A Bors a hamarosan megjelenő Törőcsik Mari–Bérczes László beszélgetőkönyvbe olvashatott bele. Szó van abban többek közt arról, mit gondol a színésznő az elmúlásról. A nemzet színésze hét éve jött vissza a klinikai halál állapotából, azóta gyakran mondogatja: ahhoz képest, hogy meghaltam, nagyon jól vagyok.
És bár sokan aggódnak érte, ő talán az egyetlen, aki végtelen nyugalommal gondol a jövőre, és az elmúlásra is. Bérczes Lászlónak így beszél erről: „Van egy nagyon jó barátom, egy fiatalember, Bokros Leventének hívják. Ő valaha a pálos rendbe tartozott, de megérezte, hogy neki túl sok ott a zártság, és kiment világi papnak. Mondtam neki: azt szeretném, ha majd maga szentelné be a hamvaimat Pélyen. Merthogy Pélyen születtem, de ott most nincsen pap.”
Egészen pontosan eltervezte Törőcsik Mari a saját temetését „Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedikes-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. (…) Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. (…) Maár Gyula meg én.. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.”
