HVG: A média ellenőrzésére törő hatalom vagy a modern technológia jelent komolyabb veszélyt a médiára?

Markus Spillmann: Vitán felül áll, hogy a sajtóra leselkedő legfőbb veszélyt az ember okozza. Számos országban hatalmi érdekek mentén igyekeznek a politika szolgálatába állítani a médiát. Így tesz Orbán Viktor, és így tesznek a hozzá hasonló, autokrata vezetőt játszó miniszterelnökök, a médiát ócsároló államfők és a magukat szultánnak képzelő politikusok. Aggasztó, milyen mértékben került veszélybe Európában is a média sokszínűsége.

HVG: Az ember rossz, a technika jó?

M. S.: A technika a természeténél fogva értéksemleges, nem válogat az egyes sajtótermékek között, mindegyik számára egyaránt kihívást jelent. Ez a változás viszont nemcsak veszélyeket, de lehetőségeket is tartogat.

HVG: Ha a hatalom támadása jelenti az igazi veszélyt, akkor az újságíróknak ezen a fronton is kell visszatámadniuk? Arccal az aktivista újságírás felé?

M. S.: Az újságírásnak nem feladata, hogy a média eszközeivel a saját ügyéért harcoljon. A sajtó őrizze meg a kritikai távolságot az általa tárgyalt ügyektől. Igen, az újságíróknak a munkájuk során el kell feledkezniük a saját érzékenységükről és érintettségükről. Nem lehet olyan tartalmakat előállítani, amelyek a hírfolyamba illeszkedve a szerkesztőség érdekében lobbiznak.

HVG: Ezzel a távolságtartással viszont a sajtó lemond a védekezéshez szükséges legerősebb eszközéről.

M. S.: Ki is akartam egészíteni a válaszomat. A média munkatársaitól sem lehet elvárni, hogy ne foglalkozzanak munkahelyük jövőjével. A szakmának közösen, egymás iránti szolidaritással kell megálljt parancsolnia a hatalom káros törekvéseinek. Így azt is bizonyítani lehet, hogy a szerkesztőségek azzal a politikai oldallal szemben is kritikusak, amelyet értékrendjükből fakadóan szimpatikusabbnak tartanának. Ráadásul ha jól elkülönül a hírszolgáltatás a média függetlenségének ügyétől, akkor mindenki érteni fogja, hogy a kormánnyal szemben a cikkekben megfogalmazott kritika nem öncélú, hanem az adott területen mutatott politikai teljesítmény értékelése.

HVG: A magyar kormányfő így is a média által keltett ellenszélre panaszkodik.

M. S.: Orbán Viktornak mindig az lesz a válasza, hogy a sajtó kritikája nem több szakmaiatlan támadásnál, ellene irányuló propagandánál. Ez ellen csak a professzionalizmus segít. Viszont így a civil társadalom is érteni fogja, hogy ezt a sajtót van értelme megvédeni.

HVG: Főszerkesztőként és olvasóként mit gondol, nem foglalkozik a sajtó túl sokat önmagával?

M. S.: Ez egy pejoratív kifejezés. Szerintem igenis fontos szembenéznünk magunkkal, transzparenssé tenni tevékenységünket, és önkritikát gyakorolni a hibáinkkal kapcsolatban. Ez mind növeli a hitelességet. Itt nem csak a Der Spiegel által bevallott és feltárt hamisításokra gondolok. A német sajtó felülbírálta 2015-ös tevékenységét, amikor mindenféle kritikai távolságtartást feladott a menekültek beáramlásának heteiben. A nagy amerikai napilapoknak pedig az iraki háborúhoz vezető hazugságok miatt kellett gyónniuk.

HVG: A média nem úgy képes a legjobban bizonyítani a szakmaiságát, hogy minőségi tartalmat állít elő?

M. S.: Szerintem el kell magyarázni, hogyan dolgozik az újságíró, mely eszközök megengedettek számára és melyek nem, egyáltalán mi az értéke a munkájának. Az átláthatóság egyre fontosabbá válik. A médiában dolgozók sokáig úgy érezték, semmire sem kell magyarázatot adniuk, hiszen ők jelentik a negyedik hatalmi ágat. Azt képzelték, a saját felületeiken ítélkezhetnek demokratikus felhatalmazás nélkül is. Márpedig az írott és az elektronikus média hatalma még mindig jelentős, ezzel felelősségteljesen kell élni. A nyilvánosságnak joga van tudni, hogyan biztosítják a szerkesztőségek a lelkiismeretes munkavégzést.

HVG: Lehet a hatalommal szembeni legjobb védekezés a médiavállalatok pénzügyi függetlensége?

M. S.: A finanszírozás valóban sorsdöntő fontosságú. És hát éppen ezzel van a baj Magyarországon vagy éppen Törökországban. Ahol a médiavállalatokat politikai érdekből felvásárolják, ott a sajtó szabadsága sérül. Ahol az újságírók egzisztenciális félelemben élnek, ott könnyebben lehet nyomás alá helyezni őket. A gond az, hogy önmagában a piac a szerencsésebb országokban sem képes biztosítani a minőségi sajtó fennmaradását.

