HVG: Valóban ennyire drámai a helyzet, vagy inkább a regény főhőse, a Békásmegyer-kutató szociológus csalódott ennyire a nőkben?

Mán-Várhegyi Réka: Csupán Bogdán Tamás gondolja ezt a történet bizonyos pontján. Nagyon remélem, hogy a regény nem állít ilyesmit. Ő tipikus, jóravaló fickó, vagy inkább szerencsétlen marha, nem különösebben jóképű, nem kivételesen okos, mégis az ujja köré csavarja a nőket, és ebben fontos szerep jut annak, hogy egyetemi oktató. Így vagy úgy, a regényben szereplő összes fontos nőnek az életében megjelenik, mi is róla beszélünk, pedig nem is ő a főszereplő. De vajon miért? Bizonyára sokan vélekednek hozzá hasonlóan, és nem csak kiábrándult férfiak.

A regényben mintha csak azért is meg akarná mutatni, hogy mi jár egy gondolkodó nő fejében, legyenek elkényeztetett belvárosi zsidó lányok vagy első generációs, vidéki egyetemisták. Ez volt az eredeti szándéka?

Nem, eredetileg azt szerettem volna, hogy néhány szociológus tevékenységén keresztül belelássunk például kutatók és kutatottak, centrumok és perifériák viszonyába, az értelmiségivé válás, az értelmiségi lét vagy éppen az írás kihívásaiba. A titkos szándékom pedig az volt, hogy női tudatokon keresztül megszólaló, ám általános érvényű szépirodalmi művet írjak.

Ahogy a regénybeli Rékáét, az ön életét is felforgatta a feminizmus?

Az egyetemen irodalomkritikai irányzatként találkoztam először vele. Nem számítottam arra, hogy olyasmit tanulok, ami alapjaiban forgatja föl a világ- és önképemet. Saját nyűgeim egy részéről kiderült, hogy nem az én szerencsétlenségem bizonyítékai, hanem rendszerszintű problémák. A regénybeli húszéves, szintén író Rékához hasonlóan én is a feminista kritika hatására döbbentem rá arra, hogy kockázatos nőt főszereplőnek választani. Az olvasó inkább érzékeli szépirodalomnak azt a művet, amelynek a főszereplője férfi.

Miért Békásmegyerre képzelte a címben is szereplő mágikus helyszínt, a Mágneshegyet, ami magához vont mindent és mindenkit? Van békásmegyeri kötődése?

Marosvásárhelyen születtem, tízévesen, a rendszerváltás évében költöztem a szüleimmel Magyarországra. Ötödik osztályba Berettyóújfaluban jártam, az osztályfőnököm egyébként L. Ritók Nóra volt, aki most az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Aztán Budapestre költöztünk, és rövid kitérő után Békásmegyeren kötöttünk ki. Akkor már kamaszodtam, nem lettek békásmegyeri barátaim, mert a IX. kerületbe jártam iskolába, nem ismertem meg igazán a környéket, inkább csak képzelődtem arról, hogy miféle hely lehet ez. De ez csupán a kiindulás volt a regénybeli Békásmegyerhez, ami egy félig-meddig elzárt terület, ahonnan, ki tudja, miért, nem olyan könnyű eljönni. Egyesek szerint ennek az oka az itt található Mágneshegy, és erről különféle elméleteket terjesztenek. Az e körüli összeesküvés-elmélet akkor született, amikor pár éve zavarba ejtő történeteket olvastam a neten olyanokról, akik agymosás, távolból kínzás és befolyásolás áldozatainak vallották magukat.

Mennyiben volt tudatos, hogy négy évvel az első, a több rangos szakmai díjat kapott Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötet után megjelent Mágneshegy a mai és a közelmúltbeli magyar felső középosztály mindennapjairól szól?

Volt pár év, amikor rengeteget írtam, volt, hogy naplószerűen, volt, hogy csak úgy, ami éppen eszembe jutott. Leginkább azért, mert azt akartam, hogy folyjon belőlem a szöveg, hogy felbukkanjanak olyan témák, szereplők, mondatok, amelyeket aztán élesben használhatok. De később a novellákat fogalmazva is megfigyeltem magam, hogy kiről, miről írok szívesebben. Nem annyira magától értetődő egyébként, hogy aki ír, az automatikusan arról beszél, ami őt megmozgatja. A regény világa is így jött, megjelentek szereplők, helyszínek, problémák, és azokhoz, akik megmozgattak, visszatértem. A regény változatait írom már egy ideje, a legutóbbi változatot két év alatt készítettem el. Közel egyéves a fiam, úgyhogy most nincs annyi időm, mint korábban, de talán éppen az ő érkezése adta a lökést ahhoz, hogy túl legyek a Mágneshegyen.

A regényhősei valamennyien rém ellenszenvesek, különösen a feminista szociológusnő Börönd Enikő, aki köré kanyarította a történetet. Nem tart attól, hogy az olvasókat taszítja majd a könyve?

Akik eddig olvasták, valamennyien másképp érzékelték a szereplőket. Bízom abban, hogy nem egysíkúak, és nem egyértelműen szimpatikusak vagy irritálóak. Apró részletekből lehet őket összerakni, és jó, ha az olvasónak van szabadsága abban, hogy mit vetít ki rájuk, azonosul velük, vagy inkább valamilyen életmód, viselkedés, gondolkodás kritikájának olvassa őket. Az igaz, hogy írás közben hajlamos vagyok ironizálni, élcelődni a szereplőimen, olykor büntetem őket, míg máskor túlságosan empatikus vagyok velük. Egyiket sem tartom szerencsésnek, és szerkesztés közben az ilyen túlzásokat próbáltam irtani.

A cannes-i fesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének kategóriadíját elnyert Egy nap című film társ-forgatókönyvírója volt. Esztétika és szociológia szakon diplomázott, jó ideje a Babilon gyerekkönyvkiadó szerkesztője. Mi vitte a film világába?

Szilágyi Zsófi rendező műve a film, övé a téma, kész volt a forgatókönyvvel, de úgy érezte, nem az igazi. A színművészetin Gothár Péter és Enyedi Ildikó osztályába járt, akiknek egy másik tanítványával, Szilágyi Fannival már dolgoztam együtt. Így kerültem a képbe. Sokszor átbeszéltük a történetet, a jeleneteket, a szereplőket, minek és hogyan kell, vagy éppen hogyan nem szabad megtörténnie. Többször elolvastam a forgatókönyvet, véleményeztem, beleírtam, aztán Zsófi új verziót rakott össze, és kezdtünk mindent elölről. Rengeteget gondolkodtunk arról, hogyan kerüljük el a közhelyes ábrázolást, az unalmas, sablonos helyzeteket. Zsófi egy nő egy olyan napját akarta végigkövetni, akinek három gyereke, talán épp hűtlenné váló férje, zűrös munkahelye és anyagi gondjai vannak, de nyilvánvalóan nem az volt a cél, hogy egy krisztusi figura mártíromságát nézzük és könnyezzük végig.

HERCSEL ADÉL