Tetszett a cikk?

Az utóbbi években visszavett a közéleti megnyilatkozásokból, mert megunta a politikai sakkjátszmák, a hatalmi intrikák önismétlő paneljeit. A Free SZFE mozgalom kellős közepén, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia új tagjaként Kovalik Balázs rendező most arról beszélt, hogy milyen nagyra értékeli a hallgatók megmozdulásait, és mennyire elkeseríti, hogy a hatalom agresszióval igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát.

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

hvg.hu: Nyilván felerősödött a jelentősége ezekben a kultúrharcos időkben, hogy a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia a tagjai sorába választotta.

Kovalik Balázs: Az egész világon jelen van egy kulturális, szellemi visszaesés. Az emberek nagyon hamar lemondanak az értelemről. Azoknak, akiknek az értelem hobbi, szükséglet, örömforrás, fontos egy olyan közeget maguk mellett tudniuk, mint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Nagyon jó érzés számomra ilyen hatalmas tudású és világlátó emberek társaságához tartozni, akikhez bármikor fordulhatok szellemi tőkéért, eszmecseréért.

hvg.hu: Székfoglaló beszédében többek között azt mondta, hogy az opera lényege a sorok között van. Közvetlenül a járvány kitörése előtt állította színpadra az Antikrisztus bukása című Viktor Ullmann operát. Akkor milyen sorok közötti kérdések foglalkoztatták?

K. B.: Az Antikrisztus bukása alapvetően egy parabola darab. A csodálatos, nagy ívű zenei megvalósítás mellett a cselekménynél sokkal izgalmasabb a szöveg, amely arról szól, hogyan igázza le az emberiséget egy diktátor. Három testvér, a pap, a tudós és a művész fordul szembe egymással. A mű tanítása az, hogy ha a tudás, a hit és a művészet összekapcsolódna az emberben, akkor az Antikrisztus nem tudna gyökeret ereszteni, nem tudna megszületni egy diktatórikus hatalom. Ezeket a húszas években megfogalmazott gondolatokat megfojtotta a nemzetiszocializmus, majd a kommunizmus, és a hatalomnak láthatóan ma is igénye van társadalmakat megosztani ők-re és mi-re.

Kovalik Bakázs
©

hvg.hu: Hogyan érintette, hogy a döntéshozók semmibe vették az Színház- és Filmművészeti Egyetem – időközben lemondott – szenátusának kuratóriumi tagokra vonatkozó ajánlását? Az SZFE jelöltjei, többek között Eötvös Péter, Udvaros Dorottya, Röhrig Géza, Novák Eszter, Havas Ágnes, Pataki Ági mellett ön is vállalta a jelölést.

K. B.: A minisztérium lesöpörte, hogy bárkit beválasszanak ebből a névsorból.

Az elvtársak döntésének értelmében tehát alkalmatlannak lettünk minősítve.

A minisztérium olyan rövid határidőket adott az SZFE-nek az alapítványi átállásra, ami minden normális szervezeti átalakulást ellehetetlenít. Csak szemfényvesztés volt az az ígéret is, hogy az egyetem kuratóriumi tagoknak jelölhet szakembereket. Az eredményeket látjuk.

hvg.hu: Németországban milyen garanciák vannak arra vonatkozóan, hogy a politika ne sértse az intézmények autonómiáját?

K. B.: A társadalmi felépítéséből, a második világháborúban megélt traumákkal való folyamatos szembenézésből fakadóan a jelenlegi német társadalmi berendezkedés jogrendre épül, amit a polgárság tart fenn. Természetesen ott is van sumákolás, acsarkodás, pártérdek és maffia, de nem azon a rettenetesen primitív szinten, ahogy ez Magyarországon évtizedek, sőt évszázadok óta zajlik. Egy egyetem autonómiája ellen irányuló hatalmi terror elképzelhetetlen.

©

hvg.hu: Milyen kimenetelét látja az SZFE einstandolására adott válaszként kialakult állóháborúnak?

K. B.: Nem bocsátkoznék jóslatokba. Egy biztos, felejthetetlen, kitörölhetetlen emlékeket hagynak a társadalomban ezeknek a hallgatóknak a megmozdulásai. Történelmi ismereteink alapján tudjuk, hogyan szokott végződni az, amikor betelik a pohár. Ha az ellenállás nagyobb támogatottságot vált ki az elégedetlen lakosságból, akkor hamarabb fog bekövetkezni a változás, ha nem, akkor később. A színművészetis hallgatók akciói, épületfoglalása az egyik alapköve annak, hogy a jelenlegi oligarchikus hatalom egyszer megbukjon.

