„Nem volt még egy nemzedék a földön, amelyik olyan jól érezte magát rosszul, mint mi” – vallja Pesti barokk című regényében az önmagát exhibicionista bohócnak aposztrofáló, 66 éves író, szerkesztő, publicista, műfordító.
Diploma után szabadfoglalkozásúként dolgozott az Európa és a Gondolat kiadóknál, a Nagyvilág folyóiratnál, emellett még a KISZ KB-nek is tolmácsolt. A Színházi Intézetben kapott félállás után 1986-ban spanyol feleségével Barcelonába költözött. Volt újságíró, esszéista, kritikus, és szerkesztett irodalmi lapot is.
1994-ben megalapította a 2006-ig működő Lateralt, amely az új spanyol és latin-amerikai irodalom meghatározó folyóirata lett. Első regénye, a Pesti barokk 2013-ban jelent meg. Édesanyja, a legendás „Sütimama” halála ihlette második magyar nyelvű kötetét, a 77 pesti receptet. A zsidó alapviccek gyűjteményét is megírta, Ancsa és Pancsa című mesekönyvének pedig márciusban jelenik meg a folytatása.
Követ dobott a magyar irodalmi élet állóvizébe, amikor nyílt levélben fordult a Szépírók Társaságához, amiért Konrád és Esterházy ajánlása ellenére sem vették fel a tagok sorába.
„Talán irigyek voltak a sikereimre, arra, hogy elefántként ismeretlenül betörtem a köreikbe. A casus belli egy hisztérikus nő fellépése volt, aki megtámadott a regényem hősének állítólagos nőgyűlölete miatt. Szerintem irodalomellenes felvetés írókat azért megvádolni, mert nem elég építő, pozitív hősöket ábrázolnak – ilyen alapon Shakespeare-t is el kell ítélni a Macbeth vagy a III. Richárd miatt! De az attitűdöt is felháborítónak tartom. A Szépírók Társasága a magyar irodalom javát hivatott képviselni, nem a népnemzeti tilinkós írnokokat, udvaroncokat! A legszomorúbb, hogy nem állt fel senki kikérni magának a felvetést. Azért ilyen ez az ország, mert még a jóravaló írók, értelmiségiek is így viselkednek.”
Az HVG e heti Portréjából kiderül többek közt, hogy Dés Mihály mennyire tartja magát profi írónak, milyen a viszonya testvérével, Dés Lászlóval, mi vitte annak idején a disszidálásra, majd a hazajövetelre.
