Sárbogárdi Jolán figurájának kétségtelenül különleges története van: 1990-ben a Jelenkorban az ő nevén jelent meg A test angyala című kisregény, ám rövidesen kiderült, hogy a szerző mögött valójában Parti Nagy Lajos rejtőzik.

Az író úgy gondolta, tartozik ennek a névnek egy sorssal is, így egy későbbi hangjátékpályázatra megírta a Sárbogárdi Jolán életéről szóló Ibusár című „huszerettet”, amelyből aztán sokszereplős színdarab, majd monodráma lett. Utóbbi változatot először Egerben mutatták be, 2007-ben pedig az Örkény Színházban, Bíró Kriszta szereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében.

Az Ibusár Sárbogárdi Jolánja már egészen más ember, mint aki annak idején „megírta” A test angyalát: egy harminchét éves jegykezelő nő, aki idegi alapon sokat sír, néha kitágult orrlikakkal elájul, együtt lakik az anyjával – egy anya-lánya viszony összes bonyolultságával és elviselhetetlenségével –, az élete pedig olyan üres, hogy szerinte a vasárnapot egyenesen be kellene tiltani.

Ebben a helyzetben aztán egyre lehetetlenebbnek tűnik, hogy Jolánnal történjen valami jelentős (vagy csak: bármi) a pudvás ibusári állomáson. Kéretlen udvarlója, a ragadós-kötőhártyás szemű állomásfőnök Guszti az agyára megy, szerelmét, Misit hiába várta három évvel ezelőtt a Pötyi Presszóban, közben pedig minden vágya, hogy felfedezzék: Jolán ugyanis levelekkel bombázza a Magyar Boldog szerkesztőségét, szabadidejében pedig operettet ír, és rögeszméjévé válik, hogy azt végre bemutassák valahol.

És ha nem teszik, hát majd ő bemondja az állomás hangosbemondójába.

„Figyelem, figyelem, ősbemutató a gyékényesi gyors után” – játszadozik el egy ponton a gondolattal. Jolán a büfés Erzsitől vásárolt üveg „hubi” segítségével gyűjt bátorságot hozzá, hogy elénekelje, elbábozza, eltáncolja nekünk sors-tragikomédiáját, megőrülését, valamint Bajkhállóy Richárd huszárkapitány és Amália hercegnő operettbéli szerelmét.

Gordon Eszter

Varázslatos vágyvilág

Pelsőczy Réka ismerte a darabot korábbról, és nagyon szerette, így örömmel töltötte el, amikor Bíró Kriszta megkereste az ötlettel. „Nagyon erősen láttam magam előtt, hogy a monodráma változatot miként kellene megcsinálnunk, hiszen úgy éreztem, ez a történet egy ember tébolyáról és mániáiról szól, egy olyan emberről, aki egyedül van, és egyebe sincs, minthogy egy jobb életről álmodozik. Erős inspirációt jelentett az is, hogyan beszél az Ibusár a színházról, a fantáziáról és a valóságból való elszabadulásról” – mondja a rendező.

Az Ibusárt Bíró Kriszta az Örkény Színház előcsarnokában, a márványpultos büfében és a csupasz ruhatárban játszotta, középen pedig a gurulós bőröndből előpakolt díszleteket helyeztek el: van itt aprócska kád, kazettás magnó, és még karácsonyfadísz is. Pelsőczy Réka azt meséli, a rendezés legizgalmasabb része az volt, hogy kitalálják, hogyan tudnak ebben az eszköztelen térben egy ahhoz hasonló varázslatos vágyvilágot létrehozni, mint amilyenbe egy gyerek csöppen bele játék közben.

Gordon Eszter

Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy egy monodrámát egyértelműen könnyebb színpadra állítani, mint egy sokszereplős, sokfelvonásos előadást: már csak azért is, mert nehéz egyedül a színpadon lenni, és brutálisan erős mondanivaló kell ahhoz, hogy a néző több mint egy órán keresztül tudja élvezni egyetlen ember játékát.

Az Ibusárnál ez egy percig sem probléma: Parti Nagy Lajos mondatai a megszokott módon vernek földhöz, Bíró Kriszta pedig maga a csoda: gyorsan egyértelművé válik, hogy épp a fontoskodó anyuskát, a finoman szólva sem romantikus módon közeledő Gusztit vagy a büfés Erzsit látjuk – Jolán életének szereplőit csak általa ismerjük meg, illetve legyünk egészen pontosak: abból kiindulva, amit felidéz belőlük nekünk, nem akarjuk őket megismerni.

