Az 57. velencei képzőművészeti biennálén a magyar pavilon Várnai Gyula nevéhez fűződik, aki egy 50-es évekbeli dunaújvárosi neonfeliratot gondolt újra - írja a HVG.
A humanizmust veszélybe sodró, konfliktusokkal teli világban a művészet az ember legértékesebb része. A gondolkodás, az önkifejezés ideális helye, az élet igenlése még akkor is, ha időnként felsejlik mögötte a kétség – így lehet összegezni a múlt héten nyílt, és november végéig nyitva tartó 57. velencei képzőművészeti biennálé főkurátorának, Christine Macelnek, a párizsi Pompidou Központ munkatársának programadó szavait.
A zömében az egykori hajóépítő műhelyben, az Arsenaléban helyet kapott, kilenc egységre – például Föld, örömök és félelmek, hagyományok, sámánok, érzelmek, érzékek – tagolt, a kurátor által összeállított központi kiállítás és a Velence legnagyobb parkjában, a Giardiniben felállított nemzeti pavilonok tárlatai is részben ezt tükrözték vissza. Hol némi hitetlenkedéssel, iróniával vagy melankóliával, de néha kifejezett optimizmussal fejezte ki több száz projekt, hogy a múltbéli és jelenkori katasztrófák ellenére van élet és létezik művészet. Legalábbis még ebben a pillanatban.
A magyar pavilon kiállítása az utópiák devalválódásáról szól. Az épület kapujában Várnai Gyula békegalambot ábrázoló, Peace on Earth! feliratú – ez egyben a mű és a kiállítás címe is - neoninstallációja áll. Eredeti változata 1958-ban került fel Dunaújváros legmagasabb épületére.
A művész ezt a gyerekkorából ismert installációt alkotta újra, kisebb méretben és angol felirattal. Az eredeti nem öncélú rombolás vagy a múlt tagadása miatt pusztult el, hanem – mint Várnai elmondta – a viharok időről időre megtépázták a feliratot, amit fél- vagy egyévente javítani, sőt újraalkotni kellett, ebből lett elege egy idő után a városnak.
Az új alkotás arra kérdez rá, hogy mire valók az utópiák. Mi történik velük, ha időközben gyökeresen megváltozik a világ, véget ér a hidegháború, de jönnek helyette új konfliktusok, és az üzenet – bár eredetileg egy háborúra készülő, őrült módon fegyverkező hatalom propagandaanyaga volt – mégis érvényes? Tagadhatatlanul optimizmust sugároz a falra helyezett mintegy nyolcezer korabeli jelvény, kitűző szivárványformája.
Várnai némi nosztalgiával idézi fel gyermekkora emlékeit, így a dunaújvárosi óriáskereket, amely egyszerre jelentette számára sci-fi filmek űrvárosainak forgó házait, de a 12 osztatú kerék a kiszámíthatatlan jövőt hozó időt is, ezért alkotta újra egyik gondoláját 5 perc címmel.
A biennálé főkurátori kiállításán szereplő magyar művész, Csörgő Attila Clockwork című munkája is az idő tárgyiasítását kísérli meg. Szinte példátlan módon még két magyar művész is szerepel a nagy presztízsű központi kiállításon. Az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor Vető Jánossal készített fotótablói egy hatalmas terem felét töltik meg. Nem véletlenül az Örömök és félelmek című szekcióban kaptak helyet, hiszen a bécsi akcionista művészeket imitálva a testtel való játék határait feszegetik.
A Velencei Biennálé legérdekesebb installációiról az e heti HVG-ben olvashat bővebben.
A gyülekezés joga arról szól, hogy egy véleménycsoport megmutatja magát köztéren a köznek: „Itt vagyunk, ezt gondoljuk, ilyenek vagyunk, ezt akarjuk!” Aki ezt nem teheti meg, az az önkifejezés, a közéletben való részvétel alapvető jogától van megfosztva.
Valóban a Városháza parkból indul a menet, és a Műegyetem rakpart lesz a cél.
A SpaceX egy dinamikus felületen közvetíti, merre jár a Dragon űrhajó.
A párt fővárosi frakciója hajlandó részt venni a hétfői közgyűlésen, de kérnek is cserébe.
