A világ legjobb lemezei - a 2000-es évek
Családi amatőr zenekarból lett sztár-kultuszegyüttes. Szerelmeslevél New Yorkhoz. Egy bátor váltás, ami megszolgálta a kísérletező művészeket. Suhancrock Sheffieldből. A hvg.hu kultúra rovata felkért több kritikust, szakírót, írót és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat az utolsó epizóddal, az új évezred első évtizedének lemezeivel zárjuk.
Cikksorozatunk első öt részét már olvashatták (Az 50-es évek legjobb albumai, A 60-as évek legjobb albumai, A 70-es évek legjobb albumai, A 80-as évek legjobb albumai, A 90-es évek legjobb albumai), most következzen a hatodik, utolsó rész.
1. Arcade Fire: Funeral
(Merge, 2004)
Arra, hogy milyen villámkarriert futott be a kanadai-amerikai Arcade Fire a 2000-es évek közepén, elég csak egy közeli példa. Funeral című bemutatkozó lemezük turnéjának bécsi állomását egy kis klubba, a Flexbe szervezte a zenekar menedzsmentje, ám mire az együttes koncertkörútja 2005 májusára Ausztriába ért, a 400 fős terem nem kicsit, hanem nagyon szűknek bizonyult, s a jegyigénylések alapján egy sokszor akkora helyszínt is megtöltött volna a Régine Chassagne-Win Butler-házaspár köré épülő, az amatőrzenekar-státuszból az egyik pillanatról a másikra sztárstátuszba katapultált együttes. Az Arcade Fire lemeze, mely a családban nem sokkal korábban bekövetkezett számos haláleset miatt kapta a Funeral címet, olyan, mint egy nagy családi lemezgyűjtemény, indie-, és artpop-hatások izgalmas gyűjteménye, Talking Heads, Pixies, Roxy Music, David Bowie, és így tovább – a végeredmény viszont sajátos, egyedi és ellenállhatatlan.
2. Radiohead: Kid A
(Parlophone, 2000)
Az angol Radiohead a The Bends-zel és az OK Computerrel a ’90-es évek két emblematikus nagylemezét készítette el, ám míg a kettő között is finomhangoltak Thom Yorke-ék, azt azért kevesen gondolták volna, hogy első 2000-es évekbeli lemezükkel olyat mernek húzni, mint amilyet ezzel az egészen elképesztően bátor albummal. A Kid A egy jelentős részén az oxfordi kvintett gyakorlatilag úgy, ahogy van félretette a hagyományosnak nevezhető gitárzenét és a klasszikus dalformát, és előtérbe tolta az elektronikát, meg a kísérletezést. A posztrockos Kid A megjelenésekor sokan azt mondták, hogy a Radiohead kommerciális öngyilkosságot követett el, azonban nem ez történt – a közönség jutalmazta a zenekar bátorságát, és a lemez csak megerősítette az együttes státuszát. A Kid A Nagy-Britanniában megjelenése hetében platina lett, és ez lett a Radiohead első amerikai listavezető lemeze.
| A sorozat korábbi részei |
A világ legjobb lemezei – az '50-es évek A világ legjobb lemezei – a '60-as évek A világ legjobb lemezei – a '70-es évek |
3. Arctic Monkeys: Whatever People Say I Am, That's What I'm Not
(Domino, 2006)
A 2000-es évek egyik emlékezetes villámkarrierje a sheffieldi legények 2006-os repülőrajtja. A négytagú gitárpop-zenekar - mely már a Whatever People Say I Am, That's What I'm Not megjelenése előtt, 2005-ben a Myspace-en komoly rajongótábort gyűjtött magának - bemutatkozó lemeze a brit könnyűzene-történet leggyorsabban fogyó debütalbuma, mely megjelenése hetében 360,000 példányban kelt el. Az Arctic Monkeys szekszeplije összetett: prolik is, okosak is, érzékenyek is, odalépősek is, fiatalok zenélnek benne fiataloknak, Alex Turner gitáros-énekes izgalmas és átélhető történeteket mesél, klasszikus brit hagyományokat (The Who, Kinks, The Clash, The Jam, The Smiths) képviselnek, de jelenidejűek. És végül, de nem utolsó sorban: Turnerék nem egy nyáron át táncoltak, hanem ez után egy nagysuzerű lemezsorozat következett.
