hvg.hu: Nem túl bátor vállalkozás két egymás utáni estén bemutatni a Faust két részét?

Schilling Árpád: Elsősorban a nézők részéről követel bátorságot. A színészek egyébként is mindennap színpadon vannak, nekik ez nem különösebben újdonság.

hvg.hu: Semmilyen kétség nem volt a színészekben, hogy bejön-e ez a magyar színházban ugyancsak szokatlan vállalkozás?

Sch. Á.: Inkább kalandvágyat éreztem bennük. Különösen a két főszereplőben, Kulka Jánosban és Máté Gáborban. Utóbbinak egyébként kettős szerepe van a projektben, hiszen neki igazgatóként is döntéseket kellett hozni. Egyedül Bán János vetette fel, hogy talán már nincs olyan odaadás a nézőkben, hogy két egymás utáni estéjüket is erre szánják. Egyetértek vele, de azt gondolom, hogy a Katonának be lehet vállalni egy-egy ilyen kísérletet. Amit a színészek ebben az előadásban nyújtanak, az komoly teljesítmény, érdemes őket megnézni.

Schilling Árpád

Stiller Ákos

hvg.hu: Külön-külön nem is lesz élvezhető a nézők számára a két rész?

Sch. Á.: Az a legjobb természetesen, ha mindkettőt megnézik, ráadásul egymás után. De az első rész – a klasszikus történet – önmagában is teljes élményt nyújt. A második – amit Goethe idős korában írt – egy fantasztikus agymenés, amelyben elkalauzol minket az antik kultúrába, a középkorba, közben tönkremegy egy család, felépítenek egy tengeri gátat, végül meghal Faust. A Faust I-II. a színházra magára is reflektál. A színházra, ami szórakoztat és riaszt. Szóval a mű megértéséhez sokat segít, ha megnézik egymás után a két részt.

hvg.hu:  Miért pont a Faust? Mitől lehet ez ma aktuális?

Sch. Á.: Korábban Bázelben rendeztem – felkérésére – Berlioz operáját, a Faust elkárhozását. Már akkor nagyon megfogott az a téma, hogy van egy magányos ember, akinek látszólag mindene megvan, de elégedetlen azzal, amit elért, azzal, amit tud, haszontalannak, értéktelennek tartja magát. Ez a figura lehetne a mai magyar értelmiség szimbóluma. Hihetetlen nagy tudású emberek ténferegnek jobbra-balra ebben az országban. Senki nem hallgat már rájuk, és saját magukat falják fel.

hvg.hu: Ebből mi következik?

Sch. Á.: Mivel Goethe nem volt vallásos figura, elhagyhatjuk a keresztény gondolkodás sémáit, és Mephistophelest sokkal inkább Faust részének tekintjük, mintsem a létező rossznak. Faust alkotja meg az ördögöt, de ebben nincs semmi rendkívüli, ezt eddig is tudták azok, akik mertek elvonatkoztatni a vallási hagyománytól.

hvg.hu:  Ezért hiányzik beszédesen a színlapon olvasható ismertetőből a Faust ismert alaphelyzete, hogy a professzor alkut köt az ördöggel, hogy elérje céljait?

Sch. Á.: Szeretném rávenni a nézőt arra, hogy fogadja el, ez egy ember két alakban, vagy két barát, akik közösen mennek végig egy kalandon. Nem az elkárhozás a történet tétje, hanem, hogy az embernek vége van, ha már nem talál magának több kihívást. Faust akkor hal meg, amikor marasztalásra kéri a pillanatot, és megbékél saját kegyetlenségével.

hvg.hu: Pedig a „mindent bevetek, hogy elérjem a célom” szintén egy ma nagyon ismerős hozzáállás.