HVG: Ebből az következik, hogy az államnak vagy valamilyen nemzetközi szervezetnek át kell vállalnia a költségek egy részét.

M. S.: Igen, szerintem ez következik belőle. Nyilván országonként különbözik, mennyire akut problémáról van szó, és mi lenne a megoldás megfelelő eszköze. Lehet csökkenteni a vállalatok adó- vagy járulékterheit, vagy valamilyen alapítványon keresztül támogatni az oknyomozó tartalmakat. A piaci hirdetéseknek már van egy jól kialakult szabályuk: a reklámért pénzt adó vállalatnak nincs beleszólása a tartalom előállításába, szóljon az akár magáról a cégről vagy a termékeiről. Ha az állami pénz elosztásának semlegessége hasonló evidencia, akkor minden szerkesztőség elfogadhatja a támogatást. A baj ott van, ahol az állam képtelen biztosítani a támogatás semlegességét, vagyis a segítség beleszólással együtt érkezik. Magyarország sajnos egyike az ilyen helyeknek.

HVG: A tartalom előállítását kell támogatnia az államnak, vagy a polgárok médiafogyasztását?

M. S.: Mindkettő fontos, és más-más intézkedést igényelnek. Már most vannak olyan országok, ahol az olvasottságot igyekeznek erősíteni, és már az iskolában igyekeznek tanítani a hírfogyasztást. De az is megoldás lehet, hogy az újság- és kábel-előfizetés összegét mindenki levonhassa az adóalapjából. Minden állami programnál figyelembe kell azonban venni, hogy az emberek szabadon válogathatnak a médiakínálatból, így mindegy, milyen értékrend vezérli a polgárt, milyen minőségi elvárásai vannak. A támogatás ne csak politikailag legyen semleges, de az olvasók szociális hovatartozása és iskolázottsága szempontjából is. A média sokszínűségének megőrzése a cél.

HVG: Ha maximális optimizmust erőltet magára, hogyan látja a sajtó jövőjét?

M. S.: A legjobb forgatókönyv esetén a média újabb virágkorát éli. Az emberek ugyanis megértik, micsoda értéket képvisel a sajtó, és ezt magasabb anyagi hozzájárulással ki is fejezik. Ennek hatására a vállalatok pénzügyi helyzete stabilizálódik, így komolyabb befektetéseket is megengedhetnek maguknak a minőségi újságírás biztosítása érdekében. A baj az, hogy naiv, aki ebben a forgatókönyvben hisz. A problémák csak sokasodni fognak. Az európai médiakínálat további szűkülésének leszünk tanúi. A közepes és kis kiadók egyesülnek vagy eltűnnek a piacról. A nagyok pedig olyan digitális termékek bevezetésével erősíthetik a pozíciójukat, amelyeknek már nincs sok közük az újságíráshoz. Ezzel párhuzamosan erősödni fognak a média elleni politikai támadások. A hatalom hozzálátott a sajtószabadság fogalmának saját érdekei szerinti újraírásához.

HVG: A médiafogyasztók nem igazán vannak tudatában a veszélynek.

M. S.: Kívülről nézve valóban azt lehet gondolni, hogy a helyzet nem is olyan rossz, elvégre számos forrásból lehet információt szerezni, és szórakoztató tartalmak is vannak bőven. Az emberekben így nem alakul ki a felismerés, hogy valami számukra fontos érték került veszélybe.

HVG: És mit okoz a technológiai fejlődés a sajtóban?

M. S.: Az újságírás egyértelműen a szakosodás irányába tart, vagyis csökkenni fog a kínálat az olyan médiatermékekből, amelyek önképük szerint a világ teljességét kívánják lefedni. Töredezett és egyes témákra fókuszáló médiakörnyezettel számolok, amelyben az újságírók már nem töltenek be kapuőr funkciót, vagyis nem végzik el a történések előszűrését. Ők beszállítókká válnak. Az általuk megszerzett információkat és az előállított tartalmat a jövőben algoritmusok közvetítik ki, testre szabva, a fogyasztónak.

HVG: Egy ilyen környezetben mi motivál még fiatalokat, hogy újságírónak álljanak?

M. S.: Minden média szakos évfolyamon megkérdezem az első órán, ki akar szigorúan véve újságíró lenni. A jelentkezők száma az utóbbi években drámaian csökkent. Az újságírás az egyik legszebb hivatás a világon, de be kell látnunk, jelenleg nem valami népszerű.

HVG: Eltűnik, mint a molnár, a szűcs és a cipész?

M. S.: Dehogy. A szakmánk lényege az ismeretek közvetítése, az informálás, a bonyolult folyamatok átláthatóvá tétele és az emberek lelkesítése, motiválása. Ez nem változik a digitalizáció korában sem. Csak a közlés módját kell állandóan újra megtalálni, és természetesen a finanszírozás forrásait.

GERGELY MÁRTON