Mizsur András
Mizsur András

Már az első előzetes alapján minden idők legijesztőbb horrorjának kiáltották ki egy legújabb Stephen King-adaptációt. A gyerekeket gyilkoló bohóc történetéből készült film elmarad ugyan ezektől a felfokozott elvárásoktól, mégis humorával és magával ragadó hangulatával az idei év egyik legjobb filmélményét szállította az Az.

Zuhogjanak rám a kövek, de töredelmesen bevallom: (még!) nem olvastam Stephen King regényét, az Az-t (eredeti címén IT). Sőt, a Tim Curry ikonikus főszereplésével készült 1990-es filmfeldolgozást sem láttam. Hogy fokozzam, különösebben a horrorfilmekért sem rajongok. Ennek nagyon prózai oka van: baromira meg tudok ijedni tőlük. Még akkor is, ha pontosan tudom, mikor és honnan fog előugrani a szörny vagy a gyilkos. Egyedül az Alient vagyok képes végignézni anélkül, hogy ne ugorjon ki a szívem helyéről. Gondolom, nem vagyok egyedül ezzel, úgyhogy ez az írás sorstársaimnak is szól.

A sztori lényege röviden: a '80-as évek végén egy Derry nevű sötét múltú amerikai kisvárosban időről időre gyerekek tűnnek el titokzatos körülmények között. Mindeközben a film főszereplőit, a kamaszokból álló Vesztesek csapatát egy Pennywise nevű bohóc ijesztgeti halálra. Mivel másra nem számíthatnak, hőseink eldöntik, hogy maguk számolnak le a várost és őket terrorizáló gonosszal.

©

Minden idők legijesztőbb horrorja készült?

Alulműveltségem ellenére azért annyira képben voltam, hogy tudjam, a beharangozók szerint iszonyatosan félelmetesre sikeredett az Az. Stephen King fia, Joe Hill például úgy nyilatkozott, hogy életének öt legfélelmetesebb filmélménye között van az új adaptáció.

El kell ismerni, az előzetes tényleg para volt, de hát ugye illik ezeket fenntartásokkal kezelni. Ahogy az is mindig gyanús, ha olyan hype-cunami előz meg egy filmet, mint az Az esetében: már az első előzetest is 197 millióan nézték meg 24 óra alatt, mindenki az év legjobban várt filmjének kiáltotta ki az Az-t.

Az is óvatossá tett, hogy nem olyan rég került a mozikba egy másik Stephen King-klasszikusból készült adaptáció, a Setét Torony, amelyet legalább ennyire, ha nem jobban vártak a rajongók. Na, az minden volt, csak jó nem.

Meg aztán a nyáron futott már a mozikban egy horror, mégpedig a Démonok között-franchise legújabb darabja, az Annabelle 2, de annak már az előzetese is annyira gagyi és nevetséges volt, hogy megtekintése után valószínűleg kevesen döntöttek úgy, hogy pénzt és időt áldoznak rá.

Szóval voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy az Az tényleg akkora durranás lesz, mint ahogyan azt az előzetes híradások állították.

Félelmetesnek, félelmetes, de!

Mindezek ellenére önként vállaltam, hogy megnézem a filmet és írok róla. Ciki vagy sem, de bevallom, a film felénél voltak olyan pillanatok, amikor majdnem megbántam döntésemet: a film ugyanis tényleg ijesztő. (Inkább az volt kínos, hogy a mellettem ülő ismeretlen szabályosan kinevetett, amikor az egyik paráztatásnál alaposan összerezzentem.) Pennywise, a táncoló bohóc bármelyik feltűnése instant hideglelés; hiába sejthető például, hogy nem lesz jó vége, ha egy kisfiú elkezd vele barátkozni, a frászt hozza a nézőkre.

©

Nem akarom az összes poént lelőni, de legalább ilyen zseniálisan hátborzongató, amikor az egyik főszereplő egy bohócfigurákkal teli szobában találja magát. Mindenki tudta a moziteremben, hogy jönni fog (mert jőni kell) Pennywise, de úgy van kimérve minden másodperc, a fények, a hangok, hogy mégis működik a jelenet és üt.

Ebben vastagon benne van, hogy Bill Skarsgård tökéletesen hozza a ravasz, aljas bohócszörnyet, ez már a nyitójelenetben kiderül. Rég láthattunk a mozivásznon egy ennyire plasztikusan kidolgozott, valóságosnak tűnő hús-vér gonoszt.

Kivételesen a magyar szinkron sem csorbítja a moziélményt; nem akartam idegbajt kapni minden érzelmesebb/fontosabb párbeszédtől, és Pennywise szövegei sem veszítettek félelmetességükből.

Ugyanilyen jól sikerültek a látomásjelenetek, ezek legalább olyan ütősek, mint Pennywise vérfagyasztó látogatásai, főleg, hogy a szereplők félelmeit jelenítik meg. Ezek közül kétségkívül az a legemlékezetesebb (illetve a leggusztustalanabb), amikor a mosdóból feltörő vérzuhatag elárasztja Berverly March fürdőszobáját.

Ugyanakkor szeretném gyorsan leszögezni: az élőhalottak és a csonkolt kezű gyerekszellemek ellenére az Az mégsem félelmetesebb, mint bármelyik másik színvonalas horrorfilm. Minden idők legrémisztőbb filmjének kinevezni meg végképp túlzás; aki tehát azt várja a Stephen King regényéből készült filmtől, hogy remegő lábakkal hagyja el a mozitermet és utána napokig emberevő bohócot vizionál minden sötét sarokba, az csalódni fog. Ugyanazokkal a jól ismert klisékkel dolgozik az Az, mint a legtöbb ijesztgetős mozi: hirtelen a sötétből előbukkanó gonosz, a háttérben elrohanó alakok stb.

