szerző:
Vándor Éva
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Auschwitzot könnyű olyan horrornak látni, amelynek soha többé nem szabad megtörténnie, de ha ezt komolyan is gondoljuk, akkor az oda vezető utat is ismerni kell – mondja Ruth Beckermann, a Jó estét, Mr. Waldheim! című film rendezője, aki a náci múltját elhallgató egykori osztrák államfő, Kurt Waldheim és a jelen populista vezetői között szoros kapcsolódást lát. Két tanulságot mindenesetre nagyon könnyű levonni a Waldheim-ügyet bemutató dokumentumfilmből: ha a náci múltról van szó, az áldozati szerep nagyon praktikus, és ha el tudod hitetni az emberekkel a hazugságokat, akkor győzni tudsz.

Mi kell ahhoz, hogy egy nemzet újraértelmezze az önképét? Ezt a kérdést feszegeti Ruth Beckermann osztrák rendező dokumentumfilmje, a márciustól a magyar mozikban is látható Jó estét, Mr. Waldheim! A megbízható osztrák imázsát tökélyre fejlesztő Kurt Waldheim túl volt már az ENSZ-főtitkárságon, amikor 1986-ban elindult az osztrák államfői posztért. Csakhogy a választási kampányt – és magukat az osztrákokat is – megzavarta az az oknyomozó riport, amelyből kiderült, hogy Waldheim körültekintően elhallgatta a második világháborús náci múltját. A Waldheim-ügy felforgatta Ausztriát, az ország először nézett szembe a saját náci múltjával, és azzal, hogy már nem tekintheti magát áldozatnak. Kurt Waldheim kampányát végigkövetve nehéz nem megtalálni a visszhangokat a jelennel, legyen szó gyűlölködésről, nacionalizmusról, populizmusról, vagy a múlttal való elszámolásról. A Ruth Beckermann által írt és rendezett alkotás a tavalyi Berlinalén a legjobb dokumentumfilm díját nyerte el.

hvg.hu: Fel tudja idézni, mit érzett azon a napon, amikor Kurt Waldheim megnyerte az elnökválasztást?

Ruth Beckermann: Waldheim győzelme nem volt nagy meglepetés, ahogy a filmből is kiderül, az emberek többsége mögötte állt. A háborús múltjának a témája valójában a választási kampány idején bukkant fel először, így aztán sok osztrák, aki harcolt a háborúban, azonosult vele. A Wehrmachtban szolgáló emberek egész generációja rá szavazott, még akkor is, ha amúgy nem a pártját támogatta. Összekötötte őket a meggyőződés, hogy ők csak jó katonák voltak, nem csináltak semmit, csak a zsidók, amerikaiak hergelnek Waldheim ellen.

hvg.hu: 1986-ban ott volt a Waldheim elleni tüntetéseken, sőt forgatott is, ezek a felvételek láthatók is a filmben. A győzelme után tapasztalt olyan sokkot, mint amilyet például az amerikaiak egy része élt meg Donald Trump megválasztása után?

R. B.: Nyilván mindent megpróbáltunk, hogy megakadályozzuk a győzelmét, de nyilvánvaló volt, hogy nyerni fog. Ugyanakkor ez még jót is tett Ausztriának, mert a választások után a történtek nagyon sok kibeszélést provokáltak ki. 1986 ebből a szempontból igazi fordulópont volt abban a tekintetben, hogy az osztrákok miképp viszonyulnak a saját történelmükhöz. Ez volt az első alkalom, hogy zsidók nyíltan, a nyilvánosság előtt kezdtek el beszélni a sorsukról. Mindez egészen addig tabu volt, mert Ausztria a német nácik áldozatának tekintette magát – ami természetesen hazugság volt –, de épp ezért nem kerültek szóba az igazi áldozatok, az ellenállók, a zsidók, a romák. Minden el volt fojtva. A választások után viszont az emberek elkezdtek beszélni ezekről a témákról, egy idő után átírták a tankönyveket, és lassan elfogadottá vált, hogy Ausztria is az elkövetők oldalán állt, hogy ugyanazt képviselte, mint a német nácik.

©

hvg.hu: Mi volt Waldheim vonzereje azon túl, hogy a saját háborús múltjuk miatt sokan tudtak azonosulni vele?

R. B.: Egyszerű: híres volt. Tíz évig volt az ENSZ főtitkára, és az osztrákok nagyon meg akartak bízni benne. A szocialista párt még azt is fontolgatta, hogy nem is indít ellene senkit, mert annyira nyilvánvalóan ő állt nyerésre, amikor elkezdődött a választási kampány. Ő volt az elnöki poszt természetes várományosa, amikor visszajött az ENSZ-ből.

hvg.hu: Van valami magyarázata arra, miért kellett ilyen sokáig várni arra, hogy Ausztria elkezdjen szembenézni a történelem sötét epizódjaival?

R. B.: Ha Waldheimot nem választják meg, lehet, hogy a változás lassabban következett volna be, talán egy másik esemény váltotta volna ki, de akkoriban azért már nagyon benne volt a levegőben. A holokauszt a nyolcvanas évekre vált fontos témává, maga a szó is ekkor került be a közbeszédbe, az Egyesült Államokban ekkor indult el a Holocaust című tévésorozat, és akkor kerültek először a fókuszba az áldozatok, a koncentrációs táborok. Egészen addig a háború volt a téma.

©

hvg.hu: Honnan jött a múltnak ez a makacs tagadása, amely Kurt Waldheim személyes életét és karrierjét is meghatározta?

R. B.: A tagadás és az áldozati szerep nagyon praktikus volt Ausztriának, és a szövetségesek ezt lehetővé is tették, amikor kijelentették, hogy Ausztria volt az első áldozat. Ez igaz is volt, hiszen a német hadsereg az osztrák határt lépte át először, csakhogy az osztrákok 90 százaléka integetett és üdvözölte őket.

Az osztrákok így aztán az igazság egy részéből alkották meg maguknak a teljes igazságot.

És ez jól is jött Ausztriának, hiszen nem kellett kártérítést fizetnie, nem kellett számolnia azokkal a hátrányokkal, amelyek Németországot érték a háború után. Ráadásul Ausztriába özönlöttek a turisták, hiszen szép ország, és mindenki meg volt győződve arról, hogy a németek a rosszfiúk, az osztrákok pedig ártatlanok. Sorozatban gyártották az úgynevezett Heimat-filmeket, mint amilyen a Sissi. Ezeken keresztül tették egyértelművé Ausztria ártatlanságát: itt ez a nagyszerű ország a nagyszerű történelmével, és még egy fiatal Romy Schneiderünk is van – nem lehet semmi közünk a náci korszak horrorjához.

hvg.hu: A Waldheim-ügy tökéletes megtestesítője mindannak, amit ma fake newsként emlegetünk. Mit gondol, más kifutása lett volna az eseményeknek, ha akkor létezett volna már internet?

R. B.: Nem vagyok biztos benne. Egyrészt igen, mert több információ lett volna hozzáférhető – országosan és nemzetközileg is. Másrészt nézzük meg, ma mi történik: mindenkinek van internete, mégis az olyan kormányok, mint a magyar is, el tudják hitetni az emberekkel, hogy afrikaiak ostromolnak és ölnek meg majd minket, de legalábbis borzalmas dolgokat tesznek majd velünk. Ennek nem az információhoz van köze:

ha el tudod hitetni az emberekkel a hazugságokat, akkor győzni tudsz.

Azt gondolom, sok hasonlóság van a Waldheim-ügy és a mai kor között: a Waldheimot támogató párt is azt harsogta, hogy ellenünk vannak a zsidók, az amerikaiak. Ez történik ma is, csak most a bevándorlók a bűnbakok.

©

hvg.hu: Többször említette, hogy az emberek, akik megnézik a filmjét, rögtön a jelenre, Donald Trumpra, Orbán Viktorra, Rodrigo Dutertére asszociálnak. Lát valami folytonosságot Waldheim és a mai populista politikusok között?

R. B.: A mechanizmus ugyanaz: csinálj ellenséget, majd egyesítsd az embereket, legyenek velünk és legyenek ellenünk. Waldheimnál ez volt a New York Times, a zsidók, az amerikaiak, mindenki szegény Ausztria ellen volt. Ma ez az ellenség sok esetben az Európai Unió. Meg kell találni azt vagy azokat, akikkel szemben össze lehet fogni az embereket – minden választási győzelem mögött ez van. Az osztrák kormánypárt tavaly azért nyert, mert az egyetlen témája a bevándorlás volt.

hvg.hu: Ha összehasonlítja a nyolcvanas évek Ausztriáját, amely megválasztotta Waldheimot, a maival, ahol a kormányban egy szélsőjobboldali párt is van, milyen következtetéseket tud levonni?

