szerző:
Puskás Panni

Mundruczó Kornél legújabb rendezésében, a Látszatéletben egy körúton kívüli, józsefvárosi lakás fordul meg a tengelye körül, és nem vízszintesen.

Először hatalmas kivetítőt látunk, rajta Monori Lili arcát közelről. Az ő arcát nézni nagyon szuggesztív élmény, rajta minden rándulás fájdalmas és igaz. Nehéz megfogalmazni Monori Lilinek mint jelenségnek a lényegét. Talán úgy pontos, hogy ő nem magára veszi vagy illeszti a szerepeket, hanem mindig önmagát játssza. Nem saját igazságát keresi egy-egy szerepben, hanem ő maga – a teste, az arca, a hangja, a tekintete – az igazság.

Roma özvegyasszonyt alakít a Látszatéletben, aki a végrehajtóval harcol lakásáért és életéért, vagy azért, ami megmaradt még belőle. Mert a vita egy pontján elmondja a hivatásból szívtelen végrehajtónak (és az utcán látható szegénységre némileg immunis közönségnek) a történetét, amely furcsa, brutális és szomorú – a társadalmi kirekesztettség miatt az. Aztán rosszul lesz, a kivetítő felemelkedik, mögötte meglátjuk azt a józsefvárosi önkormányzati lakást, ahol a filmen látott jelenet játszódott. Nem nagyon lepődünk meg, mert Mundruczó Kornél ezt szokta csinálni: a színpadon működő kamerákkal relativizálja nézőpontunkat, közelít és távolít minket, eltakar, aztán kamerán keresztül mutatja meg, amit az imént rejtett el előlünk.

©

A feltáruló színpadkép (díszlet: Ágh Márton) először a végletekig realistának tűnik: rengeteg használati tárgy, működő vízcsap és mikró, képek a falon, egy apró lakásba zsúfolódott élet. Éppen olyan, mintha ismerősünk otthonába először látogatnánk: pár tárgyon megakad a szemünk, de az egészet részletesen nem deríthetjük fel. A realisztikus aprólékosság mellett viszont már az első pillanatban megsejthetjük a később egyre fokozódó transzcendens jelenlétét: a belmagasság még egy pesti bérház méreteihez képest is beláthatatlan, az egykori két szoba között nagyrészt kibontott fal, a háttérben az íves üvegablakok, az előttük álló három mosógép, az oldalt külön megvilágított kisgyerekportré és a két oldalsó falon lógó apró, de sötétben foszforeszkáló feszület együttes hatása egy templom elrendezésére emlékeztethet minket.

És van apokalipszis is. Miután Monori Lili özvegyasszonya rosszul lesz, a végrehajtó (Rába Roland) némi morális kínlódás után sorsára hagyja. Igaz, hogy kihívja előtte a mentőket, ám a telefonbeszélgetésből nyilvánvaló, a mentőautó soha nem fog megérkezni, hiszen, ha minden ilyen esethez kijönnének, akkor kihalnának a magyarok.

©

Kizökkent az idő, vagyis inkább a tér: az embertelen jelenetre valami transzcendens mozgás válaszol, amiből előre tudjuk azt, ami később derül ki, ez az asszony most meghal, és ezért mindannyian felelősek vagyunk egy kicsit. A lakás lassan elkezd tengelye körül forogni, apróbb és súlyosabb tárgyak zuhannak először a falra, aztán a plafonra, majd ismét a falra és a földre lenyűgöző tehetetlenséggel, az egykori élettérből szeméthalom válik öt perc alatt.

Az előadás legérdekesebb figurája a Rába Roland által alakított végrehajtó: roppant gerinctelen ugyan, de időről időre mégis felvillan benne valami emberi. Visszatér a romos lakásba, hogy azt feketén kiadja egy bántalmazó kapcsolatból menekülő, rossz anyagi körülmények között élő nőnek (Láng Annamária). Ez a nő folytatja az életét gyermekével a halott asszony mementói között. Tárgyai nem emlékeztetik őt semmire, kedve szerint rugdossa őket odébb, és ez teremt feszültséget közte és a nézőtér között, ahol mindannyian ismerjük valamennyire e tárgyak történetét. A magam részéről kicsit reflektáltabb viszonyba kerültem az előadás után a hetedik kerületi albérletemmel és a turkálóból származó ruháimmal.

©

Monori Lili és Láng Annamária története között a legfontosabb összefüggés a kiszolgáltatottság. Az anyagi és érzelmi alárendeltség ilyen formái általánosak és ismerősek, nem kell sokat keresgélnünk, hogy a környezetünkben példákat találjunk rá. Kicsit sajnáltam, hogy ezt az előadás ennyire egyszerű eszközökkel állította elénk: Monori Lili monológja túlbeszélt, Láng Annamária figurájának esetében pedig verbális és képi szinten is megjelenik a bántalmazás; mire a foltokat meglátjuk a testén, azok már nem meghökkentőek, hiszen ismerjük a történetét.

Összeköti a két nő történetét a gyerekeikkel való viszonyuk is. Két sorsára hagyott gyerek – egy tíz év körüli és egy húsz év körüli – találkozik a lakásban, hogy álom-e vagy valóság a jelenet, nagyon nehéz eldönteni, hiszen ekkor az előadásban már megsokasodnak a szürreális képek, életre kel a lakás, átváltoznak a benne élők. Hogy végül mégis úgy kelljen döntenünk, hogy ez a valóság, arról egy kissé már elavult, ám valóban megtörtént esemény megidézése gondoskodik: a Moszkván egy szamurájkardos fiú leszúrt egy másikat 2005-ben (Mortimer-ügy), de mindez elég sután, erőszakoltan illeszkedik az előadás végéhez.

©

A Látszatélet dramaturgiailag nem közelít túlságosan árnyaltan témájához, kissé klisészerűen jeleníti meg a nyolcadik kerületi (avagy magyar társadalmi) nyomort, és emberek igatag próbálkozásait a túlélésre, a megmenekülésre a teljes ellehetetlenüléstől. Sokkal többet mond viszont a látvánnyal minderről, a színen megjelenő tárgyak beszélnek nekünk az időről és az átmenetiségről.

Mundruczó Kornél/Proton Színház: Látszatélet

Szereplők:

Ruszó Lőrincné: MONORI Lili
Sudár Mihály: RÁBA Roland
Fenyvesi Veronika: LÁNG Annamária
Ruszó Szilveszter: JÉGER Zsombor
Harcos Jónás: KOZMA Dáriusz/GERENDÁS Ruben

Díszlet: ÁGH Márton
Jelmez: ÁGH Márton, DOMÁN Melinda
Írta: Wéber Kata
Dramaturg: BORONKAY Soma
Zene: Asher GOLDSCHMIDT
Rendezőasszisztens: CSONKA Margit
Rendező: MUNDRUCZÓ Kornél

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!