma kínzóközpontjában „tehette” – nem önszántából. Később a fogság túlélésében segítő kontemplatív módszerrel vált világhírűvé. Illetve ennek a világhírnek van egy másik oka is…

Az argentínai polgárháborús helyzet nyomán, amikor baloldali lázadók és az állami hatóságok már egyre jobban elmérgesedő küzdelmet vívtak az országban, 1976-ban katonai puccs történt. A hatalomra kerülő junta azonban ezután nem kizárólag a fegyveres lázadókkal számolt le. A baloldali – vagy annak vélt – embereket „beszippantotta” a rendszer. A beszippantás elrablást, fogva tartást, a fogva tartás közbeni brutális kínzást jelentett. Baloldalinak vagy terroristáknak minősített anyák újszülöttjeit elszakították a szülő nőktől, és a csecsemőket a diktatúrát támogató gyermektelen katonacsaládoknak adták. (Ez egyébként a spanyol Franco diktatúrából is tömegesen ismert módszer. Magyarországon a Rákosi-korban ifjabb Rajk Lászlót szakították el édesanyjától – amint erről egy korábbi cikkünkben is olvashatnak.)

Jálics helyzete azért különleges, mert Budapestről a kommunizmus miatt menekült el, Dél-Amerikában pedig a hatóságok a szegénynegyedekben végzett tevékenysége miatt kommunistagyanúsnak tartották. Egy alkalommal pedig – csak azért mert a dokumentumai szerint Budapesten született – orosz kémnek is nézték. Erről Nello Scavo olasz újságíró magyarul idén megjelent kötete, a Bergoglio listája számol be.

A leendő pápa lelkivezetője

Jálics nem Argentínába érkezett először, amikor jezsuitaként Dél-Amerikába ment. Előbb Chilében tevékenykedett. Később jutott el Argentínába, ahol megismerkedett a 2013-ban pápává választott Jorge Mario Bergoglióval. A pápa egy 2010-es tanúvallomásában, amelyet egy argentin bíróság előtt tett, vissza is emlékezett arra, hogy Jálics két évig volt a lelkivezetője. Hogy a lelkivezetés általánosságban mit jelent a jezsuitáknál, azt a jezsuita.hu oldalon lehet elolvasni.

A 2010-ben Bergogliót Buenos Aires-i érsekként meghallgató bíróság – az 5. sz. Tribunal Oral Federal - az 1976-83 között fennálló argentin diktatúra bűneivel, illetve ahhoz kapcsolódó esetekkel foglalkozott. Előzőleg – a Los Angeles Times híre szerint - a későbbi pápa ellen 2005-ben bűnügyi eljárást kezdeményezett egy emberjogi aktivista. A német Spiegel szerint Marcelo Parrilli kezdeményezte az ügyet Jálics és Orlando Yorio elrablása miatt. Bergogliót az Amnesty International szerint ugyanakkor semmilyen formális vád alá nem helyezték Argentínában és nincs olyan adat, miszerint Bergogliónak bármiféle szerepe lett volna a két jezsuita elrablásában.

Személyesen járt közbe

A 2010-es bírósági kihallgatás egyébként is egészen más irányt vett, mint amit a korábbi újságcikkek sugalltak. A tárgyalási jegyzőkönyvből és Nello Scavo munkájából is kiderült ugyanis, a későbbi pápa azt mondta, hogy a diktatúra idején nem ártott a tartományfőnökként alá tartozó, majd a rendből kitett Jálicsnak és Yoriónak, hanem egyrészt megpróbálta figyelmeztetni őket az elrablásuk előtt, majd pedig menedéket is nyújtott volna nekik.

Ezután viszont tényleg elrabolta őket egy katonai halálosztag. Bergoglio elfogásuk után mindent megtett kiszabadításuk érdekében. Így kétszer is tárgyalt a diktatúra egyik legbefolyásosabb vezetőjével, Massera haditengerészeti parancsnokkal (a haditengerészet akadémiáján tartották fogva és kínozták ekkor Jálicsot és Yoriót). A rendszer akkori első emberét, Videla tábornokot szintén kétszer kereste meg személyesen.

A jezsuita tartományfőnök igyekezetét bizonyítja, hogy végül is sikerrel járt: Jálicsot és Yoriót a diktatúra akkori viszonyaihoz képest kivételesnek mondhatóan, végül szabadon engedték. Yorio azonban inkább megtört emberként került ki a kínzások után a titkos börtönből, és írásaiból Bergoglio elleni vádak is megfogalmazódtak. Jálics utóbb visszalépett a szerzetesrendbe, és közös misét is tartott a későbbi pápával.

