A Rolling Stones gitáros-zeneszerzője lassan 75 éves lesz, és bár gyakorlatilag a személyes brandjéhez tartozott a tudatmódosítók használata, most ennek véget vet.
hvg.hu
A december 18-án 76. évébe lépő gitáros a Rolling Stones No Filter-turnéjának észak-amerikai szakasza előtt adott interjút a Rolling Stonemagazinnak. Ebben elmondta, hogy nagyjából egy éve drasztikusan visszavett az ivászatból, mint fogalmazott „épp ideje volt már lemondani erről”.
A gitáros azt elismerte, hogy alkalmanként azért lecsúszik egy pohár bor vagy sör, de semmi több. Nem érez nagy különbséget azóta az életmódjában, erről csak ennyit mondott: „Nem iszom. Megcsináltam. Nem akartam többé.”
Egyébként a téma már egy márciusi interjúban is felmerült, akkor azt mondta, hogy a kávét és a cigit leszámítva hónapok óta mindenféle drogról lemondott, karácsony óta még alkoholt sem ivott. De akkor még hozzátette, lehet, hogy nem telik bele fél év, és máris újra rácsúszik valamire. De biztos nem a ma divatos nyugtatókra meg egyéb gyógyszerekre, mert azok „jellegtelen, intézményesített vackok, kicsit sem érdekesek. Meg hát különben is, én már mindent kipróbáltam”.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
Az összeg kisebb része vissza nem térítendő támogatás, nagyobb része kedvezményes hitel, de a lehetőség csak elméleti: nem mindenki lehet rá jogosult, és vannak kizáró feltételek is.