Elkeserít és felháborít az agresszió és hazudozás, amellyel a hatalom igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát.

A középkorra emlékeztet, amikor néhányak hatalmi és meggazdagodási vágya a kereszténység nevében letarolta és kirabolta a fél világot, kultúrákat pusztítva el. Ostobának tartom az olyan kultúrpolitikát, amely a múltat folyton eltörölni igyekszik, szemétre dobva annak értékeit, besározva embereket és alkotásaikat. Bízom a fiatal, új generációban, amelynek a tagjai ezt a primitív és polarizáló retorikát elutasítják, és nem engedik, hogy a tyúk-tojás baromfiudvar filozófia tönkretegye jövőjét. Szurkolok az SZFE hallgatóinak, hogy meg tudják védeni autonómiájukat.

©

hvg.hu: Mennyire folyt bele a színművészetis történésekbe?

K. B.: Folyamatosan követem az eseményeket. Támogattam, hogy a Bayerische Theaterakademie, ahol tanítok, a németországi színházi egyetemekkel összefogva kiállást, szimpátia megnyilvánulást szervezzen. Örömmel látom, hogy mennyire ügyüknek tekintik a színházi képzés szabadságát, mennyire elhivatottan és komolyan érdekli őket, ami Budapesten történik. Naponta kérnek információt, mi zajlik az egyetemen. Nevezhet az állampropaganda árulónak – de miért is árulás arról beszélni, amit látok és gondolok?

hvg.hu: Egyetért azzal a feltevéssel, hogy a hatalom nem gondolta át, milyen darázsfészekbe nyúl az SZFE esetében, nem mérték fel az összefogás erejét, nem számítottak nemzetközi méretű szolidaritási mozgalomra?

K. B.: Rendkívül cinikusnak tartom a jelenleg regnáló politikát. A fiatalok, függetlenül attól, hogy melyik felsőoktatási intézménybe járnak, kezdik érezni, hogy a jövőjük megy tönkre, ha ez a fajta agresszív gondolkodásmód, diktátum szervesül. Ezen belül a művészképzés alapvetően szabadságszerető, a kifejezés szabadságára törekvés „foglalkozási ártalom”, éppen ezért nagyobb lángot kap a színművészetis lázadás, mint ha mondjuk mindez a matematika szakon történne, ahol az egyenleteket egyelőre nem lehet politikai alapon megoldani. Még...!

©

hvg.hu: A 2000-es években zenészmesterséget tanított az SZFE-n, az utóbbi időben kurzusokat tartott az egyetemen. Hogy látja, miről kellene elsődlegesen szólnia egy demokratikus körülmények között végrehajtott modellváltásnak?

K. B.: Nevetségesnek tartom, amikor a hatalom emberei különböző művészek tizenöt-húsz évvel ezelőtti, adott esetben kritikus kijelentéseire hivatkoznak. Óraadó tanárként keveset láttam az egyetem teljes működési rendszeréből, de az érzékelhető volt: az intézmény folyamatosan és rengeteget változott az elmúlt húsz évben. Annak ellenére, hogy a pusztító magyar bürokrácia rabságában rettenetesen nehéz akár egy új tantárgy bevezetése is, nemhogy szervezeti átalakítások. A bolognai rendszer a világon mindenütt nehezíti a művészeti oktatás helyzetét, amiből csak bonyolult, nehézkes úton lehet szabadulni. Hát még a kézzel írott áfás számlák országában! Szakmailag valóban átgondolt változásokhoz elsősorban időre, pénzre, szakszerű gondolkodásra volna szükség. Ehelyett azt a tendenciát látni, mint a pártállami időkben, amikor a péklegényből lett hirtelen a trolibusz gyár elnöke.

Hozzá nem értő, oktatással nem foglalkozó emberek kommentálnak szakmai kérdéseket, amelyekről fogalmuk sincs.

A pedagógiai készség sem feltétlenül arányos azzal, hogy valaki amúgy remek művész-e. Az operaénekes-képzésnél is sok esetben látom, hogy nagyszerű világsztárokból, akik ugyan hatalmas karriert futottak be és akár rengeteget tudnak erről a műfajról, mégis hiányzik a pedagógiai érzék, hogy tudásukat átadják a növendékeknek.

©

hvg.hu: Vidnyánszky Attila részéről gyakori hivatkozás, hogy az SZFE-n zajló képzés egyoldalú, esztétikailag nem elég sokszínű, hogy a hallgatók csak egyfajta szellemiséget szívnak magukba az osztályvezető tanári rendszernek köszönhetően.

K. B.: Öt év képzés alatt több mint száz tanárral találkoznak a diákok különböző vizsgák, előadások, kurzusok formájában. Ez aligha lehet egyszínű. Vidnyánszky Attilát is többször hívták tanítani. Ha rendszeresen bejárt volna, ha nem maradtak volna el folyamatosan az órái, ha a vizsgaelőadással elkészült volna, az a „szín” is jelen lehetett volna, amit most hiányol. Az általa átformált kaposvári egyetem tanszékvezetőjeként ugyanúgy osztályvezető tanárokat jelölt ki, akik mestertanárként ugyanúgy „rányomják” a bélyegüket a diákokra, és igazgatóként többnyire ugyanúgy a maguk színházába szerződtetik növendékeiket, mint a most elavultnak minősített színművészetin. Akkor miért bűn Székely Gábor vagy Zsótér Sándor növendékének lenni? Le kellene szállni az összehasonlítgatásokról!

hvg.hu: A Bayerische Theaterakademie operatagozatának a tanszékvezetője. Az alkotói énjét háttérbe szorítja az oktatás?

K. B.: Több mint húsz éve tanítok folyamatosan. Soha nem terveztem semmit, általában jöttek a lehetőségek, és elcsábultam. Münchenben lehetőségem volt egy tanszéket a nulláról felépíteni. Idestova nyolc éve működik, elég nagy már az elismertsége, egyre több színházigazgató és ügynökség fordul hozzánk értékelve a nálunk végzett énekesek felkészültségét. Büszkeséggel tölt el, hogy a növendékeink 95 százaléka pályán van, a müncheni Staatsopertől a német társulatokon át nemzetközi koncertszínpadokig. Az oktatás mellett évi két premiert vállalok, mert szeretek komolyan felkészülni a produkciókra. Ebben az évben Christian Jost Vörös lámpások című kortárs operáját és a Hoffmann meséit rendezem.

©

hvg.hu: Itthoni rendezése van kilátásban?

K. B.: Nincs aktuális felkérésem.

hvg.hu: A budapesti Operaház művészeti vezetőjeként annak idején látott esélyt arra, hogy a dalszínház bekerüljön a nemzetközi opera vérkeringésbe. A mostani működését hogyan ítéli meg?

K. B.: A 80-as, 90-es években még több olyan világsztárja volt a budapesti Operaháznak, akik rendszeresen jártak külföldre. Ilyesmiről manapság, egy-két kivételtől eltekintve, nemigen beszélhetünk, mint ahogy társulatról, műhelymunkáról, innovatív, szenzáció számba menő produkciókról sem. Az, hogy az Operaház több mint egymilliárd forintért két hétre bevásárolta magát egy New York-i színházba, ahol vattázott félházak előtt tartott előadásokat, nem azt jelenti, hogy a világnak tudomása van rólunk, hanem hogy a saját pénzünkön próbálunk reklámot csinálni magunknak itthon. Ahogy a japán vagy arab országokban tett turnék sem azt jelentik, hogy a nemzetközi opera vérkeringésének fontos részét képezné a budapesti Operaház. De igazából a hazai kultúrpolitikának sem fontos az operajátszás már évtizedek óta. Már akkor se volt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nem nőtt akkorát a kínai gazdaság, amekkorát vártak tőle

Nem nőtt akkorát a kínai gazdaság, amekkorát vártak tőle

Túl gyorsan hajt? 2022-től akár a gázt is elveheti az új autója

Túl gyorsan hajt? 2022-től akár a gázt is elveheti az új autója

Ez jól kezdődik: vennék, mint a cukrot az új iPhone-okat Tajvanon

Ez jól kezdődik: vennék, mint a cukrot az új iPhone-okat Tajvanon