Tavaly Jálics találkozott a pápával

Pápává választása után a magyar jezsuita 2013-ban Bergoglióval a Vatikánban is találkozott, erről a Vatikáni Rádió német nyelvű honlapján is lehet olvasni. Ferenc pápa a Santa Maria Vendégházban fogadta a magyar atyát, aki 1957-től tevékenykedett Argentínában. A vatikáni közlemény szerint Jorge Bergoglio tartományfőnökként 1973 és 1979 között volt Jálics elöljárója a jezsuita rendben. A dokumentum is kitér arra, hogy korábban ellentmondó információk láttak napvilágot Jálics elrablásáról. Maga Jálics is utalt ugyanis korábban arra a Radio Vaticana szerint arra, hogy Bergoglio árulta volna el.

Ferenc pápa audiencián
©

Bergoglio viszont bíborosként írt, El Jesuita című könyvében arról szólt, hogy mit tett Jálics érdekében. A 2013-as a pápánál tett látogatása után a magyar származású pap végül úgy nyilatkozott: „nem Bergoglio jelentett fel minket”. Jálics hozzátette, korábban ő is hajlott erre a verzióra, mármint arra, hogy egy feljelentés áldozata lett. Ám a kilencvenes évek végén számos beszélgetés nyomán világossá vált számára, hogy ez a gyanú megalapozatlan volt. Így téves lenne azt állítani, hogy az elfogásuk Bergoglio kezdeményezésére történt volna.

A világsajtó évek óta egyszerűen csak az ellentétes álláspontokat tette egymás mellé – így cselekedett például a német Spiegel Online is, amely Bergogliót olyan színben tüntette fel, hogy egyeseknek segített a diktatúra idején, másoknak pedig nem.

Az argentin junta kegyetlensége

Nello Scavo ezt a helyzetet elégelte meg. Most magyarul is megjelent könyve azért érdekes, mert igyekezett kideríteni az argentin diktatúra idején fennálló körülményeket. Ilyen szempontból az az értelmezés, hogy valaki egy diktatúra idején „egyeseknek segít, másoknak nem”, az nem úgy értelmezhető, mint egy demokratikus rendszerben. Vagyis aki csak néhány emberen tud segíteni, az valóban óriási dolgot tesz, hiszen Argentínában még dél-amerikai viszonylatban is rendkívül kegyetlen volt a katonai elnyomás. Az elrabolt, megkínzott és megölt emberek számát 6-30 ezer közé becslik, sokszor vérmérséklettől is függően, a különböző szakértők. Nello Scavo pedig inkább a 30 ezer felé közelítené ezt a számot.

Scavo összesítése szerint ebben a tragikus korszakban a későbbi Ferenc pápa legalább 20, de valószínűleg inkább száz embert mentett meg, s például a jezsuiták épületeiben egy időben akár másfél-kéttucatnyi embernek adott menedéket. Nemcsak Jálics és Yorio szabadon bocsátásáért lépett fel, hanem kifejezetten baloldali, emberjogvédő, illetve nem vallásos személyeknek is segített. Egy bírónő számára, akit Videláék elbocsátottak, és aki illegalitásba kényszerült, titokban lehetővé tette, hogy a jezsuiták épületében találkozzon saját gyermekeivel. Bergoglio maga szállította autón a nőt a gyerekeihez, kijátszva a katonai rendőröket és a hatóságokat.

Három lehetséges viselkedés

A Nobel-békedíjas argentin emberjogi harcos, Adolfo Pérez Esquivel, aki a junta börtöneit is megjárta, szintén a pápa mellé állt a vitákban. Szerinte „egy adott történelmi időszakban formálódó választási lehetőségekben mindig számos bizonytalanság és bizonyosság van. És az út során egyaránt érhetünk el sikereket és követhetünk el hibákat. Ebben a kontextusban senki sem tévedhetetlen, még a pápa sem.” Esquivel előszavában írja ezt, amelyet Nello Scavo könyvéhez fűzött. A béke Nobel-díjas hangsúlyozza: a későbbi pápa „nem vett részt az emberi jogok védelme melletti harcban a katonai diktatúrával szemben. Ez a feladat más püspökökre hárult, olyanokra, mint Jaime de Navares, Miguel Hesayne, Jorge Novak, Antonio Devoto és Vicente Zazpe”. Az utóbbi Esquivel börtöntársa is volt.