Sch. Á.: Szívesen vennénk némi aktuálpolitikai áthallást, de Goethe ehhez túl jó alapanyag. Faust az első részben elcsábít és szenvedéseiben magára hagy egy lányt, a második részben pedig elveszíti a fiát, mert az éppúgy, ahogy ő is a csúcsra tör, de megégeti magát és meghal. A Faust I-II. egy ember utazása saját magában. Itt Goethe az érdekes. Nem a történelmi személy, hanem az író, az alkotó, a művész, aki szabadon barangol saját magában. Goethe azt is állítja, hogy mindenkinek saját magával kell letisztáznia a tetteit. És ez így is van, mindenkinek van lelkiismerete. Kérdés, hogy ez mások felől nézve érvényes, hiteles-e. Nem minden esetben, ahogy ez nyilvánvaló.

Stiller Ákos

hvg.hu: Végül is, ez is egy politikus színház lesz, ha egy kicsit elvontabban is, mint a Krétakör darabjai. Jól sejtem?

Sch. Á.: Sokkal elvontabban, mint a Krétakör. Ugyanakkor nehéz lenne áthallástól mentesen színpadra tenni egy olyan művet, amelyben egy főszereplő több nővel is kapcsolatba kerül, de végül nem a család, hanem egy általa megszerkesztett természetkép és társadalomi modell adja a megnyugvást. Elképesztő, amit Goethe Faustja művel.

hvg.hu: Ezek szerint elege lett a direkt, harcos politizálásból?

Sch. Á.: Ezekben a zavaros időkben nagyon nehéz szétszálazni ezeket a dolgokat. Pedig jó lenne, ha pontosan le tudnánk választani, hol a művészet és a politika határa.

hvg.hu: Miért most nem lehet?

Sch. Á.: Amikor azért lehetetlenítik el a Krétakör Alapítvány működését, mert kritizálni mertük a kormányt, akkor hogy lehetne?

hvg.hu: A független színházak környékéről elég aggasztó hírek érkeznek. Épp a minap szűnt meg a Szputnyik, de minden társaság bajban van. Mi lehet ennek a vége?

Sch. Á.: Bármi. Akár az is, hogy kiemelnek pár nevet, de magát a független státuszt megszüntetik. Vajon ki tenne akár egy petákot is arra, hogy Balog Zoltán nem veri szét egy pillanat alatt a függetlenek (alternatívok, amatőrök, avantgárdok) kultúráját. Mindent lenyelet ezzel a szcénával a hatalom.

hvg.hu: Mit tudnának tenni?

Sch. Á.: Sok mindent. Miért ne lehetne bojkottálni az egész minisztériumi pályázati rendszert? Miért ne lehetne azt mondani, hogy nem játszunk egy hónapig, és megnézzük, milyen hatással van ez a közönségre? Vagy miért nem gyűlünk össze a Nemzeti Színház előtt, és hívjuk ki Vidnyánszky Attilát azzal, hogy feleljen a kérdéseinkre? Látszik, hogy nem a pénz hiányzik a kultúrából. A Nemzetinek, Operának, Tavaszi Fesztiválnak jelentős pénzeket juttatnak. Az unióból ömlik a pénz ebbe az országba. Sokkal bátrabbak lehettek volna a függetlenek, hiszen a nemzetközi szinten eladható nevek szinte mindegyike – Bodó, Pintér, Mundruczó – a függetlenek közül kerültek ki.

Stiller Ákos

hvg.hu: Továbbra sem tudom, mit lehetne csinálni. És más területeken is hasonlókat tapasztalunk.

Sch.Á.: Az szakpolitikai  kérdés, hogy Vidnyánszky Nemzeti Színháza mennyivel inkább közhasznú tevékenység, mint amit Bodó és a Szputnyik csinál?  Ha megnézzük, hogy Vidnyánszky és Bodó állami támogatása mennyiben tükrözi a valós viszonyokat, akkor hamar kiderül, hogy a rendszer igazságtalan. Hogy mit reagálunk az igazságtalanságra, az rajtunk múlik.

Február 27-én volt ez első próba, ahol egy jelenetben az összes színész találkozott a színpadon. Ott jártunk: