„Utolsó felvonása volt ez a pompázatos múltnak” – summázta 16 év múltán a gyémántdiadémok, gyöngyös kösöntyűk és kócsagtollak Mátyás-templomi „divatbemutatóját” gróf Bánffy Miklós.

A 60 ezer holdas erdélyi nagyúr 1916 decemberében nem csupán „arannyal kihányt díszmagyarban” feszített a nevezetes eseményen, de főrendezőként maga is hozzájárult ahhoz, hogy a királykoronázáson részt vevők átélhessék – a sajtótudósítások nyelvén – „a halandó embert önkívületbe sodró látványosság mindent felülmúló élményét”.

Az országra szóló ünnepség fényét beárnyékolta ugyan a világháború, ám a „Ferenc Jóska” hosszú uralkodása után trónra lépő IV. Károlynak rendezett ceremónia külsőségeiben alig tért el a mintául szolgáló 1867-estől.

A tálalásban viszont óriásiak voltak a különbségek. Fél évszázaddal korábban még csupán festők ecsetje, újságillusztrátorok irónja örökíthette meg a „káprázatos ragyogást”. 1916-ban viszont már jó minőségben sokszorosítható fotográfiákkal és a tömegekhez eljutó mozgóképekkel kellett megmérkőzniük a szertartásra beengedett olyan nagynevű, ám merőben eltérő stílusú képzőművészeknek, mint például (a trónörökössé előlépő négyesztendős, szőke fürtös Ottó ruháját is megtervező) Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly, Rudnay Gyula vagy éppen a Habsburg-család életének jegyzett krónikása, a német Felix Schwormstädt.

Az igazán nagy konkurenciaharc azonban az új, alkalmazott művészeti ág, a filmipar reprezentánsai között dúlt.

A koronázásról és annak nyilvánosságáról az év végi HVG duplaszámban olvashatunk hosszabb cikket.