4. The White Stripes: Elephant
(XL, 2003)
A kora 2000-es évek nagy gitárzenei robbanásának egyik kulcszenekara, Meg és Jack White duója két lemezt készített el undergroundban, aztán harmadik nagylemezükkel, a White Blood Cellszel nagyot robbantottak, a lemezből egymillió példány kelt el, a páros pedig befutott. Ahogy már annyiszor a könnyűzene történetében, ezt az amerikai zenekart is az angol sajtó kapta fel először, aztán jött csak Amerika. Negyedik albumukat már ismert zenekarként készítették el a menő alternatív kiadónál, az XL-nél, és ezzel sem hagyták cserben rajongóikat, bebizonyították, hogy a White Stripes nem szezonális csoda. Primkó, garázsos hangzás, slágerek, humor, némi rejtélyeskedés, hogy a tagok most akkor hányadán is állnak egymással (testvérek, vagy ex-házastársak), artisztikum (a borítók, a dizájn, a videók, koncepciózus piros-fehér színválasztás), a különleges zenekari felállás – ezekkel így együtt a White Stripes az évtized egyik emblematikus popkulturális cucca tudott lenni.
5. The Strokes: Is This It
(RCA, 2001)
Ez az a lemez, ami elindította a 2000-es éveket. A néhol túlcizellált, túlpolírozott, túlfinomkodott késő ’90-es évek után jött egy zenekar New Yorkból, ami eszünkbe juttatta a rock and rollt, a könnyűzene dekadens, romlott, és artisztikus arcát. Ja, és ha már arc, öt csinos fiatal zenész, idézetgyűjteménybe illő hatások, Ramones, Stooges, Velvet Underground, Modern Lovers, Talking Heads, Television, Patti Smith Group, olyan, koszos, korhű, a ’70-es éveket idéző hangzás, hogy az ember először hitetlenkedve csóválta a fejét, hogy valami gáz van a felvétellel. Pedig nem. A Strokes első lemeze mintadarab lett az évtized számos fiatal gitárzenekara számára a Babyshambles-től a magyar Moogig, a Strokes-hangzás hivatkozási pont lett a következő évekre, a zenekar imidzse, a csőnadrág, a tornacipő, a hosszú, tépett haj, a bőrdzseki pedig a 2000-es évek dresszkódja lett.
6. MGMT: Oracular Spectacular
(Columbia, 2007)
Ben Goldwasser és Andrew VanWyngarden a 2000-es évek New York-i indie-hercegeiként indultak, egy egyszerre intellektuális, korszerű, és bohókás keverékkel, amiben a fiatalos slágerérzékenységen túl benne volt a modern elektronika, a hatvanas évek végi pszichedélia, valamint egy csipetnyi David Bowie is. Az MGMT 2008-ban vett villámrajtot Oracular Spectacular című debütáló nagylemezzel, s az év végén a világ majd összes zenei médiuma a legjobbak közé sorolta az albumot. A zenekar később is izgalmas tudott maradni, de ami a közönségsikert illeti, elkövetkező két lemezükkel, a kísérletező-elszállt 2010-es Congratulationsszel és a 2013-as cím nélküli albummal, amely részben a kezdetek MGMT-jéhez kanyarodott vissza, nem tudták átugrani a magasra tett lécet.
7. At The Drive-In: Relationship Of Command
(Grand Royal, 2000)
A 2000-es években a rockzene is új lendületet kapott, erről a Queens Of The Stone Age mellett többek közt, de talán az jobb szó, hogy: velük együtt, leginkább a texasi El Pasóból érkező At The Drive-In tehetett izgalmas ritmusszekciójával, innovatív gitárkezelésével, és kalandos dalszerkezeteivel. „A rövid életű El Paso-i post-hardcore zenekar harmadik, egyben utolsó korongja. Ebben a negyvenöt percben minden megvan, amiről a rock and rollnak ma is szólnia kellene: lendületes, felforgató, kompromisszumok nélküli” – írja az amerikai zenekar lemezéről Jávorszky Béla Szilárd. Egy ilyen rebellis zenekar esetében az sem meglepő, hogy épp a csúcson hagyták abba, hogy aztán a tagok kismilliói új zenekarral és projekttel folytassák pályafutásukat. Az At The Drive-In aztán 2011-ben egy évre, majd 2015-ben ismét újjáalakult.
8. The XX: The XX
(Young Turks, 2009)
Az XX a hálószobapopot emelte a mainstreambe a 2000-es évek végén, megelőlegezve a 2010-es évek egyik új trendjét és hangját. A tagok még húsz évesek sem voltak, amikor érzékeny, törékeny, minimalista dalaikkal elindultak, hogy aztán 2009-ben megjelenjen a zenekar elképesztően nagy hatású cím nélküli nagylemeze, melyet egyszerre kaptak fel a rajongók és a zenei sajtó. Az együttes szellős, minimalista, egyszerre intim és karateres zenéjét egyszerre alakította a grúvos R&B, az indie-gitárzene, az elektronikus tánczene, és a poszt-punk borongóssága. Következő nagylemezükön, a zenekaron belüli (többek közt a hirtelen jött sikerrel együtt érkezett) válságot is dokumentáló Coexisten a klubzene felé tettek diszkrét lépéseket, míg az idén megjelent I See You című lemez a trió eddig még nem ismert felszabadult, játékos arcát mutatja.
