„A szüleim eleinte sokkot kaptak, amikor 26 évesen bejelentettem, hogy otthagyom a katedrát, mert Isten papnak hív” – mondja a most 37 éves atya, Hodász András , akit két év szolgálat után most helyeztek át a kispesti plébániáról Angyalföldre.

Háromgyerekes, „klasszikus keresztény családból” származik. Szülei egy kis faluból költöztek Budapestre. „A vallásosságuk miatt a szüleimnek nem volt könnyű életük. Hitoktató édesanyám a rendszerváltás után, majdnem nyugdíjasan szerzett diplomát. Édesapám, aki szintén nem járhatott egyetemre, gyári munkás volt a Ganzban, majd 89-ben saját vállalkozásba kezdett. Jelenleg a két bátyám viszi a családi céget.”

Bár korábban is vonzotta a papi hivatás, az érettségi után mégis a Pázmány Péter Egyetem magyar–kommunikáció szakára jelentkezett, majd a Budapesti Ward Mária Gimnázium tanára lett. „A szüleim féltettek a karrierváltástól, mert papként folyton a figyelem középpontjában vagyunk. Látványosat lehet alkotni, ahogy bukni is.”

Eleinte nehezen szokta meg a szigorú napirenddel járó papi hivatást, krízist okozott neki feladni a világi életet is, amiben megvolt mindene, barátnő, önálló egzisztencia, autó, saját lakás. „Mindig is nagy társadalmi életet éltem, ezek után hat évre beköltöztem egy rendkívül zárt intézménybe, ahol a napokat csengetési rend szabályozza. Az egésznek férfi-tornaöltöző jellege volt.” A papi szeminárium után elöljárói kiküldték Rómába két évre továbbképzésre, ahol az angol, a francia, a héber, a latin és az ógörög mellé megtanult olaszul is.

Kevés szabadidejében próbál minél többet olvasni, a pszichológiai és a lelkiségi szakirodalom mellett Rejtő-féle ponyvával kapcsolódik ki. A prédikáció szövege többnyire futás közben vagy a konditeremben születik.

HVG: Papot ennyit szexről beszélni még sosem hallottam. Lassan szexuálpszichológiai praxist nyithatna. Ennek mi az oka?

Hodász András: A katolikus egyháznak tíz parancsolata és rengeteg más erkölcsi szabálya van. Közülük a szexualitás témaköre érinti a legtöbbünket a leghúsbavágóbban. Például a „Ne lopj!” betartása, legalábbis lakossági szinten, általában nem akkora kihívás, mint mondjuk megállni a házasságtörést, vagy belső meggyőződéssé tenni az esküvő előtti tisztaságról szóló egyházi tanítást. Az utóbbi a pappá szentelésem előtt számomra is komoly dilemmát jelentett.

HVG: A politika a második kedvenc témája. Pécsi pap kollégáját felfüggesztették, miután a vlogjában megkérdezte, kicsoda Habony Árpád. Nem fél, hogy ön is így jár?

H. A.: Papként nagy cég képviselői vagyunk, és ha szembemegyünk a cég elveivel, és most nem feltétlenül a politizálásra gondolok, hanem például elsikkasztjuk a perselypénzt, az egyháztól első körben figyelmeztetéseket kapunk. Ha ezekre sem reagálunk, felfüggesztenek, végső esetben kirúgnak. Az inkvizíció már nem ragyog régi fényében, a látványosabb megoldásokat mára elhagytuk a politikai korrektség és a cukiságkampány jegyében.

HVG: Elviccelte a kérdésemet. Szóval van B terve, ha mégis rossz fát tenne a tűzre?

H. A.: Amíg a kötelékében vagyok, addig az egyháznak kötelessége gondoskodni a megélhetésemről. Ha felfüggesztenek, akkor is. Kirúgás esetén viszont már nem. Akkor jön jól, ha az embernek van más diplomája is a teológiai mellett.

HVG: Papként anyagi értelemben kiegyensúlyozott életet él, nem kényelmesíti el túlságosan?

