Őrült; elborzasztó; látni kell, hogy elhiggyük; nem éltél, amíg ezt nem láttad; egészen különös csemege; instant legenda – csak néhány reakció az Aline – A szerelem hangja című, nem hivatalos Céline Dion-életrajzi filmről a világsajtóból. A megdöbbenés oka egyetlen rendezői döntés: a főszerepet is eljátszó rendező, a Franciaország legfontosabb filmes és színházi díjait is többször elnyerő Valérie Lemercier

57 éves kora ellenére az 5 éves Céline Diont is eljátssza a filmben.

Azaz a filmben, amely kisgyerekkorától az egészen közelmúltig mutatja be a Titanic főcímdalát is éneklő Céline Dion élettörténetét, vannak jelenetek, amelyekben a felnőtt színésznő gyerekruhában, digitálisan lekicsinyítve, de más eljárással meg nem változtatott külsővel játszik el egy, a színpadot is csak lábujjhegyen elérő kislányt. Kétségkívül szokatlan döntés, nem csoda, hogy rányomta a bélyegét a filmre, amely ezt leszámítva egyébként hol meghatóan, hol humorral mutat be egy valóban rendkívüli életutat: Dion – aki a filmben nem saját nevén, hanem Aline Dieu-ként szerepel – már kislányként elkezdte a karrierjét, és nem ez az egyetlen érdekes része az önéletrajzának.

A Jöttünk, láttunk, visszamennénkből és a Sabrinából, A kis Nicolas-filmekből és az egyik Asterixből is ismert színész-rendezővel még a Magyarországon most bemutatott film világpremierje előtt interjúztunk, és persze megkérdeztük a fent részletezett döntéséről is, és arról is, részt vett-e a film készítésében Céline Dion. Az interjú egy online eseményen, egy spanyol újságíróval közösen készült, az alábbi szöveg az általa feltett kérdéseket is tartalmazza.

Miért épp Céline Dion életéről forgatott filmet?

Valérie Lemercier: Mert az élete hatalmas sztori, sőt nem is csak az ő élete, de már a nagyapjától kezdve lenyűgöző történet a családjáé. Ritka az ennyire különleges életút. Ráadásul szeretem a kosztümös filmeket, pláne, ha megmutathatom bennük a dolgok másik, kevésbé ismert oldalát is.

Vertigo Média

Könnyű eljátszani Céline Diont?

V. L.: Ó, nagyon! Ez egy nagyon humoros karakter, és az ilyeneket mindig jó játszani. Unalmas figurákat eljátszani is unalmas, de az ő esetében a legkevésbé sem ez a helyzet: ő egy bohóc, a vele készült interjúk sosem unalmasak. Már fiatalon, húszéves korában is mindig bele tudott vinni egy kis humort mindenbe. És mindenből képes show-t csinálni, még az élete kevésbé kellemes részeiből is. Ezt a szerepet játszani nem is volt munka, csak egy jó mulatság.

A filmben ön játssza el a főszereplőt nemcsak felnőttként, de már ötéves kislányként is. Miért választotta ezt a szokatlan megoldást?

V. L.: Gyakran játszom kislányokat, a színházban hozzá vagyunk szokva az ilyesmihez, nincs ebben semmi szokatlan. Harminc éve játszom színházban, és soha nem mondtam nemet egy kislányszerepre. Számomra van az ilyen szerepekben valami magával ragadó, amitől egyszerűbb is eljátszani ezeket a figurákat. Ráadásul Franciaországban egy gyerekszínész nem dolgozhat többet napi három óránál, egy forgatási nap pedig akár tizennyolc órás is lehet. Azt pedig nem szerettem volna, ha négy különböző kislány játszotta volna a szerepet. Egyébként nemcsak én játszottam el más és más életkorú szereplőket, de a filmbeli testvéreimmel és szüleimmel is ugyanez volt a helyzet. És készen is álltam erre a feladatra. Aki nem ismer személyesen, annak talán különös lehet, de a francia közönség szerintem örömmel fogadta, hogy újra kislányszerepben láthatott.

Noha a film egyértelműen Céline Dionról szól, a film főhősének változtattak a nevén: Aline Dieu-nek hívják. Miért?

V. L.: Szerettem volna, ha van egy kis távolság a film és a valóság között. És az se hiányzott, hogy előálljon valamelyik testvér azzal, hogy 1982-ben valójában nem is kék, hanem piros ruhákat hordott.

