May el-Toukhy filmje – melynek az idei Sundance-en volt az ősbemutatója –, amellett, hogy kiváló a forgatókönyve, szinte teljesen ráhagyatkozik a már eddig is sokat bizonyító Trine Dyrholm odaadó játékára. Természetesen nélküle, az ő bátorsága nélkül nem tudnánk jó ideig együtt érezni a kétgyerekes jogásszal, aki munkája során nehéz sorsú tinédzsereken segít, magánéletében azonban olyan helyzetbe kerül, amelynek valódi okaival tán ő sincs tisztában.

Dronningen / Rolf Konow

Egy szakember, aki kiskorúakat véd zaklatók és erőszakoskodók ellenében, maga is veszélyeztetővé válik – micsoda bulváros megközelítés… Lehetne, ha Anne karaktere nem lenne szorongatóan esendő és emberi, ha

a nő egyetlen hosszas tükörbe nézésében nem lenne benne az az érzés, amely akkor uralkodik el rajtunk, amikor elragadnak a vágyaink, s nem leszünk urai a helyzetnek többé.

Vagy legalábbis jó ideig: amíg nem tér hozzánk vissza a józan eszünk.

Dyrholm megformálásában Anne tipikusan sodródó karakter, jómódú karrierista, aki kellőképpen érzékeny és elhivatott. Erdőszéli szép házban férjével, Peterrel (Magnus Krepper) közösen nevelik kisiskolás ikerlányaikat. Úgy tűnik, ügyesen lavíroznak, bár nem feltétlenül boldogok. Kívülről nézve – mert a film lassan, megfontoltan közelít főszereplőjéhez – nem következne a baj abból, hogy a férfi előző házasságából született középiskolás korú srác (Gustav Lindh) hozzájuk költözik. A srác barátságtalan, haragszik apjára, amiért az elhanyagolta őt, de jól megvan a lányokkal. Anne pedig valamennyire élvezi is, hogy lett egy kamasz fia, aki valami olyasmit hoz az otthonába, amellyel ő utoljára sok-sok évvel azelőtt találkozott. Még tinilányként.

Dronningen / Rolf Konow

Megmagyarázhatatlan, ami ezután történik, ezt sugallja bölcsen a film. Nem lehet tudni, Anne egészen pontosan miért megy be Gustav szobájába. És nem is kell azt tudnunk. Nem kell tudnia neki sem. Valamiért bemegy oda, s valamiért történik, ami történik. Akkor, és aztán még máskor is. Aminek nagyon nem kellene megtörténnie.

Egyvalamiből viszont nem enged a Szívek királynője, és ettől lesz egészen kiváló alkotás. Nem engedi meg, hogy azt gondoljuk: az a legnagyobb vétek, ami Anne és Gustav között történik. Nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy ilyen egyszerű legyen a dolgunk.

Dronningen / Rolf Konow

Inkább azt a gondolatot építi fel kegyetlen pontossággal, hogy a legnagyobb bűn, amikor úgy sem nézünk szembe a nyilvánvalóval, hogy elvileg nem maradna más választásunk. Amikor eleve úgy van kitalálva egy házasság, egy kapcsolat, hogy ezt meg lehessen tenni. Amikor rövid távon senkinek sem érdeke, hogy kimondjon valami nagyon kellemetlent. Amikor annyira félelmetes, amit ki kellene mondani, hogy inkább vállaljuk, hogy bizonyos szituációkban (a legtöbb szituációban)

felnőttnek lenni egyenlő a közös megegyezéses hazudozással.

És ez az igazi tragédia.

Dronningen / Rolf Konow

A Szívek királynője bizony társadalmi jelenségre reflektál – de nem arról szól, hogy egy úgynevezett MILF kedvet kap némi etyepetyére a nevelt fiával. Hanem arról, hogy mit tesz a lélekkel a képmutatás. Hogy milyen gyáván háttal élni az életnek – nem annak, amit annak hívunk sokszor. Hanem az igazi életnek. Ami nem hagyja sokáig, hogy adósok maradjunk neki. Hogy milyen a valódi házastársi, szülői, emberi felelőtlenség. Igen, ez a film azt állítja, van mersze azt állítani, hogy annál is van nagyobb, végzetesebb hiba, mint amikor egy középkorú felnőtt kikezd egy tizenévessel.

Az, amikor inkább úgy csinálunk, mintha bizonyos körülmények között ez meg sem történhetne.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: