Ki hisz még abban, hogy az égő csipkebokor beszél, hogy Noé bárkáján mindenkinek van hely, és az ember sóbálvánnyá változik? A szent könyvek olvasói, meg azok, akik lustán tudomásul veszik a labda pattogását, de nem keresik a pattogás okát. Dan Brown szerint az ember, legalábbis ahogy most ismerjük, már nem lesz itt ötven év múlva, a helyét valamiféle hibrid faj veszi át. A mindent felülíró és irányító technológia benyomul azokba a tudáshiányos résekbe, ahol eddig az istenek töltötték be a helyet.
Miután a vallás évszázadokon át hiábavaló kísérleteket tett arra, hogy harmóniát teremtsen a földlakók között, most a tudományon a sor. Az Eredet című teremtéstörténeti és evolúciós társasjáték bejárja az összes mezőt, amit hamarosan már nem az „Istentől jöttünk és Istenhez tartunk” üzenet világít be. Brownnak mindenkihez van egy-egy biztató szava, a magyarul Turcsányi Jakab fordításában megjelent új regényének olvasói közül nincsenek kizárva a hívők, a hitetlenek, a feketék, a fehérek, a muszlimok, a darwinisták, de azok sem, akik hisznek abban, hogy a földi élet mindössze kilencezer éves. Az amerikai író 53 évesen változatlanul a megfelelő összekötő kapocs abban a világban, ahol az ostobaság és a tudás rendkívüli hatékonysággal támogatja egymást.
Az Angyalok és démonok, A Da Vinci-kód és Az elveszett jelkép után ismét visszatér Indiana Jonesból, Mark Twainből és egy vízen járó vízilabda-játékosból klónozott figurája, a Harvard Egyetem szimbolikaprofesszora, Robert Langdon. A filmes verziókban Tom Hanks által alakított hős semmit nem változott, mintha az Indiana Jones korbácsához és kalapjához hasonlóan üzenetet közvetítő Miki egér számlapos karórája megállt volna. Langdon Harris tweedzakójában és garbójában újra kész a kontinentális utazásra, még ha sejti is, hogy klausztrofóbiája minden bizonnyal előjön „a világ harmadik legveszélyesebb lépcsőjén”. Nem esik kísértésbe a világ legszebb és legokosabb nőjétől, a spanyol trónörökös múzeumigazgató menyasszonyától, ezúttal sem kell nagy sebességű sportkocsival az Uber szolgáltatását igénybe vevő merénylő után vetnie magát.
Langdon ezúttal volt tanítványa és barátja, Edmond Kirsch meghívására érkezik a bilbaói Guggenheim Múzeumba, hogy a meghívottakkal és 200 millió online nézővel együtt tanúja legyen a mesterséges intelligenciát kutató férfi világrengető PowerPoint-prezentációjának. A karaktert Brown alighanem Steve Jobsból és Elon Muskból gyúrta össze. Kirschnek ironikus módon nem iPhone-ja, hanem egy bumfordi, pszichedelikus színekben játszó mobilja van, a szokásos négykarakteres kód helyett egy 47 betűből álló William Blake-verssort használ, Tesla autója pedig még a halála után is úgy követi őt, mint egy hűséges kutya.
Dan Brown az Eredet bemutatóján Barcelonában. Buli van
AFP / Pau Barrena
A zseniális férfi – szerinte a monogámia sértés az evolúcióra – előre látta a monetáris válságot, megalkotta a világ legjobb szintetikus inasát, a Winston nevű szuperszámítógépet, és noha pár évvel túl van a krisztusi koron, éppen új vallás alapításának bejelentésére készül, vállalva akár a mártíromságot is. Miután lelövik, Langdon egyszerre végzi el egy inkább Francisco Goyáért, mint Andy Warholért rajongó hacker munkáját és egy száguldó, fáradhatatlan idegenvezetőét, akivel a magasba emelt „Kövessenek bátran!” tábla utasítására kalandkedvelő turisták milliói igyekeznek lépést tartani.
A Brown-regények helyszíneit lépésről lépésre bebarangoló, nagy népszerűségű felfedezőutak újabb desztinációkkal bővülhetnek. Az író öt éve 150 újságírót trombitált össze a spanyol fővárosba, hogy beszámoljon az Eredet előkészületeiről. Azóta kicsit változtak a hangsúlyok: Madrid fontos mellékszereplő lett, Bilbao erős epizodista, a fő szerepet Barcelona vette át. Az utóbbiban játszódnak a legerősebb részek, a Sagrada Famíliát, amelynek „építészete egybeolvasztotta Istent, a tudományt és a természetet”, erős érzelmekkel és plasztikusan írja le, pontosan úgy, ahogy a jobb bédekkerek.
A közel 600 oldalas könyv Brown génsebészetre is alkalmas íróasztalán, szisztematikus munkával keletkezett. New Hampshire-i otthonában mindennap fél 4-kor kel, és egyfolytában addig dolgozik, amíg egy homokórában leperegnek a szemek. Ezt követően lazító tréninget végez, majd folytatja a munkát. Mindennap ír, nem kivétel a karácsony vagy a hálaadás napja sem. Hatalmas stáb segíti: munkatársai nem a szentélyben toporogva drukkolnak az isteni szikra nyomán keletkező mondatok születéséért, hanem az író életét szervezik.
Felderítő-anyaggyűjtő asszisztenciája Budapesten is járt autentikus helyszínek után kutatva. A sztori szerint a világvallások egyik képviselőjeként a történetet indító titkos tanácskozáson részt vett Köves Jehuda busszal igyekszik az Erzsébet hídtól „egy kőhajításnyira lévő” Dohány utcai zsinagóga felé. Az idős rabbi nyomában baseballsapkás merénylő lohol, ám ez nem akadályozza meg a szerzőt, hogy a Lánchídról a négy égtáj felé tekintve említést tegyen a csodás pesti épületekről. „Európa egyik legmozgalmasabb vendéglátónegyedét érintve, a lebombázott raktárak graffitival borított foghíjtelkein létesült bulinegyedbe eljutva” beszámol a feles poharakból törkölypálinkát kortyolgató fiatalokról. Arról alighanem rosszul tájékoztatták, hogy a bulinegyedben a kürtőskalács illatával keveredő Sopianae cigaretta füstje a jellemző, de ettől a kis tévedéstől aligha esik kétségbe. Nála jobban senki nem tudja, hogy a siker az, amikor egyik hibát a másik után követjük el, töretlen lelkesedéssel.