Vertigo Média

Konzultált Céline Dionnal a forgatás előtt vagy közben?

V. L.: Nem, semmit, sőt soha nem is találkoztam vele, soha nem váltottunk egyetlen szót sem. Teljes titokban forgattuk a filmet, túl azon persze, hogy megszereztük a szükséges jogokat. De nagy volt a titkolózás, és szinte hihetetlen, de nem is került ki egyetlen kép sem az Instagramra vagy máshová, pedig négy országban forgattunk, rengeteg statisztával és háttérmunkással. Mindenki elfogadta a játékszabályokat, és nagyon örülök, hogy ez így volt, mert nem akartam, hogy egyetlen olyan kép is megjelenjen, ami felzaklathatta volna Céline-t vagy a családját; jobb, ha az elkészült filmet tudjuk megmutatni, nem csak a történet egy kiragadott darabját. A lehető legnagyobb tiszteletet szerettem volna megadni Céline-nek.

Mennyire akart Céline Dionról, a világsztárról, és mennyire a hétköznapi emberről, az anyáról beszélni a filmmel?

V. L.: Mindkettő ugyanaz az ember. Ő egy hétköznapi lány, aki mindig önmaga maradt, talán mert annyira korán indult a pályája. Számomra is egészen meglepő volt, amikor három éve megnéztem az egyik koncertjét, és láttam, mennyire közvetlen a közönségével. Egy hatalmas családból származik, és ez érződik is a hozzáállásán: számára a közönség tagjai is családtagok. Közönség előtt éli az életét, és sosem kelti az elérhetetlenség látszatát. Nincs két Céline, egy a show kedvéért, egy meg a hétköznapokra. És azt hiszem, ez a legszimpatikusabb benne: hogy mindig önmaga.

Mit szólt hozzá Céline Dion, amikor megtudta, hogy film készül róla?

V. L.: Azt mondta, csináljunk mindent úgy, ahogy szeretnénk. Nem akart beleszólni a forgatókönyvbe, sem belenézni a felvételekbe.

Megmutatta neki a kész filmet?

V. L.: Lett volna rá alkalma, de nem nézte meg. Szerintem ő nem az a fajta ember, aki a múltba révedne, ráadásul biztosan nem is könnyű azt nézni, ahogyan valaki más játszik el téged, különösen nem azokat a jeleneteket, amelyekben elveszted az anyádat, az apádat vagy a férjedet. De remélem, megélem még, hogy megnézze.

Vertigo Média

Szerepet játszott a feminizmus abban a döntésében, hogy épp Céline Dionról készítsen filmet? Hiszen egy sikeres, önálló, független női főhősről van szó, aki ráadásul ma már idősebb is annál a kornál, mint amit a magazinok a címlapra szeretnek tenni.

V. L.: Hát persze! Ráadásul nem voltam túl szép kisgyerek, volt, hogy kinevettek a külsőm miatt. Mélyen megérintett ez a történet arról, hogy egy fura, rossz fogsorú kislány, akibe ennyi tehetség szorult, mi mindent érhet el. És lenyűgözött az életereje, a kirobbanó kisugárzása is.

Lát hasonlóságot Michael Jackson és Céline Dion pályájában? Hiszen mindketten szegénységből, nagy családból indultak, mindketten már nagyon korán elkezdték a karrierjüket, és eleinte mindkettejük pályáját a szüleik egyengették.

V. L.: Még sincs bennük semmi hasonló, mert Céline-t rengeteg szeretet vette körül, amíg felnőtt. Michael Jacksonnal nem épp ez volt a helyzet, az ő kapcsolata meglehetősen nehéz volt az apjával, és sokkal szomorúbb volt a gyerekkora. Ráadásul Jackson dalszerző is volt, míg Céline nem maga írja a zenéjét és a dalszövegeit. De a legnagyobb különbség mégis a szeretet, az a nagy szeretet, amit ő is visszaad a rajongóinak. Azt viszont tudom, hogy kamaszkorában Céline is odáig volt Michael Jacksonért, és egyszer találkoztak is: Jackson elment Dion Las Vegas-i fellépésére.

Mit gondol, miért van az, hogy bár a közönség odáig van érte, a kritikusok sosem rajongtak Céline Dionért?

V. L.: Tőlem is kérdezték már, miért nem hallgatok inkább Miles Davist. Igaz, hogy az értelmiségiek és a sznobok között van, aki kritizálja Céline Diont, de hát ez van. Én nem tartozom közéjük.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: