George Lucas és a Néprajzi - ilyenek lesznek a közeljövő legszebb múzeumai

Szebbnél szebb múzeumok épülnek a világban, a HVG által összeállított listára az új Néprajzi Múzeum ugyanúgy felfért, mint az ugyancsak magyar érdekeltségű Bauhaus Museum, vagy George Lucas futurisztikus központja.

  • HVG HVG
George Lucas és a Néprajzi - ilyenek lesznek a közeljövő legszebb múzeumai

Sanghaj – West Bund Art Museum

Sokan hitetlenkedtek, amikor a kínai kormány másfél évtizede bejelentette: 2015-ig ezer múzeum épül az országban. Ők viszont jócskán túlteljesítettek, hiszen azóta másfél ezer nyílt meg, és nincs megállás. Az egyik legambiciózusabb projekt az egykori sanghaji folyóparti ipari negyed 3 milliárd dolláros rehabilitációjának részeként épülő West Bund Art Museum, amely néhány hónap múlva fogadhatja az első látogatókat. A tervező a neves brit minimalista építész, David Chipperfield, aki az elmúlt évtizedekben „múzeumspecialistává” nőtte ki magát. Legismertebb munkája a berlini Neues Museum rekonstrukciója volt. Sanghajt is jól ismeri, hiszen ő irányította a város szíve, a Rockbund rendezését. A folyóparton hosszan elnyúló, sallangmentes, visszafogott épület tartalommal való megtöltéséhez a párizsi Pompidou Központ nyújt segítséget.

static.dezeen.com

Hongkong – M+

Neve rövid, ám a méretei tiszteletet parancsolók. Csak a kiállítótér majdnem 20 ezer négyzetméter lesz a londoni Tate Modern új szárnyát is jegyző svájci iroda, a Herzog & de Meuron tervei alapján épülő, jövőre megnyíló, a „világ egyik legnagyobb modern és kortárs vizuális művészeti központjaként” definiált intézményben. A West Kowloon Cultural District egyik központját képező épületben lesznek előadó- és mozitermek, éttermek és hatalmas közösségi terek is. Az M+ formája fordított T betűre emlékeztet, amelynek talpa egy komplett pályaudvart is „betakar”, szára pedig egyetlen óriási kivetítő, persze a legmodernebb fajtából; a rajta megjelenített művek szinte az egész kikötőből jól láthatóak lesznek. Vélhetően nem lesz hiány látogatókban sem, hiszen Hongkong ma a nemzetközi műkereskedelem egyik legdinamikusabban fejlődő központja.

webmedia.westkowloon.hk

Dessau – Bauhaus Museum

A manapság divatos „megamúzeumoknál” szerényebb méretű, mégis igen nagy érdeklődés kíséri a Bauhaus Museum építését Dessauban, abban a városban, ahol a XX. századi művészet történetében kiemelkedő jelentőségű intézmény – számos magyar oktatóval és hallgatóval – 1925 és 1932 között működött. A múzeum 2019-re, a Bauhaus 100. születésnapjára készül el, terveit a több száz pályázó közül kiválasztott barcelonai Gonzalez Hinz Zabala készítette. A kétszintes épület a ház a házban koncepciót követve egy üvegtokba csomagolt acéltömb, amelynek emeletén, egy szinte hermetikusan zárt, meditációra ösztönző térben állítják ki a Bauhausban született munkákat, míg a földszint teljesen transzparens, üvegfalú tere a kortárs reflexiókat tükröző időszaki tárlatoknak ad majd helyet.

bauhaus-dessau.de

Budapest – Az új Néprajzi Múzeum

A budapesti Néprajzi Múzeum közel másfél százada vár arra, hogy a gyűjteményeinek igényei szerint tervezett épületbe költözhessen – a mindmáig erősen vitatott Liget Budapest Projekt keretében erre most esély van. Tavaly év végén megtörtént az első kapavágás az Ötvenhatosok terén, és 2020 végére várhatóan részlegesen megnyílhat a 32 ezer négyzetméter alapterületű múzeum. Terveit a nemzetközi pályázatot megnyert, Ferencz István, Ferencz Marcel és Détári György nevével fémjelzett Napur Architect Kft. készítette. A tiszta vonalvezetésű épület 60 százaléka a földfelszín alatt helyezkedik el, íves formája pedig lehetővé teszi, hogy átjáróként, kapuként szolgáljon a város és a park között. Az épület domboldalakként ható tetőit szabadon bejárható, közösségi térként szolgáló park borítja majd.

neprajz.hu

Los Angeles – George Lucas múzeuma

A Csillagok háborúja és az Indiana Jones-filmekkel befutott amerikai filmrendező-producert is elkapta a múzeumalapítási láz. A tervek szerint 2021 végén Los Angelesben megnyíló, a pekingi Ma Jen-szung által tervezett, közel 30 ezer négyzetméter bruttó alapterületű, futurisztikus múzeum építési és majdani fenntartási költségeit a Lucas család állja. A rendező olyan múzeumot szeretne, amely minden nemzedékhez szól, s ledönti a „magas” művészet és a hétköznapok kultúrája közötti falakat. Jelentős művészek, így Ingres, Degas, Renoir, Mucha vagy az amerikaiak kedvelt mestere, Norman Rockwell alkotásai mellett könyv-, képregény- és folyóirat-illusztrációkat, fotókat is kiállít majd, de a legnépszerűbbek bizonyára a filmkészítés kulisszatitkaiba beavató termek lesznek, ahol a rendező saját mozijai mellett más legendás filmek rekvizitumaival is találkozhat a látogató.

cdn.vox-cdn.com

A lista a HVG 2018/35. számában jelent meg.