szerző:
Jilly Viktor

Több kormányzati vagy kormányfői ötlet és intézkedés ismét középpontba állította a nyelvtanulás kérdését. Ám alkalmas-e egy idegen nyelv elsajátítására maga a szisztéma, ahogy gyermekeinket taníttatni próbáljuk?

„Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint hogy ki az Opera igazgatója. Mert a rossz igazgató azonnal megbukik. (Néha a jó is.) De a rossz tanár harminc éven át harminc évjáratból öli ki a zene szeretetét.”

Kodály Zoltán

Ha azt akarnánk elérni, hogy egy országban minden gyermek jól tudjon hegedülni és síelni, akkor mindenki számára egyértelmű lenne, hogy az ezekhez szükséges készségek megalapozását már kora gyermekkorban el kell kezdeni. Magunk elé tudjuk képzelni azokat a mozdulatsorokat, amelyeket a hegedülést vagy a síelést gyakorló kisgyerek újra és újra elvégez. Ha tehát jól képzett hegedűtanárok és síoktatók kezdenének foglalkozni kisgyermekeinkkel, akkor a felnövekvő nemzedék jól tudna hegedülni és síelni.

Ha azt akarnánk elérni, hogy egy országban minden gyermekből elméleti fizikus vagy történelemtudós legyen, akkor ugyan a matematikai gondolkodáshoz szükséges alapok lerakását, vagy a regék és mondák olvasását már korán el kellene kezdeni, de a fizikai törvényszerűségekből következő különböző problémák megoldását vagy a történelmi törvényszerűségek megértését elegendő lenne arra az életkorra hagyni – mondjuk a felső tagozat legvégére vagy a középiskola első osztályára –, amelyre már a tanulók elvont gondolkodási képessége kialakult. Magunk elé tudjuk képzelni a füzete fölé görnyedő tanulót, aki az Ohm-törvényt alkalmazva az áramkörbe kapcsolt fogyasztó sarkain eső feszültséget számolja ki. Vagy azt a diákot, aki az ókori Athén és a Római Birodalom összeomlásának okait veti össze. Magától értetődik, hogy a sikerhez megfelelően képzett fizika- és történelemtanárok közreműködése szükséges. És még így is jóval több jól hegedülő és síelő magyar lenne, mint elméleti fizikus vagy történelemtudós, mert az előbbihez „csak” a megfelelő készségek sorozatát kellene fejleszteni, ami minden egészséges emberben adott, míg az utóbbi a tudatos tanulástól, az elvont gondolkodási képesség mélységétől és a kitartó koncentrációtól függ, ami – valljuk be –, meglehetősen eltérő szintet mutat az egyes embereknél.

A nyelvtanulásnak van egy különös kettőssége. Ha kisgyermekkorban kezdődik el, akkor nagyon hasonlatos ahhoz a folyamathoz, ahogyan a hegedülést vagy a síelést sajátítjuk el. Vagy ahogyan az írást és olvasást. A rengeteg gyakorlás segítségével a készségek kialakulnak, beépülnek, és egy életre rögzülnek. Ehhez a tudatos és kitartó tanulásnak és az elvont gondolkodási képességnek nagyon kevés köze van. Biztosan állíthatjuk, hogy minden egészséges gyermek képes megtanulni hegedülni, síelni, írni, olvasni és idegen nyelven beszélni. Persze, nem azonos szinten. Lesz, aki lélegzetelállítóan fogja eljátszani a Kreutzer-szonátát, a másik előadása alatt pedig észre fogjuk venni a hamis hangokat. Lesz olyan síelőnk, aki a fekete pályán fog végigszáguldani. Akad majd, aki csak a kék pályán fog lecsúszni. Mindenki képes lesz a gondolatait kifejezni egy idegen nyelven, csak persze a gondolatok mélysége és a megfogalmazás igényessége eltérő lesz. Csak akkor nem lesz sikeres ez a folyamat, ha a gyerek kedvét mindjárt az elején elvesszük, vagy ha rossz készségeket rögzítünk, mert azokat később már nagyon nehéz kijavítani.

Ha felnőttkorban kezdünk hegedülni vagy síelni, pontosan tudjuk, hogy nem lesz belőlünk Yehudi Menuhin vagy Jean-Claude Killy. Vannak persze olyanok is, akik képesek lesznek egészen jól megtanulni hegedülni vagy síelni, de azt a könnyedséget és biztonságot, amit a kisgyermekkorban elsajátított készségek biztosítanak, nem fogják elérni. Sokan pedig a kudarcok miatt fel is adják kísérletezést. A felnőttkori nyelvtanulás kilátásai is hasonlóak. Itt már a tanulás folyamata inkább arra emlékeztet, ahogyan a fizika vagy a történelem tárgyakat tanuljuk. Tehát az elvont gondolkodás, az önbizalom, a kitartás és a tanulásba vetett hit egyre nagyobb szerepet játszik.