9. P.J. Harvey: Stories From The City, Stories From The Sea
(Island, 2000)
P.J. Harvey az artpop nagyasszonya, egy letaglózó erejű, elmondhatatlanul színes, mégis konzisztens és egységes életmű tulajdonosa. Több lemeze is bekerülhetett volna a ’90-es vagy a ’00-ás évek rangsoraiba, a megkérdezett szakírók és a magunk szavazatai alapján végül úgy alakult, hogy az angol dalszerző-énekesnő Stories From The City, Stories From The Sea című albuma lett a nominált. Az első ’00-ás évben megjelent lemez P.J. Harvey szerelmes levele New Yorkhoz, azok után, hogy 1999-ben kilenc hónapot élt az amerikai metropoliszban (mégsem nevezi az albumot az ő „New York-lemezének”). A lemez egyik producere és alkotótársa az akkor még Nick Cave-vel zenélő Mick Harvey, de lemez három dalában vendégszerepel a Radiohead frontembere, Thom Yorke is.
10. Amy Winehouse: Back to Black
(Island, 2006)
A számos női előadó számára példát és utat mutató Amy Winehouse pályafutásának második, egyben utolsó sorlemeze, a 2006-os Back to Black igazi csúcsmű. Ráadásul úgy az, hogy elég meggyőző példa is arra, hogyan lehet egy klasszikus műfajt – ebben az esetben a soult és az R&B-t - jelen időben úgy prezentálni, úgy újragondolni, vagy egészen egyszerűen, úgy képviselni, hogy a végeredményt ne vonja be kétséges mázzal a nosztalgia, ráadásul, hogy mindezen átsüssön az előadó személyisége és története is. Ami utóbbit illeti, Amy Winehouse személyes története folyamatos küzdelem volt démonaival, függőségeivel, pszichés problémával, önbizalomhiányával, teljesítménykényszerével, mely 2011. július 23-án ért véget, egy tragikusan rövid pálya 27. évében.
| Ők állították össze a listát |
| A hvg.hu felkérésére Cserna-Szabó András, Forrai Krisztián, Greff András, Hó Márton, Jávorszky Béla Szilárd, Lang Ádám, Ligeti Nagy Tamás, Nagy István Steve, Reszegi László, és Süli András küldték el albumlistáikat, a hvg.hu részéről Balla István és Németh Róbert rangsorolták a popzene első hat évtizedének legjobb lemezeit. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
A világ legjobb lemezei – az '50-es évek
Tudja, melyik '50-es évekbeli lemezen zenélt együtt két korszakos zseni? És, hogy melyik csúcsművet ihlette szerelmi bánat? A hvg.hu kultúra rovata felkért egy sor kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat az '50-es évek nagy lemezeivel kezdjük.
A világ legjobb lemezei – a '80-as évek
Emlékszik a Paradise Cityre? És a Billie Jeanre? A Purple Rainre? Tudja melyik a világ egyik legjobb szomorú lemeze? A hvg.hu kultúra rovata felkért tucatnyi kritikust, szakírót, írót és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat a '80-es évek nagy lemezeivel folytatjuk.
A világ legjobb lemezei – a '60-as évek
Miből lett a metál? És a modern elektromos gitározás? Melyik az a lemez, amiről a maga korában alig vettek tudomást, mégis kulcsfontosságú lett? A hvg.hu kultúra rovata felkért egy sor kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat a 60-as évek nagy lemezeivel folytatjuk.
A világ legjobb lemezei – a '90-es évek
A munkásosztály a slágerlistára megy. Ezredfordulós pánik. Két zenekar, melyek két évtizedben is remekműveket alkottak. A hvg.hu kultúra rovata felkért több kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumjait. Hat cikkből álló sorozatunkat az ötödik résszel, a '90-es évek nagy lemezeivel folytatjuk.
A világ legjobb lemezei – a '70-es évek
Tudja, hogy a 70-es években beindult a német könnyűzene? És hogy David Bowie egyebek közt ezért költözött Berlinbe? És hogy a Ramones első lemeze még fél óra sincs? A hvg.hu kultúra rovata felkért több kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunk mai epizódjában a '70-es évek nagy lemezeivel foglalkozunk.
