„Nem a kormány szégyene, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé”

Esterházy Péter 2003 és 2016 között megjelent esszéit Az olvasó országa című kötetben gyűjtötte egybe a Magvető, és az írások az idővel más, sötétebb tónust kaptak. „Az én nagyapám rendes oligarcha lenne” – ironizált például az író, amikor az egykori családi birtokokra Orbán Viktor klientúrája tette rá a kezét.

A kötet írásai valóban szívszorítóak, egyrészt mert valamennyi sora arra emlékeztet, hogy Esterházy 2016. július 14-én meghalt, másrészt mert azóta még mélyebbre süppedt az ország abba a megosztottságba és gyűlölködésbe, amelynek veszélyeit oly sokszor megpendítette. Viszontlátható azonban A szabadság nehéz mámorában című kötetből ismert, rajongó Esterházy, aki ha éppen nem ír, olvas önfeledten, Mészölyt, Örkényt, Weörest, Kosztolányit és kortársakat, vagy zenét hallgat, például Kurtágot.

Esterházy a kortárs irodalom egyszemélyes centrális erőtere, aki szerint azonban a régi írásaira érkező dicséretre a megfelelő válasz ez:

Az, ha egy írás húsz év után is így aktuális, az szégyenletes. Meg félelmetes is. Nem a kormány szégyene, az övé is, nem az előzőeké (ama egyre misztikusabb nyolc év!), az övéké is, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé.

A teljes cikket a HVG friss számában olvashatja.

hvg