Olvassa el az Eduline.hu interjúját, amelyben Jilly Viktor a hazai nyelvoktatás helyzetéről beszél.

„A Fazekas százhúsz végzőse közül sokan mentek Cambridge-be, Oxfordba - és egy diák ment pedagógusnak"

A gyerekek alkalmasak arra, hogy nyelveket tanuljanak. A módszertan megvan, az óraszámok megvannak. Csak éppen a jó tanárok hiányoznak - mondta a nyelvoktatás helyzetéről az Eduline-nak adott interjúban Jilly Viktor, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium angoltanára, aki úgy véli, nem a tanárok bűne, ha nem tudnak minden diákot felkészíteni a nyelvvizsgára, amely 2020-tól az egyetemi felvételi feltétele lesz.

A fenti megállapítások vonatkoznak a középiskolai nyelvtanulóra is. Miért várjuk el, hogy a nyelvtanulás sikeresebb legyen, mint a fizika- vagy a történelemtanulás? Márpedig elvárjuk, hiszen minden tanulónak középfokú nyelvvizsgát kell tennie ahhoz, hogy egyetemre mehessen. A középfokú nyelvvizsga egyenértékű egy legalább 60%-os eredménnyel teljesített emelt szintű érettségivel. Azt nem várjuk el egy műszaki egyetemre pályázó középiskolástól, hogy történelemből emelt szintű érettségit tegyen. Ugyanígy, nem várjuk el egy bölcsészkarra jelentkező középiskolástól, hogy egy természettudományos tárgyból emelt szinten érettségizzen. Ha a nyelvoktatás legfontosabb színtere a középiskola, akkor ugyanolyan eredményességet várhatunk el tőle, mint amilyet a fizika- vagy történelemoktatástól.

Mikor kell tehát a nyelvoktatást elkezdeni, ha azt akarjuk, hogy hazánkban mindenki tudjon idegen nyelven kommunikálni? Ha erre az a válaszunk, hogy már az alsó tagozatban, akkor úgy tekintünk a nyelvtanulásra, mint a hegedülés és a síelés, vagy az írás és olvasás elsajátítására, azaz készségtárgyként. Ha azt gondoljuk, hogy elegendő a nyelvtanulást középiskolában elkezdeni, akkor úgy tekintünk a nyelvtanulásra, mint a fizika vagy a történelem tárgyak tanulására, azaz olyan tárgy, amelynek sikeres elsajátítása a tudatos tanuláson, a kitartáson és az elvont gondolkodási képességen alapul.

A kérdés látszólag eldőlt, hiszen a Nemzeti Alaptanterv az első idegen nyelv kötelező bevezetését a 4. osztályra teszi, és tudjuk, hogy a legtöbb általános iskola – szülői nyomásra – a harmadik osztályban, vagy még korábban is, bevezeti a nyelvtanítást.

Csakhogy az általános vélekedés, vagy jobban fogalmazva, az általános érzület az, hogy az igazán fontos dolgok a nyelvtanulásban majd a középiskolában fognak megtörténni, pontosan úgy, ahogyan a fizika és történelem tantárgyak esetében. Az emberek fejében és különösen a döntéshozók fejében még mindig az a képzet él, hogy a nyelvtanulás olyan elvont gondolkodási folyamat, amelynek sikere a kitartó és tudatos tanulástól függ, és hasonlatos ahhoz, ahogyan a fizikát vagy a történelmet tanulják a diákok. Máskülönben miért lepődnének meg azon, hogy sok egyetemista nem képes egy-két év alatt nyelvvizsgát szerezni? Ha arra képesek, hogy anatómiából és római jogból levizsgázzanak, akkor egy nyomorult nyelvet miért nem tudnak megtanulni ennyi idő alatt?

Ha úgy tennénk fel a kérdést, hogy ugyanezek az egyetemisták miért nem tudnak egy-két év alatt megtanulni jól hegedülni vagy síelni, akkor már sokkal kevésbé lepődnének meg. Ebből az következik, hogy még mindig nem egyértelmű a döntéshozók számára, hogy a nyelvtanulás készségek sorozatának az elsajátítása – és ehhez bizony sok idő kell. Tehát nem olyan jellegű tudatos tanuláson alapuló elvont gondolkodási tevékenység, mint a fizika- vagy a történelemtanulás.