Jolán kiirthatatlan, eltaposhatatlan alkotóvágyát hol csodáljuk, hol megmosolyogjuk, nyomora azonban vitán felül megmarja a szívünket. Amikor Amália és Richárd végre egymásra találnak, Jolán hosszú ideig, erősen öleli magát – ez a pillanat erősen árulkodik az életében uralkodó borzalmas magányról.

„Mindannyiunk életében vannak illúzióvesztések és csalódások, akár szerelemről, akár gyermektelenségről, akár házasságról van szó. Az ember folyamatosan csalódik, de mindig van esélye arra, hogy felálljon. Mind azért drukkolunk, hogy megbánások nélküli életet éljünk, de ez persze kemény feladat. Én ebből a szempontból teljesen magaménak érzem Sárbogárdi Jolánt” – mondja a rendező.

Gordon Eszter

Kéretlen udvarlók, plátói szerelmek

Az Ibusár frappánsan állítja szembe a parttalan rögvalóságot és a soha el nem érkező, oly vágyott lehetőségeket: a lepukkant szolgálati helyiség és a mesébe illő szirupos operettmiliő közti szakadék ennél mélyebb már nem is lehetne. Pelsőczy Réka azt meséli, a szövegből is következett, hogy Sárbogárdi Jolánt nem egy elvetemült félnótásnak hisszük, az azonban, hogy a hangsúlyok hová kerülnek – úgy véli –, színésztechnikai és alkati kérdés is.

„Egy monodráma esetében iszonyúan fontos, hogy az a színész, aki játssza, hogyan mesél. Az a tapasztalatom, hogy minden művész szeretne a fájdalmairól beszélni, de van, aki ezt jobban elrejti, és van, aki a szerepeken keresztül beszél róla. Nem elemeztük hosszan Jolán karakterét, de egy próbafolyamat alatt természetesen előjönnek az ember saját élményei. Akkoriban sokat beszélgettünk Krisztával azokról a dolgokról, amelyeket az előadás érint: az anyához való viszonyunkról, a kéretlen udvarlókról, a megalázó helyzetekről vagy a plátói szerelmekről” – teszi hozzá Pelsőczy Réka.

Gordon Eszter

Sárbogárdi Jolán újra és újra meghúzza a „hubit”, de részegségnek szerencsére semmi nyoma: a MÁV-alkalmazott kontrollvesztéséért nem az alkohol, hanem a múltban elszenvedett sérelmek egész sora okolható, bőröndjéből pedig közben újabb kellékek kerülnek elő. A „szabadság-szerelem témájú háborús dalműben” Amáliát porcelánfiguraként, Richárdot mézeskalács huszárként láthatjuk, a meg nem értett művész pedig mindenhová magával viszi az operettet egy spirálfüzetben – nagy kincs, sokat dolgozott rajta, még úgy is, hogy az anyja folyton ráül a füzetekre, hogy aztán az otthonkája beleakadjon a spirálba. Nagy Fruzsina jelmeztervező egyébként tényleg leírta kézzel az egész operettet a füzetbe, még Barbie-baba és Brad Pitt-fotókat is ragasztott az oldalakra. Bíró Krisztának az első néhány előadásban műfoga is volt, de miután az eltört, az alkotók egyszerűen elhagyták.

Jolán – miután mélyrehatóan megismerjük az életét – rádöbben, hogy tényleg jön a gyékényesi gyors: ez pedig azt jelenti, hogy eljött a hangosbemondó-premier ideje. Az aulából felsétál a színpadra, ott fejezi be Bajkhállóy Richárd és Amália hercegnő történetét, hogy aztán a csúcsra járatott őrületet egész Ibusár hallja. „Amikor kivilágosodik a szín, a főhercegi palota jól ismert és ápolt kertjét látjuk... Halljuk. Balra gyémántberakású hinta, dísztribün, jobbra kis aranyhíd ível át… Nem lehet, Guszti bácsi. Nem lehet kikapcsolni. Beragadt. Néma operettnek az anyja izéje…”

Sárbogárdi Jolánnak végre sikerül feljutnia a „színpadra”, ahol beleüvölti a világba az összes fájdalmát. Milyen kár, hogy nem tapsot kap érte.

Az előadás az Örkény Színház és a Kék Művészügynökség közös produkciója volt, a felvételt Damokos Attila és Nagy Marcell készítette a Színház-és Filmművészeti Egyetem támogatásával. Az Örkény Színház korábbi, online bemutatott előadásait ide kattintva tekintheti meg.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: