A Wicked és az új Minyonok-film is csúszik a járvány miatt
Néhány film dobozba került, néhányat nem is tudnak időben befejezni.
MTI/hvg.hu
Los Angeles, 2020. április 2., csütörtök (MTI/AP) - Újabb filmbemutatói, köztük a Broadway-musical alapján készülő Wicked elhalasztását jelentette be a Universal filmstúdió a koronavírus-járványra hivatkozva.
A Wicked, amelynek rendezője Stephen Daldry, eredetileg 2021 karácsonyán került volna a mozikba. Az új ütemezés alapján azonban a Sing 2. című animációs film veszi át a helyét a forgalmazási naptárban. A stúdió egyelőre nem jelölt ki új bemutatót a Wicked számára.
A Universal szerdán közölte a változásokat, köztük azt is, hogy mivel a Minyonok: Gru színre lép című animációt a járványhelyzet miatt nem tudják befejezni időben, egy évvel eltolták a bemutatását 2021. júliusára.
A hollywoodi stúdiók forgalmazási naptára teljesen felborult a koronavírus-járvány miatt, Amerika-szerte bezártak a mozik és a legtöbb produkció munkálatai is leálltak.
Újabb filmbemutatók, köztük a Broadway-musical alapján készülő Wicked elhalasztását jelentette be a Universal filmstúdió a koronavírus-járványra hivatkozva.
A Wicked, amelynek rendezője Stephen Daldry, eredetileg 2021 karácsonyán került volna a mozikba. Az új ütemezés alapján azonban a Sing 2. című animációs film veszi át a helyét a forgalmazási naptárban. A stúdió egyelőre nem jelölt ki új bemutatót a Wicked számára.
A Universal szerdán közölte a változásokat, köztük azt is, hogy mivel a Minyonok: Gru színre lép című animációt a járványhelyzet miatt nem tudják befejezni időben, egy évvel eltolták a bemutatását 2021. júliusára.
A hollywoodi stúdiók forgalmazási naptára teljesen felborult a koronavírus-járvány miatt, Amerika-szerte bezártak a mozik, és a legtöbb produkció munkálatai is leálltak.
Az elmúlt néhány héten több premiert is elhalasztottak, csúszott, csúszik az új James Bond-film, a Halálos Iramban 9., a Hang nélkül 2., a Fekete Özvegy és az élőszereplős Mulan is.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.