Összegezve tehát az általános érzületet, a következő megállapítást tehetjük. Bevezettük ugyan a nyelvtanítást az alsó tagozatban, de valójában azt gondoljuk, hogy a nyelvet majd a középiskolában fogják megtanulni. Ennek megfelelően nem fordítunk elegendő figyelmet az általános iskolai nyelvtanítás kiemelkedő fontosságára. Ha hinnénk abban, hogy megfelelő nyelvi képzés esetében a nyolcadik osztály végére a magyar diákok elindulhatnak az autonóm nyelvtanulás útján, azaz képesek – különösen angolul – eredeti nyelven filmeket és sorozatokat nézni, és a közösségi oldalakon keresztül idegen nyelven kapcsolatot tartani a virtuális térben lévő barátaikkal, akkor kizártnak tartom, hogy ne tennénk meg mindent annak érdekében, hogy ezt gyermekeink számára biztosítsuk.

Van bizonyíték arra, hogy az általános iskola végére a diákok kitűnően beszélnek egy idegen nyelvet. Egyrészt a sikeres két tannyelvű általános iskolákra kell gondolnunk, amelyekben anyanyelvi és nem anyanyelvi tanárok egyaránt oktatják a nyelvet, és a folyamat végére a tanulók felsőfokú nyelvi szintre jutnak. Másrészt sok olyan általános iskola is működik az országban, amelyben magas szintű nyelvoktatás folyik, és ezekben az osztályokban a nyolcadikos diákokkal már könnyedén lehet a célnyelven kommunikálni.

Most a kormányzat lépéseket tervez annak érdekében, hogy a tanulók használható nyelvtudásra tegyenek szert. Hosszú évek alatt több százezer diák számára szeretné biztosítani, hogy az adott nyelvterületen tanulhassák a nyelvet. (Ezúttal nem szeretnék arról értekezni, hogy ez milyen feltételek mellett lehetne sikeres.) Ez két dolgot is jelez. Egyrészt, hogy fontosnak tartja a nyelvtudást. Másrészt, hogy érzékeli a meglévő problémát, nevezetesen, hogy a közoktatás a tanulók egy részét nem képes eljuttatni a használható nyelvtudás szintjére. Valószínűleg lesznek olyan diákok, akiknek a kint tartózkodás valamennyit fog segíteni, de azt biztosan állíthatom, hogy ez az intézkedés nem oldja meg az alapproblémát. Az is kérdéses, hogy a kísérlet finanszírozásába fektetett pénz arányban van-e a hatékonysággal. Azt biztosan állítom viszont, hogy ha az általános iskola alsó és felső tagozatában megreformálnánk a nyelvoktatást – a tanárképzéssel és a tanár-továbbképzéssel egyetemben –, akkor a nyelvtanulás sikeres lenne, és ez a kérdés egyszer s mindenkorra megoldódna.

A 1870-es években Magyarországon a hat éven felüli lakosság 69%-a nem tudott írni és olvasni. Ennek a szomorú jelenségnek az akkori vallás- és közoktatásügyi minisztérium üzent hadat. Hosszú évtizedek összehangolt munkájával sikerült Magyarországon felszámolni az analfabétizmust. Ma ugyanannyira fontosnak tűnik az idegennyelv-tudás, mint az írás és olvasás. Ha ez az állítás igaz, akkor ugyanolyan alapossággal és elszántsággal kell nekilátnunk a nyelvi analfabétizmus felszámolásához, mint ahogyan ezt elődeink a XIX. század második felében elkezdték. Az, hogy a sikeres alsó és felső tagozatos nyelvoktatásnak most még nincs meg a személyi feltétele, nem azt jelenti, hogy ez megoldhatatlan feladat. Sokkal inkább jelenti azt, hogy minden erőnket arra kellene összpontosítanunk, hogy ezeket a feltételeket megteremtsük.

 

A szerző angoltanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál

Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál

Csődöt mondott az emberiség? 36 évünk volt megállítani a globális felmelegedést, de hiába

Csődöt mondott az emberiség? 36 évünk volt megállítani a globális felmelegedést, de hiába

A kormány milliárdokat költ kertekre

A kormány milliárdokat költ kertekre

A klímaváltozás ellen harcolna az Európai Parlamentben az LMP

A klímaváltozás ellen harcolna az Európai Parlamentben az LMP

Jön Iggy Pop

Jön Iggy Pop

Szokott instagramozni? Megint felmérik a magyar felhasználókat, ezt kell kitöltenie

Szokott instagramozni? Megint felmérik a magyar felhasználókat, ezt kell kitöltenie