R. B.: Ma sokkal rosszabb a helyzet. Mert a nyolcvanas években még arról volt szó, hogy miként változik meg a múltról kialakult perspektívánk. Eben a filmben, ebben az ügyben minden a múltról szól. Ma viszont a jelenünk és a jövőnk perspektívája alakul át, ezért tartom sokkal veszélyesebbnek azt, ami most történik, és nehezebb is kezdeni vele valamit, mert az egész képlékeny, nincs hol megragadni. Talán nem véletlen, hogy a fiatalok, akik eljönnek megnézni a filmet, elsősorban az akkori tiltakozás módjai iránt érdeklődnek.

©

hvg.hu: Ma hogyan lehet leírni Ausztria kapcsolatát a háborús múlthoz?

R. B.: Ma már nyilván sokkal többet tudnak az emberek a náci múltról, a gond az, hogy csak a horrort ismerik, tehát a végét, nagyjából 1942-től, az oda vezető utat viszont nem. Azt gondolom, hogy az iskolák itt követik el a legnagyobb hibát: nem tanítják a kezdeteket, az apró lépéseket, amelyekkel elindul az emberek diszkriminálása. Csak Auschwitzra koncentrálnak, de hát Auschwitzból nem lehet tanulni semmit, az olyan horror, hogy egyszerű elfogadni, hogy soha többé nem fog megtörténni, és ezért nem is lehet összehasonlítani a mai világgal. De ha arról beszélünk, hogy mi történt az első világháború után, hogy a náci párt hogyan erősödött meg, hogyan emelkedett fel, hogyan győzte meg az embereket, az már könnyebben párhuzamba hozható a jelennel.

hvg.hu: Van valamilyen tanulsága más országok számára annak, ahogyan Ausztria a saját felelősségét kezelte?

R. B.: Amikor Magyarországról vagy Lengyelországról van szó, azt látom, hogy a kommunizmus egy újabb réteget iktatott be a jelen és a második világháború közé. Az itt élőknek már a kommunizmushoz való viszonyuk is zavaros, a náci korszak pedig még távolabb van, és a feldolgozást nehezíti, hogy közben beékelődött ez a másik korszak. Sokan olyan szörnyűségként élték meg a kommunizmust, hogy azt gondolják, a náci korszak talán nem is volt olyan borzalmas, és ez megnehezíti a szembenézést, a felelősségvállalást. A történészek dolgoznak rajta, de úgy gondolom, időbe telik, amíg ez nyilvános tudás lesz.

©

hvg.hu: Az áldozatiság meglehetősen fontos eleme a magyar pszichének is, végső soron a nemzeti himnuszunk is ezt énekeli meg. Az áldozatiságra rájátszani politikailag is kifizetődő, hiszen választásokat lehet ezzel nyerni. Van mégis egy olyan pont, amikor erősebb motivációt jelenthet a valóság? Amikor már politikailag sem éri meg áldozatot játszani?

R. B.: Mindig mindenkinek jó érzés az áldozat szerepét játszani. Persze kifizetődő lenne szembenézni a valósággal, mert csak akkor tudsz továbblépni és erősnek lenni, ha felelősséget vállalsz egyénileg és közösségileg is. Mert áldozatnak lenni mindig egy passzív állapot.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Földvári Zsuzsa Világ

Ausztria és Kurt Waldheim gyanús "kötelessége"

Háborús bűnös volt-e Kurt Waldheim egykori államfő és vele együtt az osztrák nép? – aktualizálja a 33 évvel ezelőtti kérdést az ENSZ exfőtitkáráról készült film.

Üzemanyagpótdíj, zárórafelár – ilyenekkel trükköztek eddig a turistákon az autókölcsönzők

Üzemanyagpótdíj, zárórafelár – ilyenekkel trükköztek eddig a turistákon az autókölcsönzők

Elindult a jegybanki szigorítás: nőtt az egynapos betétek kamata

Elindult a jegybanki szigorítás: nőtt az egynapos betétek kamata

Újabb fájdalmas csapás az oltáselleneseknek, elzárja a pénzcsapot a GoFundMe is

Újabb fájdalmas csapás az oltáselleneseknek, elzárja a pénzcsapot a GoFundMe is

Kell egy Csapat! – A komplexitás világában még inkább

Kell egy Csapat! – A komplexitás világában még inkább

150 milliót ad a kormány, hogy múzeummá alakítsanak egy házat a Balatonon

150 milliót ad a kormány, hogy múzeummá alakítsanak egy házat a Balatonon

Brüsszel nem kezdeményezte a Huawei kizárását az 5G-s hálózatfejlesztésekből

Brüsszel nem kezdeményezte a Huawei kizárását az 5G-s hálózatfejlesztésekből