Valamiért ma is tömegeket mozgat meg (sőt, egyfajta reneszánszát éli) világszerte, így itthon is a múlt század utolsó harmadában alakult, de még ma is aktív angol-szász hard rock zene. És legtöbbször – bár arra is van példa - nem „önmaguk emlékzenekaraként” működnek, nem ugyanazokat a dolgokat ismételgetik, hanem a mához szól a zúzásuk.

Stiller Ákos

Pénteken a Tankcsapda után, a főszínpadon az angol Iron Maiden lépett fel. A Bruce Dickinson énekes, Steve Harris basszusgitáros, Janick Gers, Dave Murray, Adrian Smith szóló gitárosok és Nicko McBrain dobos által alkotott zenekar nem kis szerepet játszott abban, hogy erre a napra minden jegy már elővételben elkelt.

Stiller Ákos

Már Csorna környékén látni lehetett a zenekar emblémájával díszített pólót viselő embereket, és minél közelebb került a látogató a koncert helyszínéhez, annál nagyobb lett az egy főre jutó rajongók nemzetközi (osztrák, horvát, szlovák, cseh) és azért jelentős túlsúlyban lévő magyar tábora. Eltéveszteni nem lehet a rajongókat, valószínűleg ez a zenekar az, amely a legjelentősebb bevételre tesz szert a pólóinak népszerűségéből, úgyhogy ránézésre meg lehet állapítani, ki a „maidenes”.

Már a Tankcsapda megtöltötte a két, egymásra merőlegesen felállított színpad előtti nézőteret, de amikor az utolsó szám utolsó taktusa is elhalkult, a szokásoktól eltérően kevés ember indult a betevő sörért, maradtak, ahol voltak, hogy minél jobb helyet szerezzenek maguknak a koncertre.

Stiller Ákos

Pontban kilenckor megszólalt a felvezető zene, s bár még senki nem volt látható, a rajongók ezrei indították el a mobiljaikat, hogy filmre vegyék a kezdetet.

A nosztalgia zenekar címkére a nagyérdemű is rácáfolt: nem állítom, hogy nem volt képviselve az idősebb korosztály, de ahogy Bruce Dickinson az egyik szám felvezetésében meg is jegyezte: „A következő darabot akkor írtuk, amikor a többségetek még meg sem született.” És ez nem is túlzás: legalább annyi tini és 20-as éveiben járó rocker élvezte a jellegzetes hangzású zenét, mint a negyven-ötven éves korosztály.

Valóban nem ma kezdték a szakmát a zenészek, de a színpadi mozgás semmit nem árult el arról, hogy bizony a tagok már közel járnak a 6. X-hez.

Stiller Ákos

Dickinson többször átöltözött, betöltötte az emeletes színpadot, hol itt, hol ott bukkant fel. A gitárosok ugráltak, bohóckodtak, miközben egymás után hangzottak el az új lemezükről (Book of Souls) ismerős dallamok, amelybe persze belekeveredtek az elmaradhatatlan „slágerek”, mint a Number of the Beast, The Children of the Damned, Powerslave, Bloodbrothers stb.

Egy-egy kezdő riffnél a tömeg hangosan fejezte ki a tetszését. Az énekes átkötő szövegeit – dacára a statisztikai adatoknak – elég sokan megértették, mert a megfelelő reakciókat váltotta ki.

Stiller Ákos

A számok alatt a fényhatások mellett megjelentek természetesen a Maidenre jellemző kiegészítők: volt tűz, változó háttérkép, és többféle szoborként megjelent a színpadon Eddie is, a zenekar arca, különféle alakokban, egy ízben egy 3 méteres, élő, mozgó figura képében is. A távolabb állókat több hatalmas kivetítő hozta közelebb a pódiumhoz.

A két órás koncertet végignézve biztosan mondható, hogy az Iron Maiden és más, hasonlóan markáns, heavy metal zenét játszó zenekarok még évtizedekig jelen lesznek, és képesek lesznek megtölteni a sportcsarnokokat, és komoly vonzerőt jelentenek a különböző korosztályok számára.