Scavo azonban ehhez hozzáteszi: a diktatúra emberei által meggyilkolt (autóbalesetnek álcázott merénylettel megölt) Angelelli, a mártír püspök fiatal pártfogoltjainak Bergoglio adott menedéket átmenetileg. Ugyanakkor a szerző is megjegyzi: a diktatúra idején Argentínában három lehetséges viselkedés volt elképzelhető. A későbbi pápa ezek közül nem a nyílt ellenállás útját választotta, de nem is volt a rendszer támogatója. Ehelyett egyfajta szürke zónában tevékenykedett, mentve a menthetőt, pontosabban a menthetőket.

Pasztorizáció a szegények között

Jálicsék esetének egy globális egyházpolitikai kérdés miatt is óriási a jelentősége. Jálics és Yorio ugyanis egy olyan szegénynegyedben tevékenykedett, amely a római katolikus egyház számára az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb jelentőségűvé vált. A szegények közötti pasztorációs munka jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, és az sem véletlen, hogy 2013 óta Ferenc pápa jelentős gesztusokat tett – szerénységét és visszafogottságát bizonyítandó - e téren is. Mindez üzenet az Újvilág nélkülöző katolikusainak is.

Marxizmus és kereszténység

Dél-Amerikában a legszegényebb rétegek között ugyanis óriási gyorsasággal terjednek az új keresztény kisegyházak, az „evangéliumi keresztények” befolyása nő, miközben csökken a katolikusok létszáma. A katolicizmust megosztotta a XX. század második felében az úgynevezett felszabadítási teológia is, amely a marxizmussal keverte a keresztény tanokat. Bergoglio bíróság előtti 2010-es tanúvallomásában is kitért erre: „A szegények iránti különös figyelem a kereszténység kezdeteire megy vissza. Benne van magában az Evangéliumban. Ha ma szentbeszédként olvasnám fel az első, 2-3. századi egyházatyák valamelyik beszédét arról, hogy hogyan kell bánni a szegényekkel, azt mondanátok, maoista vagy trockista beszédet tartottam. Az egyház mindig nagyra becsülte a szegények iránti kitüntetett figyelmet. A szegényeket az egyház kincsének tartották.”

A marxizmus dél-amerikai terjedése azonban nemcsak az argentin konzervatív és katonai elitet „zavarta” a hetvenes években. A hidegháború idején az USA számára sem volt elfogadható, hogy „hátországában”, Latin-Amerikában a szovjet befolyás akár csak áttételesen, a marxizmus katolicizmussal kevert tanai révén is erősödjön. (Amerika a Monroe-elvet követte ekkor is: vagyis az „Amerika az amerikaiaké” jelszó nevében Dél-Amerikát saját hatalmi érdekszférájának tekintette.)

©

A hatvanas-hetvenes években Dél-Amerika számos országában katonai diktatúrák jöttek létre, amelyek titkosszolgálatai együttműködtek – Scavo szerint is. Ellenzékiek, terroristák, kommunisták kézre kerítésében dolgoztak együtt Pinochet chilei emberei, Videláék argentin „kollégáival”. De a brazilok is besegítettek: így ha valaki Argentínából elmenekült, és Brazíliában lebukott, könnyen újra otthon – pontosabban egy otthoni kínzókamrában - találhatta magát.

Ahonnan egyenes út vezetett a halálrepülőkre. Az élő vagy halott megkínzottakat ugyanis az Atlanti-óceánba dobták a diktatúra emberei. Azt hitték, ezzel végleg eltűntetik az áldozatok nyomait: a tenger azonban a partra sodort néhány holttestet, köztük a későbbi pápa személyes ismerőseinek egyikét is. Mindez mutatja, hogy amint Nagy Imre holttestét sem sikerült Kádár hóhérainak elrejtenie végleg az ötvenes években, úgy az argentin diktátorok rémtettei sem maradtak rejtve a nyilvánosság elől.

Scavo kitér arra is, hogy nemcsak Argentínában, hanem Lengyelországban és Magyarországon is hasonló helyzetben lehettek a hetvenes évek papjai. Dönteniük kellett, hogy mit tegyenek egy külső, diktatórikus nyomással szemben. Mindenütt voltak olyanok, akik behódoltak a rendszernek, de olyanok is, mint Bergoglio, akik látszólag nem ellenezték a diktatúrát, de közben minden tőlük telhető segítséget megadtak az üldözötteknek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!