szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mihez kezd egy társadalom a kivételezettjeivel, és mit tesznek egy társadalommal a kivételezettek? Éric Vuillard a 16. századig megy vissza, hogy a Münzer Tamás vezette lázadás költői metszetén keresztül felrajzolja ennek a viszonyrendszernek az univerzális jegyeit. A Szegények háborúja című kötete zsigeri történelmi tabló, amely több ponton is kapcsolódik a jelenhez.

Meddig van hitele a mennyország ígéretének? A jelen nyomorában meddig lehet hitegetni az embereket egy bizonytalan és megfoghatatlan jövő képével? Mennyit ér az egyenlőség, ha mindig csak odébb van? Ezek a kérdések erőszakos dühvel feszítették szét a 16. századi Európa társadalmi rendjét, miután az emberek egyre kevésbé értették, miért is ne valósulhatna meg az egyenlőség itt és most, miért kellene a mennyországig várni rá. Ebben a történelmi káoszban senki sem tudta olyan szenvedélyesen feltenni a legfontosabb kérdéseket, mint Münzer Tamás zwickaui plébános, német reformátor és parasztvezér, aki gyújtó hangú, indulatos beszédekben vezette el az embereket a forradalmi felismerésig, hogy egészen addig hazudtak nekik:

Miért van az, hogy a szegények istene különös módon a gazdagok oldalán áll, a gazdagokkal tart, mindig, de mindig? Miért éppen azoknak a szájával üzeni, hogy adjuk oda mindenünket, akik mindent megszereztek maguknak?

21. Század Kiadó

A Goncourt-díjas francia szerző, Éric Vuillard a történelem egyik brutális epizódján – az 1524–25-ben lezajlott parasztháborún –, illetve az azt irányító Münzer Tamás sorsán keresztül beszél az egyenlőtlenségről, de időről időre jelzi, hogy ez a történet még nem ér véget. Hogy azok a szavak és gondolatok, amelyek évszázadokkal ezelőtt mély árkot ástak a kivételezettek és az elnyomottak közé, ma is felbukkannak, ma is részei a kollektív társadalmi tudatalattinak, a mindennapok valóságának. A könyvben számba vett, Anglián, Csehországon, a német városokon végigsöprő lázadásokban van valamiféle univerzalitás, a működési logikájuk ugyanaz, mert az elnyomás logikája is egyforma.

Ahogy Vuillard írja: „Újra kimondatnak a szavak: nem a pénzen, nem az erőszakon és nem a hercegek hatalmán” múlik az igazi bűnbocsánat. Ezek a szavak „amikor újra felbukkannak a világban, mindig a pénzre, az erőre és a hatalomra fenekednek. Ezek a szavak szép lassacskán a saját szavainkká lesznek. De hosszú, nagyon hosszú időbe kerül, mire megteszik a hozzánk vezető utat” – rakja le aztán a múlt és a jelen közötti híd alapjait is az író.

Éric Vuillard
Damien MEYER / AFP

Vuillard könyve a történelemnek egy folyamatos mozgásban és változásban lévő korszakába visz vissza, ahol a társadalmakat olyan figurák forgatták fel, mint Johannes Gutenberg, Luther Márton vagy Husz János. Az általuk gerjesztett energiákat csatornázta be Münzer a meggyőződésébe a változás szükségességéről, az általuk megteremtett eszközökkel és gondolatokkal volt képes felkorbácsolni az emberek elégedetlenségét és haragját. Ahogy a szerző fogalmaz, ez egy olyan korszak, amikor

megroppannak a régi gondolatok sarokpántjai.

A könyv középpontjában Münzer Tamás van, az ő „örök haragját” készítik elő a korábbi lázadók, John Wycliff, John Ball, Wat Tyler vagy Husz János. Münzerben valami borzalmas dolog lakozik, írja Vuillard. Ő a hatalmasok bőrét akarja, tönkre akarja tenni az egyházat, a bűn és a gazdagság elkeseríti, főleg ha ez a kettő összefonódik. Rögtön a könyv elején megtudjuk, hogy az apját felakasztották – igazán plasztikus leírást kapunk a kivégzéséről –, aminek a traumájából aztán kivirágzik az a rettentő harag, amellyel parasztok tömegeit lesz képes megmozgatni.

