Közel ötven évvel a bemutatása után változatlanul a megfejthetetlenségével hódít Stanley Kubrick immár digitalizált filmklasszikusa.
„Mutassanak nekem egyetlen embert, aki meg tudja mondani, miről szól ez a film!” – ezekkel a szavakkal, magából kikelve távozott a 2001: Űrodüsszeia 1968-as bemutatójáról Rock Hudson amerikai filmsztár. Véleményével nem volt egyedül, ám hamarosan ő is visszakozni kényszerült. Stanley Kubrick filmje rövid idő alatt meghódította az addig egészen más látványhoz szokott közönséget. „Látomásos, költői, filozofikus, álomszerű, a szemeken keresztül egyenesen a tudatalattiba hatoló: csak a Türelmetlenséghez, a Metropolishoz és az Aranypolgárhoz mérhető” – a kritikusok így ajánlották a művet halhatatlanság felé elindítva, egyenesen az istenek figyelmébe. Kubrick négy évvel korábban azt a feltűnést keltő nyilatkozatot tette, hogy „az MGM stúdió most fizetett hatmillió dollár előleget egy új vallás népszerűsítésére.” Egyikük sem tévedett, pedig nem lehetettek biztosak, hogy a közönség kész egy új vallás befogadására.
A hatvanas évek amerikai filmjei a vígjátékokról, a fenyegetettség érzetéről, az új perspektívákról vagy a velük kapcsolatos egzisztenciális útkeresésekről szóltak, az európai új hullámoknak fittyet hányva még hatalmasabb filmvásznakon, még nagyobb sztárokkal. Létezett még az ötvenes évekből áthurcolt egyre kókadtabb zsáner, az emberi felelőtlenség következményeként létrejött szörnyekkel és azok mutánsaival, az űrből érkező fenyegetettséggel, vagy a hidegháborús hisztériát kihasználó kombinációként az olyan világvégefilmekkel, amelyek középpontjában a Kreml által irányított őrült tudósok álltak. Kubrick túl volt az ebbe a tematikába illeszthető, mégis új gondolkodást terjesztő, kétmillió dolláros munkán. A Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című film arról szól, hogy a nagyhatalmak mániákus, felelőtlen és cinikus politikusainak játékszereként az emberiség atomtölteten lovagol. A kataklizmavíziót letudva elérkezettnek látta, hogy kifejtse véleményét az élet keletkezéséről, elmúlásáról és az újjászületésről.
Az 1999-ben szívrohamban, 70 évesen elhunyt amerikai rendező az örökkévalóságról akart filmet készíteni, az örökkévalóságnak. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy nagy stúdió, mint az MGM (Metro-Goldwyn-Mayer) 16 millió dollárt (mai áron a nagy követőként emlegetett Csillagok között kiállítású film 200 milliós büdzséjének felel meg) kínál egy filmrendezőnek, hogy életre keltse képzeletvilágát, miközben – az utolsó munkafázist leszámítva – nem is konzultál a finanszírozójával. Kubrick tudatosan küldte a Csillagközi utazás munkacímű forgatókönyvet Robert O'Briannek, az MGM igazgatójának, aki kedvelte a nehezen kezelhető figurákat. A rendező a nagyszabású, stúdióvezérelt Spartacus óta nem engedett beleszólást a filmjeibe. A különcségeivel kapcsolatos hírét azzal is fokozta, hogy New Yorkból Londonba költözött: egy György korabeli erődítményt vásárolt, és ott szövögette filmterveit, ami az emberi léttel, annak határaival foglalkozik, és kiinduló-, valamint zárópontként egyetlen mértékegységet használ: a végtelent.