Hogy ez mégsem válik unalmassá, és ezáltal összességében csalódássá, annak alapvetően két oka van.

©

Folytatódik a retróőrület

Egyrészt nagyon jó ritmusa van a filmnek, ügyesen váltogatja a rémisztő jeleneteket és a coming to age filmeket idéző kamaszkori idillt ábrázoló részeket, van idő felkészülni az újabb félelemmenetre. Sőt, ha kivesszük a horrorszálat, akkor gyakorlatilag egy tökéletesen kidolgozott felnövéstörténetet kapunk, annak minden humorával és bájával együtt. Minden adott, amit az ilyen típusú filmektől elvárunk: szülőkkel szembeni lázadás, első kamaszkori szerelem, egymást folyamatosan heccelő barátok, és az őket folyamatosan terrorizáló nagyfiúk stb.

A karakterek szépen kidolgozottak, van mélységük, mindegyikükről kiderül, hogy mitől (vagy éppen kitől) retteg: Bill Denbroughnak például testvére elvesztése miatt érzett bűntudatával, Beverly Marshnak a molesztáló apjával, Eddie Kaspbraknak pedig az őt a széltől is óvó édesanyjával, illetve saját hipochondriájával kell megküzdenie. Ez főleg a már korábban említett félelemvíziók miatt fontos, enélkül ugyanis teljesen öncélúak lennének ezek a jelenetek.

“Sikerült valami újat hozzáadni az alapanyaghoz. A karakterekről szól az egész, és ha őket megkedveled, akkor nagyon működnek az ijesztő jelenetek"

– nyilatkozta maga Stephen King a film megnézése után. A látottak után nehezen tudnánk vitatkozni az íróval, aki tényleg tudja, hogy miről beszél, hiszen kétszer is látta a remake-t.

Mindehhez rengeteget tesz hozzá a Netflix-féle Stranger Thingsből visszaköszönő retróhangulat; a popkulturális utalások (érdemes a városi mozi kiírásait fürkészni) és a 80-as évek zenéi olyan magával ragadó hangulatot varázsolnak, amit tényleg nem lehet más szóval leírni, mint a báj – ami egy horrorfilm esetében mégiscsak abszurd.

©

Bár a 135 perces játékidő nem kevés, ám pont a történetvezetés és a karakterábrázolás miatt simán elbírt ennyit az Az.

Hiányérzetem csak Pennywise eredettörténete, pontosabban annak hiánya miatt maradt. Tegye fel a kezét, aki nem nézné meg, hogyan lett a táncoló bohócból egy két lábon járó, fehérre mázolt gyilkológép? Esetleg a következő részben erre is választ kapunk.

Nem a gyerekfaló bohóctól kell igazán félnünk

Visszatértve a másik okhoz, amiért az év egyik legjobban sikerült filmje kerekedett az Azból: ez pedig az, hogy egyes jelenetek sokkal félelmetesebbek és nyomasztóbbak, mint amikor Pennywise ijesztgeti főhőseinket. Ebben áll az Az igazi ereje; lehetetlen nem undort és dühöt érezni, amikor megjelenik a színen a Beverlyt rettegésben tartó apafigura. Elég világos a Stephen King-i üzenet: az igazi horror nem az, hogy egy őrült bohócszörny gyerekeket fal fel, hanem hogy egy apa képes megrontani saját lányát.

Mert mint tudjuk, előbbi a fantázia szüleménye, utóbbi viszont a mindennapjaink nagyon is valóságos része. A felnőttekkel egyébként sem bánik kesztyűs kézzel a film; egyetlen olyan karaktert sem találunk, aki ne alázná meg lépten nyomon a gyerekeket. Megértésnek (lásd Billy apja), törődésnek nyoma sincs, a felnőtté válás útjára lépő gyerekek egyedül kénytelenek szembenézni félelmeikkel. Csodálkozunk hát, hogy végül saját fia gyilkolja meg a rendőrt? – üzeni az Az.

Sajnos az Az következő részéig (ami 27 évvel később fog játszódni, amikor a főszereplők már felnőttek) még jó darabig várnunk kell, cserébe viszont az igazán türelmetleneknek ajánlunk egy újabb Stephen King-adaptációt: a Gerald's Game (magyarul Bilincsben címmel jelent meg a könyv) szeptember 29-én debütál a Netflixen.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Népszava: harmadannyi tb-t nem fizettek be, mint amennyit a kormány mondott

Népszava: harmadannyi tb-t nem fizettek be, mint amennyit a kormány mondott

Brüsszel miatt fontolgathatja a kormány a fizetések megpiszkálását

Brüsszel miatt fontolgathatja a kormány a fizetések megpiszkálását

Máris elkezdett terjedni a hazugság a koronavírusról – figyeljen oda, át akarják verni

Máris elkezdett terjedni a hazugság a koronavírusról – figyeljen oda, át akarják verni

Biztonságosnak számít a helikopter, amellyel Kobe Bryanték lezuhantak Kaliforniában

Biztonságosnak számít a helikopter, amellyel Kobe Bryanték lezuhantak Kaliforniában

A My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és az Offspring is jön a Voltra

A My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és az Offspring is jön a Voltra

Ilyen a közúti „agresszió” kanadai módra

Ilyen a közúti „agresszió” kanadai módra