„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az vitán felül áll, hogy a 2000-es évek a sorozatok új, minden eddiginél színesebb és színvonalasabb időszakát hozták el, aminek mi nézők örülhetünk a legjobban. De melyik volt a legelőremutatóbb széria? A legnagyobb hatású? Vagy szimplán a legjobb? Nehéz kérdés, ugye? A következő hetekben sorban bemutatjuk szerintünk melyek voltak az új évezred legjobbjai. Mielőtt elkezdenénk a listát, először eláruljuk miért és mi alapján válogattunk.
Furcsa pillanata volt a 2013-as Emmy-gálának, amikor Vince Gilligan, a Breaking Bad vezető írója a díj átvételekor épp a nagy rivális széria, a House of Cards gyártójának,a Netflixnek mondott köszönetet beszédében. „Azt gondolom, a Netflixnek köszönhetjük, hogy adásban maradhattunk. Nem hiszem, hogy a sorozatunk amúgy megért volna kettőnél több évadot... Ez a televíziózás új korszaka és szerencsések vagyunk, hogy ennek a gyümölcseit mi is learathattuk.”
Gilligan új éra alatt azt a ma már teljesen természetesnek vett korszakot értette, ahol a sorozatok teljes évadai egy-két kattintással, néha percek alatt elérhetőek, legálisan, jó minőségben. A Breaking Bad óriási sikere a tökéletes példa rá, hogy mit is jelentett ez a technológiai változás a nézői viselkedésben. Míg a Breaking Bad első évada alacsony nézettséget hozott, és komoly veszélyben forgott a folytatás, a Netflix és a többi, teljes évadokat kínáló streaming-felület betörésével egyszer csak szájhagyomány útján elkezdett kultsikerré válni a sorozat. Ahogy a sorozat a befejező, ötödik évadához közeledett, úgy nőtt világszerte a rajongótábora, az egykor lesajnált első évadot pedig lassan az egész világ bepótolta. Ha nincs ez technikai változás, a Breaking Bad lehet csak egy szűk amerikai rétegnek mondana ma bármit is.
A tévés forradalom persze nem csak a Netflixnek köszönhető, hiszen Amerikában a kábeltévés produkciók hoztak igazi fordulatot a sorozatok terén, a kilencvenes évek második felében indult el az a folyamat, hogy sorban készültek az összetettebb, több szálon futó, még több karaktert, képileg pedig kimunkáltabb, mozifilmekre jellemző megoldásokat felvonultató szériák.
Azaz, a Columbóval vagy a Kojakkel ellentétben már nem lehetett bármikor bekapcsolódni, ami egyben nagyobb kreatív szabadságot is adott az alkotóknak. Megjelentek az árnyaltabb karakterek, a pozitív hősöket, Mitch Bukemeket vagy Bobby Ewingokat végleg elsöpörték a Tony Sopranohoz vagy Don Draperhez hasonló, nem épp feddhetetlen életet élő, pont ezért emberibb karakterek
A sorozatok kreatívjai egyre kevésébé egy részre, inkább egy évadra építettek (ezt aztán a Netflix saját gyártású sorozatai vitték a csúcsra, ahol már egyben teszik elérhetővé a teljes évadokat). Az úttörő az HBO volt a kilencvenes években, majd a jelenség a szélessávú internet, a fájlmegosztók terjedésével, a DVD- és később a Bluray-piac élénkülésével a 2000-es évek közepén vált igazán szembetűnővé Európából nézve.
2016-ra azonban eljutottunk oda, hogy már ahhoz is telített a minőségi sorozatpiac, hogy képtelenség minden izgalmas, épp futó szériát követni. Arról nem is beszélve, hogy így rengeteg rejtett kincs is kimarad.
Ezért döntöttünk úgy, hogy ideje kicsit visszatekinteni, és összegyűjteni a televízió modern aranykorának legjobb sorozatait, szigorúan szubjektív alapon, a játék kedvéért. Természetesen várjuk, sőt elvárjuk, hogy a kommentekben, majd a későbbi szavazásokon megkapjuk a magunkét, hogy ezt vagy azt a sorozatot miért tettük a listára, míg mást miért nem. Illetve mindenkit arra biztatnánk, küldje el saját kedvenceit is, hátha valamelyik gyöngyszem kimaradt nekünk is.
.
A listát hétről-hétre közöljük, minden héten egy sorozatot járunk körbe, remélhetőleg úgy, hogy az a rajongóknak és a teljesen szűz érdeklődöknek is izgalmas legyen.
Mivel a közmegegyezés az ezredfordulóhoz köti a korszak kezdetét, ezért a következő kritériumokat szabtuk a toplista összeállításakor.
A sorozatnak mindenképpen futnia kellett a 2000-es években. De szóba jöhettek a kilencvenes években kezdődő, és az új évezredben folytatódó sorozatok is.
Ha a sorozat jelenleg is fut, akkor minimum három befejezett évaddal kell rendelkeznie, mivel ez alapján már megítélhető a műsor minősége.
Szóba jöhetett animációs és élőszereplős sorozat is.
A húszas lista huszadik helyezettjét ma este közöljük, ezután szépen sorban, hetente jön a többi rész egészen az első helyezettig.
Most sorozatok nyitó- és záróképeit pakolták egymás mellé egy gyönyörű videóban
A filmes változat után elmaradhatatlan volt a népszerű szériák feldolgozása, a Lost, a Twin Peaks vagy a Maffiózók képeitől még mindig kiráz minket a hideg.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.