Minden az almával kezdődött – a mi históriánk is. Történt ugyanis, hogy a zöld újságként emlegetett Világgazdaság „óvatlanul” megírta: a Hungarocamion útnak indította Svédországba az év első almaszállítmányát. Az ártatlan hír azonban az illetékesek szerint „sértette a magyar üzleti-politikai érdekeket”, merthogy a szovjet partnernek a kamionok hiányával magyarázták az almaszállítás elmaradását.

Az elvtársi feddés nyomán így minősítették úgynevezett belső terjesztésűvé a naponta megjelenő Világgazdaságot – és így jött létre 1979 júniusában, afféle kárpótlásként a nyilvánosságnak, a Heti Világgazdaság.

A „szakszerűen írni nem csak szakmabelieknek” elhatározás jegyében indult hetilap azonban nem lett kíméletesebb a rideg számok ismertetésében, sőt a tényszerűséget még közérthetőséggel is ötvözte. Ez reveláció volt az addigi propagandanyelvezethez képest, és pár év alatt a százezres régióba repítette a 13 ezres induló példányszámot.

Az utóbbi 40 évben a HVG több mint kétezer alkalommal jelent meg. Megközelítőleg százezer cikk mellett fényképekkel, ábrákkal, infografikákkal igyekeztünk érthetővé tenni a körülöttünk zajló eseményeket.

A hetilap történetének négy dekádja sajátosan rímel az ország történelmére. Az indulás után a nyolcvanas évek a nyilvánosság folyamatos tágításával teltek, az ország legfiatalabban kinevezett főszerkesztője és agymosásmentes „ificsapata” figyelő szemét Nyugatra vetette. Mintának a The Economistot, a Der Spiegelt és a Newsweeket tekintve a gazdasági hetilapot apró léptekkel alakítgatta olyan gazdasági-politikai hírmagazinná, amely egyre bátrabban szembesítette az információéhes olvasókat a valós helyzettel, a szocializmus válságával.

A rendszerváltás után a demokratikus intézményrendszer és a piacgazdaság kiépülése meghozta a HVG-nek a piaci sikert is. 1989-ben azzal írtunk sajtótörténelmet, hogy a részvénytársasággá átalakult kiadóban a munkatársak társtulajdonosaivá váltak a korábbi lapgazda Magyar Kereskedelmi Kamarának, majd 1993-ban kivásárolták tőle a többségi tulajdonrészt is. Az önállósulással – és a piaci sikerekkel – teremtődött meg lapunk legnagyobb értéke, a máig megőrzött függetlenség.

A gazdasági világválságba torkollt, s Magyarországon politikai megrázkódtatásokkal is súlyosbított kétezres évtized a nyomtatott sajtó hosszan elhúzódó krízisét is magával  hozta. A HVG példányszáma is csökkent, de a minőségi lapok között mindmáig megőrizte piacvezető pozícióját.

A 2010-ben hatalomra került, s azóta egyre keményebb autokráciát kiépítő Fidesz posztkommunista sajtópolitikája olyan, mintha visszafelé lapozgatnánk a nyolcvanas éveket. A média túlnyomó részét maga alá gyűrő és propagandagépezetté silányító hatalom a megmaradt kritikus orgánumokat ellenzékinek bélyegzi, és igyekszik ellehetetleníteni őket. A független sajtó elleni politikai támadásnak estek áldozatul legutóbb a HVG címlap-plakátjai, amelyeket kitiltottak az utcákról-terekről.

Összeállításunkban azt elemezzük, milyen trükkökkel ássa alá a független sajtó anyagi alapjait a kormány, és arra is keressük a választ, mi lehet a szeriőz újságírás jövője. Mini történelmi tablót is készítettünk címlapjainkból, a „Messze még az út vége” szlogenű elsőtől a 3T-s idők visszatértét jelző, a hirdetőoszlopokról leparancsolt plakátig, ami történetesen a propagandaminiszter feleségét ábrázolja.
A Kádár-kori sajtóirányítás afféle bakijaként, a puha diktatúrában született HVG most a kemény autokráciában igyekszik hű maradni elveihez – önmagához. Immár négy évtizede politikai széljárástól függetlenül kérjük számon azoknak az értékeknek a betartását, amelyekért a HVG-t annak idején elindítottuk.