A Kubrickkal kapcsolatos tévedések egyike, hogy a 2001: Űrodüsszeia már az ötvenes években is létezett filmtervként (a másik, hogy ő készítette a NASA megbízásából azt a filmet, amely az összeesküvés-elméletek szerint az Apollo–11 soha meg nem történt Holdra szállását, és az űrhajósok Holdra lépését mutatja be). Sokan azt gondolják, hogy ekkor már megjelent a film alapanyagául szolgáló Arthur C. Clarke-regény. A valóságban Kubrick több novellát vett Clarke-tól, köztük a film magjához leginkább köthető Az őrszemet, ám a 2001: Űrodüsszeia regényváltozatát a forgatások befejeztével adták ki. Az 1965-re Angliába, Észak-Afrikába és Svájcba tervezett forgatás némi csúszással kezdődött, ám egyetlen jelenet – a kezdő képsor – kivételével mindent a Shepperton és a Borehamwood Stúdióban épített díszletek között vettek fel, ahol párhuzamosan A piszkos tizenkettő és a Vámpírok bálja készült. A precíz tervezés, a díszletelemek kidolgozottsága, a rendező stábját is mozgató hipnotikus erő és a forradalmi vizuális effektek – a film ezért kapta egyetlen Oscar-díját – olyan illúziókeltő műben manifesztálódtak, amelynek egyik titka a megfejthetetlensége. A történet – az emberiség fejlődésére hatással lévő monolitszimbolikát is beleértve – nem sokban tér el a sci-fi filmek alaphelyzetétől: egy tudományos expedíció műszaki hibát szimuláló probléma elhárítására indul. A küldetés során a kutatónak szembe kell néznie azzal, hogy odisszeája a teremtés törvényei szerint soha nem ér véget.
Kubrick, aki a pályafutása során 13 nagyjátékfilmet készített, mélyen meg volt győződve arról, hogy az emberi tehetséget megtestesítő, örök érvényű filozofikus művek energiái kölcsönösen hatnak egymásra. Ennek megfelelően válogatta a zenei környezetet, Richard Strauss, Hacsaturján, Ligeti György, Herbert von Karajan dirigálásával ifjabb Johann Strauss műveit. Kubrick természetesen nem tudott megszervezni a Földtől a Jupiterig tartó 700 millió kilométeres utazást, de hatáskeltően tudta bemutatni. Arra pedig előtte senki sem volt képes, hogy egyetlen vágással – amikor egy majom által fegyverként használt, diadalmasan felemelt lábszárcsont Föld körül keringő űreszköz képeként folytatódik – hárommillió évet átugorjon. Az is merész húzása volt, hogy a film központi figurájává a HAL 9000 nevű hiperintelligens számítógépet léptette elő, az pedig még vakmerőbb, ahogy megszervezte a filmtörténet első robotgyilkosságát.
Neki sikerült először többdimenziós térként értelmezhetően berendeznie egy kulisszát: az egyetlen életben maradt űrhajós napi rutinfutótréningjének a bemutatásához használt dobhengert egy repülőgépgyártól rendelték meg, és néhány vakmerő átalakítással arra is alkalmassá tették, hogy az operatőr körbeforogva mutassa be a teret. Aligha kétséges, hogy a film tér- és időkezelése visszaköszön a hétszeres Oscar-díjas Gravitációban is. John Baxter, Kubrick egyik életrajzírója találóan állapítja meg a rendező ambíciójáról, hogy a 2001: Űrodüsszeia nem tudományos-fantasztikus film, hanem egy zenemű rangjára áhítozott. A magyar mozikban az Alient követő sci-fi klasszikusok sorozat keretében a hozzá méltó technikai körülmények között újra látható 2001: Űrodüsszeia beváltotta az ígéretet
LIGETI NAGY TAMÁS
Érkezik a magyar fesztiválkultúra történetét feldolgozó dokumentumfilm. Arról, hogy miért és hogyan rendeződik át manapság a hazai fesztiválpiac és hogy szeretnek-e egyáltalán a fiatalok fesztiválozni és sörözni, a rendezővel, Csizmadia Attilával beszélgettünk.
15–9-re nyertek a mieink.