H. A.: Népszerű tévhit, hogy az állam pénzén élő egyház milyen jól tartja a papjait. Hivatalosan nem is lehet önálló keresetünk, nekem sincs. Amit a hívek vasárnap bedobnak a perselybe, a fix egyházi bértábla alapján abból költhetek kajára, benzinre, reverendára. Továbbá ebből gazdálkodjuk ki a plébánián a házvezetőnő, az irodista, a sekrestyés és a gondnok fizetését is. A nyár ezért nehéz időszak, mert a balatoni plébániák kivirágoznak, a budapestiek, ahol én is szolgálok, pedig alig bírják kikalkulálni a saját működésüket. Ilyenkor meg kell húzni a nadrágszíjat.

HVG: Említette a reverendát. Mennyire uniformisfetisiszta?

H. A.: Meglehetősen. Miután kispapként először fölvettem, abban feszítettem éjjel-nappal. Máig nagyon szeretem viselni. Amikor „papos” dolgokat csinálok, például hittanórát tartok, misézek, illetve ha temetni megyek, akkor is reverendában ülök a motorra. Az esti sörözésnél és mozizásnál a barátokkal viszont már nem viselem.

HVG: Úgy tűnik, lubickol a papszerepben. Viszont a videóblogjában beszél a hivatása árnyékos oldalairól is. Például bevallotta, hogy papnak lenni karácsonykor a legnehezebb. Miért?

H. A.: Nagyon fontosnak tartom, hogy mi, papok mind magunkkal szemben, mind kifelé a lehető legőszintébbek legyünk, és vállaljuk, hogy nekünk is vannak problémáink. Például karácsonyeste, amikor mindenki a családjával van, te egyedül ülsz, nézed a plébánia négy falát, és eszed a maradékot a hűtőből. Cserébe amikor házasembereket gyóntatok, sűrűn felsóhajtok magamban, hogy „ó, áldott cölibátus”. Érdekes, hogy a cölibátust általában sosem a papok akarják eltörölni.

HVG: Olyannyira komolyan veszi a „pap is ember” felfogást, hogy szinte kiteregeti a nyilvánosság elé az intim szféráját. Volt már olyan, hogy utólag azt mondta, ezt már nem kellett volna?

H. A.: Volt, persze. Az intim szféra feltárását az egyházunk egyik legnagyobb küzdelme motiválja, az, hogy nincsen igazán bensőséges, valódi kapcsolata a hívekkel. Ezért például a prédikációt a miséken olyan közvetlenül mondom, mintha pizza és sör fölött ülnénk. Számomra a humor is nagyon fontos eszköz a hívők megszólítására.

HVG: Prédikál, tanít, ír, videózik, nyilatkozik. Lehet személyiségtorzító ereje annak, ha valaki folyton a megmondóember szerepében van?

H. A.: Sajnos igen, ezért az utóbbi időben picit vissza is vettem, és a nyarat arra használtam, hogy átgondoljam, mennyire ragadott el ez a szerep, és idegenített el attól, aki valójában vagyok. Nem vallana túl nagy bölcsességre, ha azt gondolnám magamról, hogy nincs semmiféle narcisztikus elhajlásom, és nem élvezem a megkülönböztetett figyelmet. A blogban és a vlogban lehet, hogy szenvedélyesen megmondom a tutit, hajlamos vagyok kiosztani embereket, viszont a gyónás és a lelki vezetés közben azt szeretném megtudni, mi zajlik a másikban, hol akadt el, hol tudom segíteni. Nem az a feladatom, hogy ítélkezzek emberek felett, hanem hogy segítsek nekik látni a tetteiket Isten szemével.

HVG: Részben emiatt vett vissza a választások óta a nyilvános politizálásból?

H. A.: Igen. Ezt alapvetően a belső kontrollom diktálja, de mint más kollégák, mi, papok is beszélgetünk egymással. Amikor viszont közéletről nyilatkoztam, ott és akkor lelkiismereti alapon meg voltam győződve arról, hogy nekem ezekbe a témákba bele kell állnom, nem maradhatok csendben. Kötelességem arról beszélni, ami a híveket, az embereket foglalkoztatja, legyen ez a szex, a közélet vagy a menekültkérdés. Az egyháznak mindegyikről van tanítása.

HERCSEL ADÉL

A portréinterjú eredetileg a HVG 2018/35., augusztusi számában jelent meg. Hodász András szeptemberben ideiglenesen megszakította a vlogolást a 777blogo.hu-n.