Vuillard nemcsak a tömegek társadalomszaggató erejét mutatja be érzékletesen, hanem azt a folyamatot is, amelyben Münzert – minél inkább megpróbálják sarokba szorítani, annál inkább – a hatalmába keríti a „vibráló őrület”, amelyet az a még ma is társadalmilag és kulturálisan is sokszor eretneknek számítő gondolat táplál, hogy egyenlőnek tartja magát a többivel. A könyvben ott az elismerése annak, hogy „minden lázadásba és minden heves indulatba bele lehet látni egy személyes fájdalmat, ami átlényegül”. Na és akkor mi van? – tágítja ki a személyesség kontextusát Vuillard. Münzer egyéni sorsa, személyes traumái rezonáltak nemcsak a korszellemre, hanem az elnyomottak traumáira is.

Münzer Tamás prédikál
LEEMAGE VIA AFP

Vuillard alig néhány szóval és képpel ragadja meg a felismerés drámai folyamatát, amelynek a végén az emberek rájönnek, hogy ők bizony át vannak verve. Az átverés persze alaposan körbe van bástyázva, Isten és az ő szavait tolmácsoló egyház, valamint az uralkodó elit szabta meg az életnek azt a szűk sávját, amelyben a szegények létezhettek. Ennek a sávnak a kitágítására tett elkeseredett kísérletet Münzer, mégpedig a szavakon és fogalmakon keresztül.

Ez a korszak a maga nyersességében és kegyetlenségében mutatja meg a nyelv hatalmát. Ez volt az az időszak, amikor tömegek kezdték úgy gondolni, hogy „a Bibliának a közönséges emberi ész számára is felfoghatónak kell lennie”. Hogy Istenhez és az igazsághoz vezet egy sokkal egyenesebb út, mint amit addig azok, akik az isteni kapcsolat kivételes birtokasaiként felrajzoltak az embereknek – ami aztán olyan következtetéseket is maga után vonhat, hogy például nincs is szükség főpapokra vagy mondjuk, a bíborosok fényűző életmódjára.

Nem véletlen, hogy a rengeteg haragból, ami szétfeszíti, Thomas Münzer a latin nyelvre haragszik mindennél jobban. Az ő háborúja elsősorban a szavak háborúja, és mélyen hisz abban, hogy lehet olvasni a szövegeket egész egyszerűen, betűhíven. Nehéz átérezni vagy felbecsülni annak az erejét, hogy Münzer egyszer csak a saját nyelvükön – németül – szól azokhoz, akik nem tudnak olvasni. Ez akkora veszélyt jelent a fennálló rendre, hogy nem győzik ellehetetleníteni. Mégis, a helyzet eljut a forráspontig, köszönhetően annak az apokaliptikus tűznek is, amelyet Münzert hajtotta. Egy idő után a helyzet már rég túl lesz azon, hogy „békés úton” megoldható legyen, Münzer népe már nem elégszik meg a maga szerény szenteltvízadagjával. A felismerés annyira radikális, hogy radikális megoldásokat kíván, így Münzer egy adott ponton kijelenti: „Meg kell ölni az istentelen uralkodókat.”

Egy új világ megteremtésének a sürgető szándéka hajtotta Münzer éhes és elnyomott parasztjait, ami nem először és nem utoljára bukkan fel a történelemben. Mégis, mint ahogy megvan már a történelmi tudásunk róla, a szegények lázadásának ritkán van jó vége. 1525. május 15-én a fejedelmek túlereje győzött a frankenhausi csatában, ötezer parasztot öltek meg, Münzert elfogták, megkínozták és lefejezték.

A Szegények háborúja egy, a jelenből is ismerős történetet dolgoz fel, annak minden történelmi tanulságával:

hogy amikor az elnyomottak bármiféle kísérletet tesznek arra, hogy megbontsák az elnyomás rendjét, azzal a legrosszabbatt hozzák ki az elnyomókból.

Éric Vuillard könyve egyszerre történelmi esszé, forradalmi kiáltvány és költészet. Szellősen szedett kilencven oldal, mégis képes visszaadni a korszak töménységét. Írói eszközeinek is az egyik legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy a szavainak súlya van, a sűrítés nagymestere, teljes történetek préselődnek be néhány mondatba, de közben azt érezzük, ennyi is több mint elég – az a kevés szó egésszé áll össze, és rezonál a jelenben.

Éric Vuillard francia író, filmkészítő, kilenc díjnyertes könyv szerzője. 1968-ban született Lyonban. A Napirend című művéért 2017-ben, 49 évesen megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését, a Goncourt-díjat. A könyv bemutatja a tragédiát, amelynek során maroknyi nagyhatalmú férfiú a háború küszöbére sodorta az egész világot. A Napirend mellett a Szegények háborúja című könyve jelent meg magyarul, mindekettő a 21. Század Kiadó gondozásában.

(Kapcsolt képünkön Werner Tübke monumentális alkotásának, a Korai Polgári Forradalom Németországban című panorámaképének egy részlete látható.)

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!