Magyarul is megjelent a francia irodalomtörténész, Clara Royer Kertész Imre élete és halálai című könyve. A Népszava ebből az alkalomból készített interjút a szerzővel, aki hazajárhatott Kertészhez, és a kiadatlan írásait is olvashatta.

Clara Royer irodalomörténész

ANNE-CHRISTINE POUJOULAT / AFP

Clara Royer szerint Kertész Imre műve kilóg abból a magyar irodalmi kánonból, amit ma tanítanak az iskolákban: „semmi köze egy olyan programhoz, amelyben Wass Albert és Nyírő József szerepel… Inkább egy szélesebb irodalmi körhöz tartozik, amelyben Thomas Mann, Albert Camus, Franz Kafka, Tadeusz Borowski, Thomas Bernhard, Samuel Beckett vagy Márai Sándor foglal helyet”. Az irodalomtörténész úgy véli, hogy a Sorstalanság 1975-ös kiadásának a „kudarca” megerősítette benne az erkölcsi meggyőződést, hogy mivel nem akart hazug művet teremteni, inkább lemond a sikerről a kádárizmus alatt.

Szerintem Kertész függetlensége az olvasóval szemben nagyon egészséges, és egy koherens, egzisztenciális gesztus: tanúskodik, amennyire egy szabad szellem képes. Amikor sokkal később sikeres lett Németországban, és megkapta a Nobel-díjat, „szerencse-katasztrófának” tartotta. Nagyon ambivalens volt a sikerrel szemben. Egyik utolsó interjú alkalmával azt mondta, hogy nem akar a holokauszt bohócává válni

– mondta Clara Royer.

A szerző a könyvéhez kutatott a Berlini Művészeti Akadémia Kertész-archívumában, és interjúsorozatot is készített 2013 júniusától 2015 májusáig az íróval. Azt mondja, ezek a dokumentumok és beszélgetések nagyon sokat változtattak az eredeti Kertész-képén. Mindenekelőtt azért, mert nagyon félt tőle, amikor először találkozott vele. Kertész viszont nagyon türelmes volt vele, ahogy Royer fogalmaz, néha „fájdalmasan türelmes”. Tudtak tabukról beszélgetni, és tanúja lehetett A végső kocsma című regényével folytatott küzdelmének, annak, miképp kellett igénybe vennie más emberek testét, hogy végig tudja írni ezt a regényt.

A könyv szerint Kertész Imre Orbán Viktor levelét tartotta a legszebbnek a Nobel-díja utáni gratulációk közül. A levél 2002. október 19-én kelt, és Orbán a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökeként küldte. Royer szerint a levél valóban szép volt, de nem lehet tudni, hogy a benne foglaltak Orbán szavai voltak-e, vagy egy tanácsadóé. Kertésznek viszont jólesett, amikor az országban mindeközben csúnya polémia volt a Nobel-díja körül.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: