szerző:
Németh Róbert

Tizenkét blues-feldolgozásból álló, nagyszerű új albumot adott ki az örök rockzenekar. Nem nagyon találjuk a szavakat, de ami meglett, azokat ide írtuk. Lemezkritikánk.

Ki hitte volna? Egy szuper Rolling Stones-lemez 2016-ban.

Azt még rajongóként is megállapíthatjuk, hogy a Stones az 1978-as Some Girls óta nem csinált igazán jó és popkulturális értelemben igazán fontos lemezt.

Nem az olyanokra gondolok, amin vannak jó pillanatok, több vagy kevesebb, mert azokból jutott azóta is. A Tattoo You-tól a Voodoo Lounge-ig, a Steel Wheels-től a Bigger Bangig számos Rolling Stones-lemezre kerültek jó dalok, meg jó pillanatok, de a helyzet azért mégis csak az, hogy a zenekar élete bizony jó ideje az aktív örökséghasznosításról, a többnyire a klasszikus repertoárra épülő turnékról, a különleges kiemelt koncertekről, az azokból készülő speciális kiadványokról, és persze az időről időre megjelentetett újabb és újabb válogatáslemezekről szól.

Nem mintha egy ilyen életmű ilyen újra- és újra felmutatásával olyan rémesen nagy baj volna.


Erre most itt egy lemez, ami explozív, ami nem úgy jó, hogy nem is olyan rossz, és még akad rajta pár jó dal is, hanem úgy, hogy elkap, feldob, kitépi a szívedet, lejön a lemezről, elvisz valahova, az elejétől a végéig odaszegez a dalokhoz.

Na, igen, a dalok. Ezek, ugye, nem Jagger–Richards-szerzemények, egy sem az, mindegyik feldolgozás, klasszikus bluesok abból a korszakból, amikor a Stones tagjai megfertőződtek ezzel a zenével. Nem is csoda, hogy a Blue and Lonesome szerelemgyerek.


Mert az. És az van, hogy fel sem merül, hogy hitelességi kérdések, meg az úgynevezett muníció körül kellene matatni, mármint, hogy miért nem saját számok, miért blues-sztenderdek. Persze, ha puskatussal fenyegetnének, sem írnám le a sokszorosan devalvált örömzene kifejezést, de valójában valami ilyesmiről van szó.

Fogtak egy tucat klasszikust (főleg ötvenes évek, főleg Chicago, Howlin’ Wolf, Willie Dixon, Little Walter, és így tovább), 2015 decemberében, meg idén áprilisban bevették magukat egy nyugat-londoni stúdióba, és hűséges producerük, Don Was, valamint koncertzenészeik és két dalban Eric Clapton társaságában végül három nap alatt felrántották a dalokat. Semmi kecmec.

Öreg bluesmanek lettek, koszos, öreg, recsegős bluesman-lemezt csináltak, ami közben meg totál itt van, és most van. Jelen idő van, és jelenlét van ezen az albumon, ami összességében az elképesztően motiváltnak tűnő Mick Jagger nagy bulija, aki nem csak énekesként, hanem szájharmonikásként is nagyot megy.

Közben pedig, ami múlttal pingpongozó jelent, meg a kontextust illeti, nem tudunk nem gondolni az elmúlt egy-másfél évtized neo-blues, neo-soul ügyeire, a White Stripes-tól Amy Winehouse-on át a Black Keys-ig, és így tovább.

 

És, végül, de nem utolsó sorban, eszünkbe juthat az is, hogy ezzel a vissza a gyökerekhez-menettel mintha valami leltár-, vagy zárás-, vagy búcsú-íz is együtt járna. Because it’s 2016. Persze akárhogy is van, a lényeg az, hogy ez a lemez a legjobb dolog, amit a Stones az elmúlt 30 évben csinált.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Ma őrizetbe vehetik a Portugáliának kiadott, Ronaldo szexbotrányát kirobbantó hackert

Ma őrizetbe vehetik a Portugáliának kiadott, Ronaldo szexbotrányát kirobbantó hackert

Jövőre már ez szívja le az EU-ban elfogyasztott összes áram 2-3%-át

Jövőre már ez szívja le az EU-ban elfogyasztott összes áram 2-3%-át

Újabb fogolyszökés Budapesten

Újabb fogolyszökés Budapesten

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl

Óriási robbanás és rengeteg áldozat a kínai vegyi robbanásban

Óriási robbanás és rengeteg áldozat a kínai vegyi robbanásban

Lenne itt egy kis gond az összehajtható telefonokkal

Lenne itt egy kis gond az összehajtható telefonokkal